Beszámolók (Felnőtt)


2022.05.28. (szombat) 18:00
30. forduló

ASR Gázgyár - Csep-Gól FC 3-1 (0-0)
Sujtás u., 100 néző; Vezette: Zimonyi; Asszisztensek: Bencze, Király Sz.

ASR Gázgyár: Schritt, Rézinger, Lóska, Scheiber, Cserjés, Mankó, Tóth G. (Völgyi 65'), Ivancsó, Balogh (Végh 83'), Kocsis B. (Lajos 90'), Kolozsvári (Marján 77')
Edző: Sólyom Ferenc

Csep-Gól FC: Kovács, Szalay, Nagy, Palkó, Dányi, Jencsik, Zsámbéki, Ferenczi (Baranyai 80'), Halász (Bankó 57'), Majer, Baksa
Játékos-edző: Ambruzs Szabolcs

Gólszerzők: Balogh 48', Lóska 55', Kolozsvári 68' ill. Jencsik 85'

Borzasztó gyorsan szalad az idő: nemrég volt, hogy a Bánkút utcában egy sikeres bajnoki szereplés reményével telve kezdtünk neki a 2021/22-es kiírásnak, és végül egy csalódást keltő, viszontagságos szezon után máris elérkeztünk az utolsó fordulóhoz. Öröm az ürömben, hogy a pénteki Pestszentimre-Unione meccsen 0-1-es vendégsiker született, amivel eldőlt, hogy együttesünk már nem végezhet rosszabb helyen a 13-nál, azaz szinte biztosan megőrzi BLSZ I-es tagságát (azért csak szinte, mert egy esetleges Vasas II. BLSZ I-es indulási lehetőségéről még az utóbbi időben is hallani lehetett, bár már egyre kevésbé reális opcióként). Találkozónk ugyanakkor a Csep-Gól számára még komoly téttel bírt: a döntetlen mindenképpen jó lett volna nekik, mert azzal több győzelmük miatt megelőzték volna a Pestszentimrét, viszont ha kikapnak tőlünk és az Ikarus legalább egy pontot szerez a REAC ellen, akkor ők szorulnának a 14., Budapest bajnokának fel nem kerülése esetén még kieső pozícióba. A mérkőzés időpontját azért 18:00-ra tettük át, mert péntek estig még nem lehetett tudni a bennmaradásunk tényét, és nem akartuk, hogy a többi, kiesés veszélyével érintett csapat meccsén a mi végeredményünk tudatában játszanak.

Már az első öt percben nekünk adódtak lehetőségeink, mindkétszer Kolozsvári Laci révén, akinek a kiléptetési kísérletére előbb Kovács kapus ért oda egy ütemmel hamarabb, majd a védők szerelték le a 16-os előtt. Ellenfelünk hálóőre elég bizonytalannak tűnt, mert a 7. percben Kolozsvári Laci kapura hulló szabadrúgását ejtette be majdnem, a 11. percben pedig egy 16-osra beérkező labdát ejtett ki Kocsis Balázs elé, akinek a lövésébe bele tudott vetődni. Ennek ellenére a 15. percben a Csep-Gól jutott el először kimondott helyzetig, amikor a térfelünkön, a jobbon elvégzett szabadrúgást bepasszoltak jobbra a 16-osunkon belülre Baksának, akinek lövését a jól kimozduló Schritt Martin belevetődve hárította. Még két, számottevő esemény történt a szünetig, mindkettő a Csep-Gól kapuja előtt: először Rézinger Boti kb. 20 m-es lövését blokkolta önfeláldozóan, fejjel Nagy a 16-oson belül, másodszor Kocsis Balázs tudott szemből-balról betörni  a 16-osig, ám lövése a jobb alsó sarok mellé ment. Egy-egy helyzet volt tehát mindkét oldalon, és ellenfelünk egyáltalán nem úgy játszott, mint aki ráülne a döntetlenre.

48' Balogh Peti tudott a Csep-Gól térfelének nagyjából közepétől, a rá becsúszó vendégjátékostól ellépve üres területen kapu felé törni, majd szemből, kb. 18-19 m-ről nem túl erősen a bal alsó sarok irányába tekerni, amire Kovács inkább csak eldőlt, mint vetődött, így az a kapus mellett végül a hálóban kötött ki. 1-0!

55' Kocsis Balázs harcolt ki szabadrúgást a balon, az oldalvonal és a 16-os közöttről, az alapvonal mellől, amit Ivancsó Dávid végzett el, aki az ötös vonalában a kapu elé passzolt, ami a röviden mindenki mellett/között elgurulva középre jutott, pont az érkező Lóska Csabi elé, aki higgadtan a bal alsó sarokba helyezett. 2-0!

58' Szabadrúgást végeztek el a vendégek jobbról-szemből, a kapunktól kb. 25 m-re, amit Jencsik tekert rá, és Schritt Martin tolt ki a bal alsóból szögletre.

65' A kék-sárgák szemből-balról, kb. 17 m-ről lőttek a jobb alsó sarkunk felé, ami még le is pattant a földön a vetődő Schritt Martin előtt, akinek így is sikerült szögletre ütnie.

68' Kocsis Balázs ugratta ki jó labdával üresen Kolozsvári Lacit a jobbon, a 16-os előtt, aki szemből-jobbról bevitte azt a büntetőterületre, majd a kimozduló Kovács mellett kb. 11-12 m-ről a bal (rövid) alsó sarokba passzolt. 3-0!

70' Majer lőtt szemből-balról, a 16-osunk előttről épphogy a bal (hosszú) alsó sarkunk mellé.

71' Kolozsvári Lacit ugrattuk ki ezúttal a baloldalon, aki a 16-oshoz érve a kimozduló Kovács mellett ugyan laposan kapu felé rúgta a lasztit, de gyengén, így a védők még simán ki tudták hozni a kapu előttről.

73' Jobbról tettük be a csepeliek kapuja elé a játékszert, amit a rövidről, kb. 13-14 m-ről Balogh Peti lőtt kapura, de beleblokkoltak, a kipattanót utána Lóska Csabi igyekezett a 16-osról ráfordulva kapura húzni, ám az meg fölé ment.

85' A vendégek egy ellentámadásból tették jobbról kapunk elé a labdát, amire középen üresen érkezett Jencsik, és kb. 12-13 m-ről, magabiztosan a bal felső sarkunkba lőtt. 3-1.

Együttesünk helyenként jobb, helyenként rosszabb játékkal, de végső soron magabiztos és megérdemelt győzelmet aratott a mérkőzés folyamán többször a 14. pozícióba visszaeső, ám a REAC Ikarus felett aratott (1-1 és 2-2 utáni) 3-2-es győzelme miatt 13. helyen záró Csep-Gól felett. Igaz, az első félidőben akár meg is szerezhette volna a vezetést ellenfelünk, azonban a szünet után mi jöttünk ki jobban az öltözőből, és tíz percen belül két gól szerezve jó alapot szolgáltattunk a találkozó megnyeréséhez. Ha a csepeliek itt vissza tudtak volna jönni egyre (amire meg is volt az esélyük), akkor szorosabb végjáték bontakozhatott volna ki, ám a harmadik gólunkkal (aminél többet a szezonban csak a Svábhegynek lőttünk még ősszel) lényegében eldőlt a mérkőzés, innen már csak a szépítésre futotta erejükből, mi meg annyira már nem erőltettük a játékot. Győzelmünkkel a bajnokságot (az utolsó előtti fordulóban elért pozíciónkat megtartva, ami egyben a legjobb helyezésünk is a szezonban) a 11. helyen zártuk, a tavalyi 12-nél még egy hellyel előrébb is lépve, viszont ezúttal az utolsó fordulóig rágnunk kellett a körmünket. A Sólyom Ferenc érkezése óta lejátszott tizenkét meccsünkből csak az elsőn szenvedtünk vereséget az Unionétól idegenben (ott is jó esélyeink voltak a pontszerzésre), és azóta egy tizenegy meccses veretlenségi sorozattal (négy győzelem, hét döntetlen), nagy hajrát kivágva jutottunk el a végére a teljes biztonságot jelentő 11. helyre. Mindezért külön köszönet jár vezetőedzőnknek, aki a játékosainkkal nagyon hamar és szerencsére eredményesen megtalálta a közös hangot, elképzeléseit pedig jórészt sikerrel ültette át a gyakorlatba. Tanulságos szezon volt ez sok szempontból, de ami egészen biztos, hogy jövőre a gólszerzésben mindenképpen előre kell lépnünk, mert a 31-es mutatónk a második legrosszabb a csont nélkül kiesett MUN SE után, még a Svábhegynek is hárommal jobb. A feladat kétségkívül adott: a 2022/23-as szezonra úgy kell összeraknunk az együttest és úgy kell teljesítenünk a következő bajnokságban, hogy egyszer se merülhessen fel a kiesés lehetősége mint reális veszély. Nem lenne jó ismét egy ilyen kiélezett alsóházi szezonhajrában részt venni. A bajnokságot a Pénzügyőr nyerte, megelőzve a vele azonos ponttal álló, de kevesebb győzelmet szerző, veretlen Csepelt. A MUN és a Svábhegy kiesett a másodosztályba, az Ikarus sorsa pedig a Pénzügyőr NB III-as feljutásának függvénye. A BLSZ II-ből feljutott a TFSE és az Issimo.

Sólyom Ferenc: Először is mindenféleképpen szeretnék gratulálni a csapatnak. Azt gondolom, hogy amikor 12 fordulóval ezelőtt idekerültem, akkor egy igen kemény fába vágtuk a fejszénket, de úgy voltam vele, hogy miért ne sikerülhetne?! Több olyan korszakom volt - például a Pénzügyőrben való edzősködésem első időszakában a 2000-es években, vagy utána az utánpótlásban a III. kerületnél -, amikor szinte minden évben új csapatot kellett építenem olyan játékosokból, akiket akkor ismertem meg, és végül mindig sikerült összehoznom egy olyan együttest, amin lehetett látni, hogy mit akar játszani, és még viszonylag eredményesen is szerepelt. Szóval itt is úgy voltam vele, hogy miért ne tudnánk a vezetőség által kitűzött célt, a bennmaradást teljesíteni?! A játékosok az első pillanattól kezdve abszolút partnernek bizonyultak, nagyon jól álltak a dolgokhoz, az edzésmunkájuk megfelelő volt, és hétről-hétre, mérkőzésről-mérkőzésre egyre inkább látszódott, hogy fejlődünk, amit tulajdonképpen célul is tűztünk ki magunk elé, azaz hogy mindig egy lépcsőfokot feljebb lépjünk: először stabilizáljuk a védekezésünket, utána picit a támadásban fejlődjünk, azután tudjunk az ellenfél térfelén labdát szerezni, illetve birtokolni a labdát. Szerintem ezt a folyamatot lépésről-lépésre, meccsről-meccsre látni lehetett, és a mai mérkőzés is azt bizonyította, hogy a csapat sokat fejlődött. Véleményem szerint azt, hogy végül a 11. helyen zárjuk a bajnokságot, csak nagyon kevesen gondolták volna pár héttel ezelőtt, ahogyan azt sem sokan, hogy mindössze egy vereséget szenvedünk, ami szerintem nagyon jól teljesítmény. Úgyhogy abszolút le a kalappal a társaság előtt, mert tényleg mindenki odatette magát. Kevesen voltunk, sérülések is közbejöttek, különösen a védelemben, nagyon sokszor alkalmi védelemmel játszottunk, ami úgy összeállt, hogy a végén már alig kaptunk gólt. Azt kell mondanom, nagyon örülök annak, hogy idekerültem, nagyon jól érzem itt magam, és úgy érzem, ha a vezetőséggel meg tudunk állapodni, azaz maradok, akkor a következő szezonra egy olyan csapatot tudunk itt összerakni, és egy olyan játékot kialakítani, amivel meggyőződésem szerint már az első fordulótól kezdve nem lesznek kiesési problémáink.


2022.05.21. (szombat) 11:00
29. forduló

ASR Gázgyár - Vízművek SK 2-0 (0-0)
Sujtás u., 80 néző; Vezette: Gyana; Asszisztensek: Kónya, Lantos

ASR Gázgyár: Schritt, Diamant, Lóska, Scheiber, Cserjés, Mankó, Rézinger (Végh 89'), Ivancsó, Balogh (Lajos 86'), Tóth G. (Tóth B. 75'), Kocsis B. (Völgyi 73')
Edző: Sólyom Ferenc

Vízművek SK: Hollókőy, Kiss, Juhász, Niedermüller, Török (Busák 28'), Varsa (Sárosi-Menyhei 73'), Agourah (Bodon 66'), Fenyvesi, Korányi (Homoki 51'), Hutás (Rafaisz 73'), Faragó
Edző: Mészöly Géza

Gólszerzők: Rézinger 48'+66'

Az utolsó előtti fordulóban megrendezett közműrangadó a Testvériség elleni meccsünkhöz hasonlóan számunkra volt jóval nagyobb jelentőségű, hiszen míg a vizeseknek maximum a hatodik hely megszerzése szempontjából lehetett tétje, addig nálunk ennél sokkal fajsúlyosabb dolgokról dönthetett. Elmaradt meccsünk pótlása után már mindenki azonos lejátszott mérkőzésszámmal áll(t) a tabellán, a kedden szerzett egy pontunk pedig arra volt elegendő, hogy pontszámban beérjük vele a hétvégén egymással játszó Ikarust és Csep-Gólt, kevesebb győzelmünk miatt ugyanakkor megelőzni nem tudtuk őket, így maradtunk a 14. pozícióban, két ponttal a Svábhegy előtt, eggyel a Pestszentimre mögött. Aktuális ellenfelünk a három pont megszerzése szempontjából nem jelentett túl jó óment, mert bajnokin utoljára 2018 őszén nyertünk ellenük idegenben, pályaválasztóként legutóbb 2017 tavaszán, de a Hévízi úton, tényleges hazai környezetben az utolsó győzelmünkig egészen 2015 augusztusáig kell visszalapozni az almanachban. Figyelembe véve azonban kilencmeccses veretlenségi szériánkat, a Tesi ellen mutatott jó teljesítményünket és azt a tényt, hogy múlt hétvégén 2-0-ra kikaptak a SZAC-tól idegenben, nyugodt szívvel lehetett háromesélyesnek tekinteni az összecsapást, ahol ezúttal nem számíthattunk Kolozsvári Lacira, helyette (de nem a helyén) Diamant Zsolt kezdett.

1' Nem lehet mondani, hogy nem kezdődött eseménydúsan a találkozó: előbb egy jobboldali bedobásunk után Tóth Geri tudott elmenni a jobbszélen, majd adott be laposan az ötös rövid oldala előtt védőjével befutó Kocsis Balázsnak, ám játékosunk nem találta el a labdát. Ezt követően a túloldalon, a 16-osunk előttről, szemből-balról lőtték kapunkra a lasztit, ami kicsit meg is pattant, és Schritt Martinnak bizony le kellett érnie rá a jobb alsó sarokra.

10' Nem sokkal korábban már kapu felé lőttünk a balról, a 16-oson kívülről Diamant Zsolt révén (picivel fölé ment, meg Hollókőy is lekövette), de ez már tényleg helyzet volt: egy középre betett labdával Tóth Geri lépett be szemből a Vízművek 16-osára, majd kisvártatva lőtt, ám lövése a rajta lévő két vendégvédő egyikéről le-, egyben visszapattant Gerihez, aki immáron balról, az ötös sarkáról tudott ráborítva, nem túl erősen kapura lőni, ami épphogy elgurult a bal (hosszú) alsó sarok mellett.

35' Kocsis Balázst léptettük ki középen üresbe a 16-oson belülre, aki kb. 13 m-ről, szemből a jobb alsó sarok felé lőtt, amibe Hollókőy belevetődött, de már les is volt.

48' Egy jobbon előre tett labdáért Tóth Geri és Busák küzdött meg a 16-os oldalvonalánál picivel kijjebb, aminél utóbbi a földre került, a játékvezető szabályosnak ítélte az esetet, Geri pedig a 16-osra bevíve a játékszert elhúzta azt a rá kilépő Juhász mellett az alapvonal felé, majd az ötös oldalvonalához érve középre passzolt, ahol az ötösön, a rövid kapufa magasságában, a védők elé befutva érkezett Rézinger Boti, aki belsővel, a Gerire kimozdult Hollókőy mellett a bal alsó sarokba lőtt. 1-0!

50' Nagyon gyorsan majdnem kiegyenlítettek a vizesek: jobbról, a 16-osunkról kapu elé bepasszolt labdába kétszer is az utolsó pillanatokban blokkoltunk, illetve vetődtünk bele az ötösünk előtti lövési kísérleteknél.

56' Ivancsó Dávid cselezgetett az ellenfél 16-osának félköríve felé, majd Balogh Petinek passzolt jobbra, aki a 16-osra szemből-jobbról belépve, kb. 15-16 m-ről lőtt, ám az épphogy elkerülte a jobb (hosszú) alsó sarkot.

56' Kocsis Balázst léptettük ki Fenyvesivel küzdve, kapuval szemben, a 16-oson belülre, aki átvétel után, kb. 14-15 m-en lőni szeretett volna, azonban a vendégek játékosa kézzel, majd lábbal kellően rásegített ahhoz, hogy ez ne következhessen be, 11-es mindenesetre nem járt érte.

66' Balogh Peti küzdött a labda megtartásáért, miközben a felezővonalon már túl, jobbról igyekezett befelé vinni a labdát, majd külsővel kiléptette a 16-os előttre, Kocsis Balázs ember elvivő tevékenysége miatt üres területbe bemozgó Rézinger Botit, aki szemből-jobbról bevitte azt a büntetőterületre, és Homoki oldalról odaérni igyekvő lába előtt, kb. 13 m-ről laposan kilőtte a jobb (hosszú) alsó sarkot. 2-0!

70' Cserjés Dani vitte fel a jobbon a lasztit, majd befelé passzolt a 16-os rövid oldalára bemozgó Tóth Gerinek, aki levitte azt az alapvonalig, és középmagasan kapu elé adott, amit Hollókőy kivetődve kiütött.

78' Tóth Bálint tudott Niedermüllerről lefordulva, szemből-jobbról a 16-oson belülre bejutni, és 12-13 m-ről lőtt volna, de abba beleblokkolt a középről odaérő Homoki.

82' A Vízművek baloldali beadása szállt át az ötösünk hosszú oldala elé, ahonnan kavarodás után közepes erővel kapura lőttek, ami kipattant Schritt Martinról.

89' Jobboldali szabadrúgásunk után Tóth Bálint a hozzá visszapattanót elvitte a 16-os magasságáig, majd a 16-os mentén középre passzolt Völgyi Dani felé, aki visszatette azt kapuval szembe, ahonnan rálőttük, de Hollókőy vetődve szögletre ütötte a bal alsó sarokból.

A találkozónak a mi szemszögünkből akadtak jobb és rosszabb periódusai, de szerencsére előbbiekből volt több. Az elejétől fogva igyekeztünk kezdeményezők lenni, aminek az első félidőben még nem lett meg a foganatja, a másodikban viszont már igen, azonban a vezető gólunk után picit visszább estünk, amiből ellenfelünk majdnem ki is egyenlítet. Ez intően hatott, felültünk egy újabb pozitív hullámra, amivel a második gólunkat is sikerült belőnünk, innen pedig már csak jól kellett menedzselnünk a továbbiakat, ám ez nem jelentette azt, hogy visszaálltunk volna, sőt, további helyzeteket alakítottunk ki. A mérkőzés mind a három pontjának megszerzésével nagyon nagy lépést tettünk a biztos bennmaradás felé, eldőlt, hogy 15-ek (azaz tuti kiesők) már nem lehetünk, az csak abban az esetben nem a Svábhegy lesz, ha legyőzik a bajnoki címért emberi számítás szerint még éles meccset játszó Pénzügyőrt, míg az Ikarus kikap a REAC-tól. Miután az Ikarus 2-2-őt játszott a Csep-Góllal, három csapatot megelőzve a 11. helyre ugrottunk fel, aminek megtartására jók az esélyeink, de azért oda kell figyelnünk. 14-ek, azaz az RKSK kiesése miatt és a BLSZ I. bajnokának fel nem jutása esetén szintén kiesők csak abban a szélsőségesnek tűnő esetben lehetnénk, ha az Ikarus nyer a REAC ellen idegenben, a Csep-Gól ver bennünket hazai pályán, míg a Pestszentimre győz az Unioneval szemben otthon (vagy ikszel, és mi legalább hárommal kikapunk a Csep-Góltól). A Csep-Gólnak azzal, hogy nem nyert Mátyásföldön, éles meccse lesz ellenünk, de ekkor már tudni fogjuk a Pestszentimre-Unione találkozó eredményét, és velünk egy időben, este 18:00-tól lesz a REAC-Ikarus is. Lazítani tehát semmiképpen sem lazíthatunk, sorsunk a saját kezünkben van, és maximálisan oda kell koncentrálnunk a szezonbeli utolsó mérkőzésünkre is!

Mészöly Géza: Mind a két csapat támadólag lépett fel, és meg szerette volna nyerni a mérkőzést. Éppen ezért nagyon küzdelmesre sikeredett az első félidő, mindkét oldalon egy-egy olyan helyzettel, ami akár gólt érdemelt volna. Aztán a második játékrészben egy kisebb védelmi megingásunkat ki tudta használni a Gázgyár, és megszerezte a vezetést, ami után két perccel sajnos hatalmas egyenlítési lehetőséget szalasztottunk el. Ezt követően újabb gól tudtak lőni a hazaiak egy újabb hibánkból, és bár minden gól valamilyen szinten védelmi hibából esik, de itt mindannyian végignéztük és nem léptünk ki a támadóra, aki második gólját szerezte, amivel tulajdonképpen olyan előnyt szerzett a Gázgyár, amivel bebiztosította a győzelmét. Nekünk utána még lett volna lehetőségünk és elkezdtünk focizni. A mi csapatunk sok fiatalból áll, akiknek nagy lehetőség, hogy felnőtt bajnokságban játszhatnak, mi pedig nagyon büszkék vagyunk rájuk, hogy már bőven bebiztosítottuk magunknak a következő évi BLSZ I-es tagságunkat. Most is megmutattuk, hogy joggal vesszük fel a versenyt egy ilyen, felnőtt játékosokból álló kerettel, akik az életükért, a bennmaradásért küzdenek, ami valószínűleg ezzel a győzelemmel sikerült is nekik, amihez ezúton is gratulálok a vezetőedzőnek (akivel jó viszonyt ápolok) és az egész csapatnak, akik abszolút megérdemelték ezt a mai győzelmet, így jövőre ismét lesz Víz-Gáz rangadó a BLSZ-ben.

Sólyom Ferenc: Először is gratulálok a csapatnak! Azt gondolom, hogy a keddi mérkőzés után a main is egy hasonló teljesítményt tudtunk nyújtani, azzal a különbséggel, hogy a helyzeteinkből most sikerült berúgnunk kettőt. Természetesen ennek a meccsnek is voltak olyan periódusai, amikor nem mi irányítottuk a játékot, de szerintem nagyon sokat léptünk előre akár fizikálisan, akár játékban. Az, hogy se kedden, se a mai napon nem kaptunk gólt, mindenképpen a védekezésünk jó oldalát mutatja, az pedig, hogy ma gólokat is tudtunk rúgni, az előre játékunkban, pontosabban a végjátékunkban való fejlődést jelzi. Nagyon bízunk benne, hogy ezzel a három ponttal sikerül kivívni a bennmaradást, de ahogy szokták mondani, evés közben jön meg az étvágy: a jövő heti, utolsó bajnoki mérkőzést is szeretnénk megnyerni, és akkor úgy gondolom, hogy egy olyan tizenegy meccses veretlenségi sorozatot tudunk majd magunk mögött, ami biztos, hogy nagyon régen volt már a Gáznál, talán utoljára akkor, amikor 2016-ban bajnokságot nyertek.


2022.05.17. (kedd) 18:00
16. fordulóból elhalasztott

ASR Gázgyár - Testvériség SE 0-0
Sujtás u., 70 néző; Vezette: Fekete; Asszisztensek: Sudicky, Király Sz.

ASR Gázgyár: Schritt, Cserjés, Scheiber, Lóska, Rézinger, Mankó, Kocsis B. (Végh 83'), Balogh, Ivancsó, Tóth G. (Völgyi 68'), Kolozsvári (Tóth B. 68')
Edző: Sólyom Ferenc

Testvériség SE: Zubány, Ubrankovics (Edvi 68'), Sztojanovits (Bódis 75'), Szijártó, Labát (Pálmai 46'), Orosz, Ambrózi (Bekker 56'), Tamás, Rosta, Ács, Tréfás (Alm 68')
Edző: Kollár Zsolt

Mindössze három napunk volt rá, hogy az Ikarus ellen lejátszott szombati meccsünket követően kipihenjük magunkat és ráhangolódjunk a korábban már kétszer elhalasztott Testvériség elleni, papíron első tavaszi bajnokinkra, amire hétfőn még edzéssel is készültünk. A halasztás ellenére friss emlékeink lehettek aktuális ellenfelünkről, hiszen április elején a Budapest Kupa elődöntőjében találkozhattunk velük, amikor kapushibáinknak nagyban köszönhetően 1-3-as vereséget szenvedtünk tőlük. Akkor mindkét csapatnak hasonlóan fontos lehetett a találkozó, a mostaninak viszont egyértelműen számunkra volt nagyobb súlya, hiszen míg a Tesi a hatodik helye megtartásáért lépett pályára, addig mi a bennmaradás bebiztosításáért. Ennek megfelelően álltunk bele az összecsapásba, ahol igyekeztünk magunkhoz ragadni a kezdeményezést, ami ezúttal jórészt sikerült is, a találkozó jelentős részében irányítani tudtuk a játékot és nálunk volt többet a labda, amihez azért nem vagyunk túlzottan hozzászokva a mostani szezonban, de jó volt ismét látni.

18' Egy jobbon előrejátszott labdát tudtunk Kolozsvári Laci révén a 16-os belülről bepasszolni középre Kocsis Balázsnak, aki azonban a rosszabbik lábával nem lőtte el azt egyből, és megpróbálta a jobbal, ám abba már az időkiesés miatt a vendégek beleblokkoltak. Ekkor már érett, hogy az addig száraz pályára le fog szakadni az ég, ami pár percre rá valóban bekövetkezett, és egy kisebb gyengülést leszámítva a szünetig bőséggel esett is, utána ugyan végleg elállt, de a pályát a hátralévő időre kellően csúszóssá tette.

26' Rézinger Boti baloldali, alapvonal előtti beadására a rövid kapufa vonalában, az ötösön érkezett Tóth Geri, ám Labát elé csúszva szögletre mentett. A baloldali pontrúgást Ivancsó Dávid végezte el, aki kisszöglet formájában visszakapta a labdát, majd élesen a kapu elé ívelt, amit Zubány felugorva kiöklözött.

35' Tóth Geri adott jó(nak tűnő) labdát a jobbról a 16-os rövid oldalára Kolozsvári Lacinak, aki a rövid kapufával szemben, az ötösről a bal alsóba lőtt, azonban a Testvériség játékosai már érzékelhették, hogy ezt lesről tette, mert Sudicky partjelző zászlója a levegőben volt.

37' Ivancsó Dávid baloldali szögletét Kocsis Balázs az ötös rövid oldaláról, Ubrankovics és Balogh Peti mellett felugorva fejelte nem sokkal a jobb (rövid) felső sarok fölé.

41' Tóth Geri csúsztatott meg fejjel egy felé tett labdát jobbra, a 16-oson belülre Kolozsvári Lacinak, aki laposan középre akarta azt adni Kocsis Balázs irányába, ám Zubány lábbal kinyúlva menteni tudott.

41' Egy perc sem telt el és újabb lehetőséghez jutottunk: Kocsis Balázs a baloldali szögletzászlótól tette visszafelé a játékszert Rézinger Botinak, aki a 16-os előttről, balról-szemből, középmagasan tekert a bal (hosszú) sarok felé, de nem ment eléggé szélre, ezért Zubány vetődve viszonylag könnyedén kiütötte.

46' Már a második félidőben: Tóth Geri ívelte jobbról előre a lasztit a kapu elé Kolozsvári Laci irányába, azonban csatárunk kb. 10 m-en hiába nyúlt érte lábbal, egy ütemmel lemaradt róla.

58' Az első Tesi-lövés a találkozón: Pálmai kanyarodott be jobbról a labdával a 16-osunk elé, a kapunkkal szemben, de nem túl erős, középre tartó kísérletét Schritt Martin rádőlve, magabiztosan fogta a csúszós talajon.

60' Ezúttal is Pálmai, de már jóval közelebb járva a gólhoz: egy jobbra kitett labdával fordult rá a kapunkra, és kb. 13 m-ről, jobbról a (jobb) hosszú felső sarkunk felé lőtt, ám Schritt Martin nagyot védve kitolta onnan.

61' A kimaradt vendéghelyzet után kontrát vezetve három a kettőben vihettük rá a labdát a Tesi 16-osára a jobbon Kocsis Balázs révén, aki a 16-os vonala mentén átgurított a másik oldal felé Scheiber Bencének, aki a vonal mentén visszatette azt középre Kolozsvári Laci irányába, de csatárunk nem igazán jól fordult rá, és kapuval szemből eldurrantva jócskán fölé lőtt. Ezt követően nem sokkal Balogh Petinek is volt egy lövési lehetősége hasonló helyről, ám az végképp nagyon elkerülte az ellenfél kapuját.

69' Szabadrúgásból íveltünk előre, balra a 16-oson belülre, a frissen beállt Völgyi Daninak, aki átvétel után a védők között középre, egyben picit visszább tudott gurítani a kapuval szemben érkező Kocsis Balázsnak, aki kb. 12 m-ről, egyből a bal alsó sarok mellé lőtt. Valószínűleg ez volt a legnagyobb helyzetünk a mérkőzésen.

71' Az ugyancsak csereként beállt Tóth Bálint ment el a jobbon, majd adott be középre, ami eljutott a 16-os vonalában Völgyi Danihoz, aki balról-szemből jó erővel kapura lőtt, ám a lefelé csapódó, középre tartó, ilyen talajon végképp nem egyszerűen hárítható kísérletét Zubány levetődve magabiztosan fogta.

74' A Tesi baloldali beadását blokkoltuk, de az visszapattant Rostához, aki balról, a 16-osunk oldalvonalánál picit kijjebbről, éles szögből, laposan kapura lőtt, ami a vizes talajon felgyorsulva épphogy csak elzúgott a kapunk előtt a bal (hosszú) alsó sarkunk mellé.

77' A vendégek kontrából kis híján megszerezték a vezetést: a balon üresen előretett labdára Schritt Martin először kimozdult, de aztán visszahátrált, és milyen jól tette, mert a középre passzolt lasztira kivetődve még sikerült épp annyira hozzáérnie, hogy az ellenfél üresen érkező játékosa a hosszún túlfusson rajta.

79' Jobboldali beadásunk a kapuval szemben, kb. 11 m-en viszonylag üresen tartózkodó Völgyi Dani felé tartott laposan, ám játékosunk a lövésre rámozdulva elcsúszott a vizes füvön.

82' Egy balról az ötös rövid oldalára betett labdánknál a kimozduló Zubány és védője egymásra vártak, akiket így a belépő Kocsis Balázs majdnem meg tudott előzni.

90' Kétszer is csak Schritt Martinon múlt, hogy végül nem a Testvériségé lett az utolsó szó: előbb Rosta közeli lövését rúgta ki a jobb alsó sarokból, majd néhány minutummal ezután az áttett labdából kapura tett lövést ütötte ki bravúrosan leérve a bal alsó sarokból.

93' Egy Testvériség kontra vált még majdnem igen veszélyessé, de Rosta jobbról-szemből kapu felé törve a 16-osnál picit hosszan tette maga elé a labdát, így az a belépő Mankó Geriben elakadt.

A látottak alapján kijelenthetjük, hogy a találkozó jelentőségét ("bónuszpontok" szerzésének lehetősége a konkurens csapatokhoz képest) átérezve mindenki maximálisan odatette magát, és szezonbeli egyik legjobb teljesítményünkkel rukkoltunk elő, ám a számtalan adódó lehetőségünkből képtelen voltunk akár csak egyet is gólra váltani. Utóbbi képet tovább rontja, hogy Zubánynak ugyan akadt jó néhány fontos védése, de igazából - talán egyet leszámítva - nem kellett bravúrt bemutatnia, mert nem találtunk még kaput sem. Mindez persze sajnos nem olyan meglepő, hiszen jól tudjuk, hogy nem erős oldalunk a góllövés, az őszi, Svábhegy elleni meccsünket (5-2) leszámítva immáron 27 bajnokin mindössze 21 gólt tudtunk összehozni. A végig nyíltsisakos összecsapáson bőven meg voltak a lehetőségeink a győzelem megszerzésére, de a 60. perc környékétől már a Tesinek is, és végül komoly szükségünk volt Schritt Martin bravúrjaira, amik nélkül az egy pont sem lett volna meg. A 83. perctől elől már elfogytunk ahhoz, hogy veszélyt jelentsünk ellenfelünk kapujára, onnantól a döntetlen megtartása tűnt reális célnak, amit ha nem is könnyen, de sikerült elérnünk. Ha mind a két hátralévő meccsünkön pontot tudnánk szerezni, akkor olyan nagy baj talán már nem lehet, de egy győzelem sokkal többet segítene, és még az sem jelentene teljes bizonyossággal bennmaradást. Hajrá ASR! Hajrá Gáz!

Kollár Zsolt: Gratulálunk a Gázgyárnak, egy jó mérkőzést játszottunk velük, amiről tudtuk előre, hogy nehéz lesz. Nyílván ők más céllal léptek pályára, hiszen a bennmaradásért küzdenek, ami szerintem ezzel a játékkal meg is lesz nekik, míg nekünk a hatodik helyünk megtartása a cél, amihez nekünk is kellenek a győzelmek. Azt gondolom, hogy a mai napon összességében egy reális döntetlen született, lehetett volna 1-1 vagy 3-3 is, de a játék képe alapján mind a két csapat rászolgált az egy pontra. Az első félidőben kicsit tompábbak voltunk, nem tudtunk alkalmazkodni a nehéz talajhoz, nem azt csinálták a játékosaim, amit megbeszéltünk, és talán még a pénteki meccs is bennünk lehetett picit. A második félidő egy nyíltsisakos játékot hozott, azt kértem a srácoktól a szünetben, hogy ne álljunk vissza, menjünk előre, próbáljunk gólt szerezni, és nyerjük meg a mérkőzést. Végül nem így lett, de ettől függetlenül gratulálok a csapatomnak is, mert a hozzáállással elégedett voltam.

Sólyom Ferenc: Csak gratulálni tudok a játékosaimnak. Azt gondolom, hogy a legjobb meccsünket játszottuk, amióta itt vagyok. Tulajdonképpen maximálisan végrehajtották, amit előzetesen megbeszéltünk, egyedül egy dolog hiányzott megint, a gól. Az a baj, hogy ott, ahol a jó döntéseket kell hozni, ahol egy edző már nem nagyon tud belenyúlni a dolgokba, ott sajnos szűkösek a lehetőségeink. Nem koncentráltunk eléggé, de ebben természetesen benne van az is, hogy egy nagy iramú találkozót játszottunk, sok futással, és a kapu előtt időnként már elfogyott az oxigén, ami miatt a jó döntés nem született meg. Ettől függetlenül szerintem három-négy óriási lehetőségünk volt, amikből ha csak egyet berúgunk, akkor valószínű, hogy végre sikerült volna megnyernünk egy mérkőzést. Így viszont megint el lehet mondani, hogy bár nagyon jól játszottunk, ám olyan sokat nem ér az az egy pont, amit szereztünk. Mondjuk azért valamennyit mégiscsak ér, hiszen továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk, de nagyon félek attól, hogy ez a mai meccs a szombatira picit rá fogja nyomni a bélyegét, mert tényleg nagyon sokat futottak és dolgoztak a fiúk. Azonban remélem, hogy tudunk szombatig annyit pihenni és frissülni, hogy képesek leszünk egy hasonló mérkőzést játszani, végre győzelemmel.


2022.05.14. (szombat) 16:30
28. forduló

Ikarus BSE - ASR Gázgyár 1-1 (0-0)
Bátony u., 70 néző; Vezette: Horváth J.; Asszisztensek: Tóth I. T., Milavecz

Ikarus BSE: Bálint, Papp (Sós 88'), Bíró (Borbély 46'), Horváth, Péntek, Komlódi, Siliga, Ferkel, Szabó, Gaál-Szabó, Martzy (Barát 68')
Edző: Orenstein József (eltiltás alatt)

ASR Gázgyár: Schritt, Rézinger (Diamant 92'), Lóska, Balogh, Scheiber, Cserjés, Mankó, Tóth G., Ivancsó (Tóth B. 75'), Kocsis B. (Völgyi 54'), Kolozsvári (Végh 80')
Edző: Sólyom Ferenc

Gólszerzők: Szabó 85' ill. Horváth 90' (öngól)

A Svábhegy után két héttel újabb közvetlen riválishoz, ezúttal az Ikarushoz látogattunk, akik kedd este (velünk ellentétben) 1-3-ra győzni tudtak a Kőér utcában, amivel egyszerre három csapatot, köztük minket is megelőztek. Mivel a két ponton belül lévő 12-15. helyezettek egymással játszottak a hétvégén Ikarus-Gáz, Csep-Gól-Svábhegy leosztásban, ezért valószínűnek tűnt, hogy aki a meccsünkön mind a három pontot megszerzi, az igen komoly lépést tesz a bennmaradás bebiztosítása felé. Csapatunk sérülések miatt ismételten igazi belső védő nélkül volt kénytelen felállni, és kérdéses, hogy Garics Gáborra, illetve Horváth Gáborra számíthatunk-e még a szezon hátralévő részében. Kezdő 11-ünk az eltiltásából visszatért Lóska Csabi - Garics Gábor cserét leszámítva megegyezett a SZAC ellenivel.

12' Papp és Gaál-Szabó jobboldali összjátékából utóbbi tudott lőni viszonylag élesebb szögből, kb. 9-10 m-ről, az ötösünk sarkán túlról, Rézinger Boti mellől középmagasan a jobb (hosszú) sarkunk felé, de Schritt Martin eldőlve hozzáért, így a labda a kapufánk mellett szögletre ment.

17' Egy, a kapunkkal szemben kissé hosszan bepasszolt labdánál Balogh Peti és Lóska Csabi egymásra vártak, végül utóbbi igyekezett a mezőnnyel szemben elrúgni a játékszert Komlódi elől a 16-os magasságában, de az Ikarus játékosa még oda tudott lépni, róla balra/előre pattant, és így már egy az egyben találta magát a kapujából kilépő Schritt Martinnal, ám nagy szerencsénkre kb. 14-15 m-ről a jobb alsó sarkunk mellé lőtt.

18' A hazai helyzet után rögtön feljegyezhettük első kapura lövésünket: Ivancsó Dávid vezetésével három a kettőben mentünk lendületből az Ikarus kapujára, végül Dávid szemből, kb. 23 m-ről lőtt, de a nem túl erős, lapos kísérletére Bálint könnyedén vetődött le a bal alsó sarokra.

23' Ferkel nem sokkal a felezővonal átlépése után, balról emelte be előre a lasztit a 16-osunkra, ahol komoly zavarunk támadt, és kétszer is kapura lőhettek volna, de az valahogy mindig elakadt, végül pedig Schritt Martin fel tudta szedni az ötösünkről.

24' Ivancsó Dávid végzett el szabadrúgást jobbról, már jócskán az Ikarus térfeléről, amit a hazaiak kilőttek ugyan, de azt Rézinger Boti a bal szélre kifutva egyből visszaemelte a 16-os közepére, ahol a leesőt Kolozsvári Laci a 11-es pont mellől a jobb alsó sarok mellé rúgta.

29' Bíró lőtt balról, a 16-osunk határáról a jobb (rövid) alsó sarkunk felé, amit Schritt Martin levetődve, gond nélkül megfogott.

30' Kolozsvári Laci kapott egy hosszú keresztlabdát a jobbról az alapvonal felé, amit az eleső védője miatt az alapvonal előtt elérve kapu elé tudott ívelni, ám az ötös hosszú oldalára pontosan az üres Tóth Geri elé beesőt játékosunk kapásból ellőni próbálva eltörte, így az a kapu jobb (hosszú) oldala mellé ment.

42' A buszgyáriak balról kapunk elé tett labdáját Lóska Csabi próbálta tisztázni, de az Papphoz pattant, aki szemből lőtt, ám a középre, a léc alá tartó kísérletét Schritt Martin felugorva fölé ütötte.

53' Egy jobboldalon előretett labdát kezelt le Kocsis Balázs a 16-os határán Péntek szorításában, majd az eleső hazai játékos mellett elvitte azt, és az ötös sarkának hosszabbításából, kb. 9-10 méterről laposan lőtt, de a viszonylag éles szögből a jobb (hosszú) alsó sarokba szánt lövését a szöget záró Bálint lábbal hárította.

62' Rézinger Boti lőtt labdavezetés után szemből-balról, kb. 22-23 m-ről, azonban a bal (hosszú) alsó sarok felé tartó próbálkozását Bálint levetődve szögletre ütötte. A jobboldali szögletből az ötös rövid oldalán lecsorgót Gaál-Szabó a bal alsó sarok előtt 2 m-ről ki akarta rúgni a mezőnybe, amivel eltalálta a védőkkel együtt az ötösön tartózkodó Scheiber Bencét, akiről a visszapattanót a levetődő Bálint fogta meg a gólvonal előtt a bal alsó saroknál.

84' Tóth Bálint jobboldali beadását az ötös rövid oldalán a pár perce beállt Végh Jani igyekezett előrevetődve kapura fejelni, de az a jobb (hosszú) alsó sarok mellé ment. Ha továbbengedi, akkor a mögötte, középen érkező Völgyi Dani tudta volna kapura lőni.

85' Kihagyott helyzetünk megbosszulta magát: a hazaiak a jobbon tudtak lendületből a 16-osunkra bejutni, majd Rézinger Botit megkerülve az alapvonaltól nem sokkal visszábbról, az oda koncentrálódott védőink között a kapunk előtt a hosszúra passzoltak át, ahol az eltolódott védekezésünk miatt teljesen üresen érkezett Szabó, és kb. 7-8 m-ről, a kimozduló Schritt Martin mellett a kapunk jobb alsó sarkába lőtt. 1-0.

90' Lóska Csabi végzett el nagy bedobást a jobbon, a 16-os magasságán belül, amit az ötös rövid oldalára dobott be, ahol a Völgyi - Sós - Siliga hármason túljutva a kapufa vonalában, az ötösön álló Horváthon pattant meg a bal alsó sarok felé, és amire a középről odavetődni igyekvő Bálint már nem tudott leérni, ráadásul közben még a belépő Végh Jani is rásegített a gólvonalon, bár az valószínűleg már bent volt. A játékvezető mindenesetre öngólnak írta be. 1-1!

Az utolsó pillanatban akár még nyerhettünk is volna, mert Tóth Bálint passzából Lóska Csabi be tudott futni a jobbon a 16-osra, azonban Végh Jani felé történt gyenge középre adását Bálint kilépve könnyedén behúzta. Az első félidő első felében könnyen vezetést szerezhetett volna az Ikarus, de a második felében már nekünk is meg voltak a lehetőségeink. A második játékrészben már inkább nekünk voltak helyzeteink, de egyikkel sem sikerült élnünk, ahogy addig szerencsére ellenfelünknek sem, ám öt perccel a vége előtt a kihagyott helyzetünket az Ikarus megbüntette, és szerencsénk, hogy a hátralévő kevés időben az Építők elleni meccshez hasonlóan vissza tudtunk jönni döntetlenre, amely összességében reális eredménynek tekinthető. Ezzel már nyolc mérkőzés óta vagyunk veretlenek, és immár nekünk van a legtöbb (11) döntetlenünk a bajnokságban. Kedden a Testvériség ellen elmaradt meccsünket pótoljuk, és egy esetleges győzelemmel (ami baromira nem lesz könnyű) három csapatot előzhetnék meg. Ebben a pillanatban a 14. helyen állunk, de ami jó hír, hogy a mögénk került Svábegy a REAC-cal és a Pénzügyőrrel fog még játszani (a Pénzügyőrnek a Csepel elleni döntetlenje miatt feltehetően nem lesz majd mindegy, hogy az utolsó fordulóban mit játszik velük), míg ha a hátralévő három meccsünkből egyet is megnyernénk, akkor jó eséllyel meg tudnánk előzni a Pestszentimrét is, mert ők még a Budafok II-vel és az Unionéval fognak megmérkőzni. A Csep-Gól és az Ikarus helyzete ennél jóval képlékenyebb, hiszen ők még egymással, előbbi meg még velünk is játszani fog.

Sólyom Ferenc: Azt gondolom, hogy igazságos döntetlen született. Mindkét csapatnak nagyon fontos volt a bennmaradás szempontjából, hogy pontot, pontokat szerezzen, ennek megfelelően elég feszült mérkőzés volt, ahol szerintem mindkét oldalon meg voltak a lehetőségek a gólszerzésre. Én úgy éreztem és a szünetben mondtam is a srácoknak, hogy ez egy egygólos mérkőzés lesz: aki gólt tud rúgni, az meg fogja nyerni a találkozót, de miután mi kaptuk az elsőt, és mégsem nyert vele az Ikarus, szerencsére nem lett az, mert ki tudtunk egyenlíteni, ami azt gondolom, hogy a csapatnak a tartását bizonyítja, hiszen az Építők után már másodszor fel tudtunk állni vert helyzetből az utolsó pillanatokban. Mondjuk az is igaz, hogy nyert helyzetből meg el tudunk adni pontokat, és ahogy már korábban is említettem, ezekkel az egy pontokkal olyan nagyon messzire nem jutunk, mert nagyon szoros a mezőny, nem tudunk megnyugtató előnyre szert tenni, így a következő meccs is mindig nagyon fontos. Remélem ugyanakkor, hogy a kedden pótlásra kerülő mérkőzés után már egy picit felszabadultabbak lehetünk, mert ha meg tudnánk nyerni, akkor már pontokkal tudnánk ellépni a biztos kieső helyektől.

Orenstein József: Ugyan fájdalmas a kapott gól a végén, de azt gondolom, hogy összességében igazságos a döntetlen. Szerintem az első félidőben mi voltunk egy kicsit fölényben, ám a másodikban ellenfelünknek is meg voltak a lehetőségei. Mindkét csapatnak fontosak a pontok, amikből most kettőt elhullajtottunk, de megyünk tovább és dolgozunk a bennmaradásért.


2022.04.29. (péntek) 20:30
26. forduló

Svábhegy FC ASR Gázgyár 1-1 (1-1)
Kőér u. (Spari-pálya), 40 néző; Vezette: Apkó; Asszisztensek: Sudicky, Dobó

Svábhegy FC: Horváth, Corva, Veress, Durrant, Schmidt, Kovács, Csillag, Marczinka (Boros 86'), Plajner, Marchica, Bánk (Nieto 75')
Edző: Bajzik József

ASR Gázgyár: Schritt, Diamant (Tóth B. 46'), Lóska, Scheiber, Cserjés, Mankó, Rézinger, Ivancsó (Völgyi 46'), Balogh, Tóth G., Kocsis B.
Edző: Sólyom Ferenc

Gólszerzők: Marczinka 18' (11-esből) ill. Tóth G. 33'

A Spartacus-pályán a kiesés elleni harcban közvetlen riválisunknak számító Svábhegy fogadott bennünket, akik ellen ősszel szezonbeli első győzelmünket arattuk. A péntek esti kezdés ellenére nem a forduló első meccsét játszottuk, mert két találkozó is előbb kezdődött a miénknél. Aktuális ellenfelünkkel a Spari-pályán még nem mérkőztünk meg, hiszen csak a mostani kiírástól használják hazai pályájukként az idők során Pénzügyőr sportteleppé átvedlett létesítmény műfüves játékterét. Ez a műfű ugyan hozott már nekünk győzelmet (Bp. Kupa a Pénzügyőr és Magyar Kupa selejtező a Szent István ellen egyaránt 2020-ban), ám vereséget is (bajnoki a Pénzügyőrtől 2021-ben), így nagy következtetéseket ebből nem vonhattunk le. Az összecsapást eredetileg Zám vezette volna, akit a hét közepén Apkóra cseréltek le (ennek végül jelentősége lesz). Belső védőink változatlanul sérültek, ezért ezeken a posztokon továbbra is kénytelen vagyunk szükségmegoldásokkal élni: ezúttal szélső bekkjeinket eggyel beljebb vittük. A Pestszentimre elleni kezdőnkkel megegyező felállással léptünk pályára, és a győzelem volt a célunk, de minimum az, hogy a Svábhegy ne szerezzen három pontot.

1' A Tintahalak elleni meccsünkhöz hasonlóan ezúttal sem telt el egy perc, és máris majdnem megszereztük a vezetést: a jobboldalon, a felezővonalon túl Balogh Peti indította Cserjés Danit, aki Tóth Gerihez passzolt, ő pedig beemelte azt a kapu elé, ami át is ment a védők felett, pont a középen/hosszún bemozgó Rézinger Boti elé, aki kb. 8-9 m-ről, pattanás után tisztán lőni szeretett volna, azonban luftot rúgott.

7' Az első érdemleges Svábhegy momentum: középről, kb. 30 m-ről végzett el szabadrúgást Marczinka, amit erősen, félmagasan a kapu közepe felé lőtt, és Schritt Martin másodjára fogott meg.

16'-18' Jobboldali Svábhegy beadás a kapunk elé, amire Schritt Martin nem a legjobb ütemben mozdult ki kb. 8 m-re, így pont akkorra ért oda a hazaiak játékosához, amikor az fejelt (épphogy a jobb alsó sarkunk mellé) miközben a levegőben ütköztek. Normális esetben ez vagy semmi, vagy szabadrúgás kifelé, de Apkó játékvezető úgy érezte, hogy a harmadik opciót kell választania, és ezzel belenyúlnia a meccsbe, mert általános meglepetésre 11-est adott. A büntetőt Marczinka nagyon pontosan és erősen a jobb felső sarkunkba rúgta, és bár Martin jól érezte, nem háríthatott. 1-0.

25' Nagyjából középről, kissé balról, kb. 17 m-ről Plajner vállalkozott lövésre, és bizony Schritt Martinnak nyújtóznia kellett, hogy a kissé jobbra, a léc alá tartó kísérletét fölé üsse. Az elvégzett kisszögletből a hosszúra beívelt labdát kapusunk kiöklözte.

33' Scheiber Bence adott a jobbszélen jó előre passzt a 16-os sarkától picit beljebb lévő Tóth Gerinek, aki a védők között kapura fordult, tett pár lépést, majd takarásból, kb. 13 m-ről eltekerte a jobb (hosszú) alsó sarkot, amihez a vetődő Horváth ugyan picit hozzáért, de a labda így is a belső oldalhálóban kötött ki. 1-1!

51' Schritt Martin kirúgása után a félidőben beállt Völgyi Dani vette le a labdát a középkör magasságában, majd tette ki balra Tóth Gerinek, aki előrefelé beindította Kocsis Balázst, aki oldalról, lendülettel bevitte azt a büntetőterületre, majd kb. 9-10 m-ről középmagasan megpróbált a hosszú sarokba lőni, ami el is ment a vetődő Horváth mellett, ám korábbi játékosunk, Durrant Nicholas jó helyen állt, és fejjel mentett a gólvonal előttről.

52' Rögtön válaszolt a Svábhegy, bár jóval kisebbet: Plajner lőtt balról, kb. 20 m-ről nem sokkal a kapunk fölé.

54' Rézinger Boti ment el a baloldalon, majd ívelt be középre a 16-os vonala mentén, amit Völgyi Dani fordulásból, a levegőből kapásból rálőtt, de viszonylag markánsan kapu fölé.

67' Szabadrúgást végeztek el az ezúttal pirosban játszó hazaiak a középpályáról: a kapunk elé felívelt lasztit a felugró Veress fejjel csúsztatta meg veszélyesen, amit Schritt Martin vetődve ütött ki  a bal alsó sarkunkból, szerencsére nem pont az arrafelé ólálkodó Durrant elé, majd a hosszú oldalra történt átívelést kapusunk lehúzta.

94' Ami a Pestszentimrének sikerült ellenünk, az nekünk most nem sikerült, pedig nem sok hiányzott hozzá: jobboldali szögletünk után Völgyi Dani tette ki középről a játékszert Kocsis Balázsnak a balra, aki most is befelé vitte azt nem sokkal az alapvonal előtt, majd két védőt kicselezni próbálva a második embernél kifelé húzta el (ezzel épphogy átvitte azt az alapvonalon) és adott laposan középre, amire a rövid ötösön érkezett Scheiber Bence, aki ugyan egyből a hálóba lőtt, de a játékvezető minden bizonnyal jogosan annulálta a találatot, mert valóban úgy tűnt, hogy ha nem is sokkal, de kint volt a labda.

A pontosztozkodással egyik csapat sem lehet feltétlenül elégedett, de mi lehetünk csalódottabbak. A hazaiak egy teljesen véleményes 11-essel szerezték meg mindenféle komolyabb előzmény nélkül a vezetést, ami után kezdték is kissé húzni az időt, de az egyenlítő gólunk után ez valamelyest visszarendeződni látszott. Számunkra azért is jött borzasztó rosszul, és okozott nagy hendikepet, hogy Apkó így belenyúlt a meccsbe, mert a góllövés nem erős oldalunk, így már kettőt kellett szereznünk a győzelemhez. Az első félidő nagyjából egál meccsképe a másodikban fokozatosan kezdett a mi javunkra billenni, az utolsó pár percben és a hosszabbításban már kifejezetten beszorítottuk a Svábhegyet, sajnos eredménytelenül. Nekünk volt több helyzetünk is kb. 3-1 megoszlásban, pontozással tehát nyertünk volna, de ez nem az a sportág... A szünetben becserélt Tóth Bálintnak rengeteg elfutása volt, ám végül vagy szerelték, vagy rosszul adott be, így a gyorsaságából nem tudtunk profitálni. A kapott egy pontunkkal megelőztük az Ikarust, és elkerültünk az utolsó előtti, gyakorlatilag biztos kieső helyről, azonban ennek jelen pillanatban, négy fordulóval és öt meccsel a vége előtt túl nagy jelentősége még nincsen. A továbbiakban is kellenek a három pontok, mert az egyek nem feltétlenül lesznek elegendők. A következő esély május 7-én, a SZAC ellen, otthon.

Sólyom Ferenc: Küzdelmes mérkőzést játszottunk, de erre is számítottunk. Azt gondolom, hogy az első félidőben kicsit gyámoltalanul futballoztunk, kevés volt az előre játékunkban a futás, és a középpályán nagyon nehezen ment át a labda, ezt mindenképpen hiányoltam. Ettől függetlenül, amikor jött végre egy lendületes betörés, egy vállalkozás, abból rögtön sikerült gólt szereznünk. A második játékrészben megpróbáltunk váltani, cserékkel, illetve a középpálya átszervezésével játékosabbá igyekeztünk tenni a csapatot, és szerintem a második félidőben irányítottuk is a játékot, az ellenfél inkább a mi labdáink eladásából tudott egy-egy kontrát vezetni, elsősorban a bal szélen a gyors játékosuk révén, de nagy veszélyt  igazából nem jelentettek. Nekünk nagyon sok olyan lehetőségünk volt, hogy eljutottunk beadásig, de a beadások pontatlanra sikerültek, így a Kocsis Balázsét leszámítva igazán nagy helyzet nálunk sem adódott. Ha a végén kicsit szerencsésebbek vagyunk, és tíz centivel beljebb van a labda, akkor gól lett volna, és meg tudtuk volna nyerni a mérkőzést. Ugyan ismét nem kaptunk ki, ám az a baj, hogy ezekkel az egy pontokkal olyan nagyon sokra nem megyünk, tehát jól lenne most már három pontokat gyűjtenünk ahhoz, hogy a végén, az utolsó fordulókban ne kelljen izgulnunk.

Veress Balázs: Igazi kiesési rangadó volt, ahol szerintem nem a játék színvonala, hanem inkább a küzdelem dominált. A mérkőzésnek voltak olyan szakaszai, amikor úgy éreztem, hogy eldönthettük volna, de azt is el kell ismerni, hogy a találkozó utolsó harmadában a Gázgyár fordíthatta volna a maga javára. Szóval szerintem végső soron igazságos döntetlen született, és hogy ez kinek lesz jó, majd kiderül.


2022.04.23. (szombat) 11:00
25. forduló

ASR Gázgyár - Pestszentimrei SK 1-1 (1-0)
Sujtás u., 80 néző; Vezette: Kiss G.; Asszisztensek: Kónya, Fekete

ASR Gázgyár: Schritt, Diamant, Lóska, Mankó, Scheiber, Cserjés, Balogh (Kolozsvári 81'), Rézinger (Marján 87'), Ivancsó, Tóth G. (Tóth B. 46'), Kocsis B. (Völgyi 67')
Edző: Sólyom Ferenc

Pestszentimrei SK: Mészáros M., Kis, Polónyi, Czellahó, Garamszegi (Geiger 73'), Czene (Berecz 81'), Krénusz (Léránt 65'), Szombathy, Dobronyi (Qasem 60'), Mészáros D., Papp (Köck 70')
Edző: Petike János

Gólszerzők: Rézinger 24' ill. Czellahó 94'

A Tintahalak ellen egész jó játékkal, de nem könnyedén megnyert hétközi mérkőzésünk után szombat délelőtt már a THSE-nél két ponttal kevesebbet, nálunk öttel többet gyűjtő Pestszentimrét fogadtuk. Októberben, idegenben 0-0-ás döntetlent értünk el velük szemben, és most is minden jel arra utalt, hogy szoros találkozó lesz, amin sajnos Garics Gábor után a szerdai meccsen megsérült Horváth Gábort is nélkülöznünk kellett, így ismételten klasszikus belső védő nélkül álltunk fel. Hiányuk pótlására Mankó Gerit vittük hátra és Cserjés Danit kezdettük a jobb oldalon. Az előző napi esőzést pályánk a kezdés időpontjára sikeresen elvezette, így nem lehetett akadálya a mérkőzés lejátszásának. A találkozó kezdőrúgását ifj. Diamant Zsolt nagypapája, Diamant István végezte el születésnapja alkalmából.

3' Ivancsó Dávid végzett el jobboldali szögletet, amit az ötös vonalában ívelt be, és a bal (rövid) kapufa magasságában három Pestszentimre játékos közül Scheiber Bence fejelt 6 m-ről a kapu bal (rövid) oldala mellé.

6' Korábbi játékosunk, Krénusz Bulcsú jutott el a labdával szemből bejutva a 16-osunkon belülre, majd kissé jobbra tartva az alapvonal és az ötös találkozásáig, ahonnan visszapasszolta azt a mezőny felé Dobronyinak, aki rögtön laposan középre adott a kapunkkal szemben tartózkodó Mészárosnak, aki kb. 8-9 m-ről laposan Schritt Martin bal lába mellé lőtt, de kapusunk gyors mozdulattal leérve megállította, majd megfogta a kísérletét.

19' Polónyi játszotta be magát szemből-jobbról a 16-osunkon belülre, ezzel egyedül szemben találva magát a kapujából kilépő Schritt Martinnal, ám kb. 12-13 m-es lövésébe kapusunk sikerrel belevetődött.

24' Ivancsó Dávid balra, ellenfelünk 16-osának előterében próbálta áthámozni magát a pestszentimreieken, miközben egy remek passzal találta meg a 16-os vonalának közepére üresen bemozgó Rézinger Botit, aki átvétel után, kapuval szemből, kb. 15 m-ről Mészáros mellett fejmagasságban a hálóba bombázott. 1-0!

29' Czene jobbról-szemből, kb. 25 m-ről elvégzett, középmagasan a bal (rövid) sarkunkba tartó szabadrúgását ütötte vetődve oldalra Schritt Martin.

44' Papp jobbról-szemből, kb. 21 m-ről kapura tett lövését ütötte fölé Schritt Martin a bal (rövid) felső sarokból.

56' Rézinger Boti tudott egy előre tett labdával megiramodni a baloldalon, nem sokkal a félpályán túlról, majd a 16-osra oldalról belépve külsővel a bal (hosszú) felső sarok mellé nyesett.

63' Egy kapunk elé beemelt labdát tudtak a vendégek az ötösünk vonala mentén átemelni középről jobbra, amibe Balogh Peti hátra lépve fejjel épphogy belecsúsztatott (bár Schritt Martin szólt, hogy jó lesz neki), és az így a hosszú ötösünk elé leeső labdát Czellahó lőtte volna egyből kapura, ám Peti szerencsénkre bele tudott blokkolni, így az szögletre vágódott.

69' Szabadrúgást kapott a Pestszentimre a kapunkkal szemben, kb. 17 m-en: Mészáros elfutott a laszti mellett és Czene lőtte rá laposan, ami a bal kapufánk külső részét érintve jutott az alapvonalon túlra.

84' Ezúttal mi kaptunk szabadrúgást ellenfelünk kapujával szemben, kb. 24 m-en, amit az odaállók közül végül Völgyi Dani tekert rá, és nem is tévedett sokat, de a jobb (rövid) felső sarok felé tartó kísérlete kb. 20 cm-el a kapufa mellé ment.

87' Az egyenlítésért mindent egy lapra feltevő kék-fehérek közül Polónyi csapott össze Lóska Csabival szemből a 16-osunkra befutva, amiért a vendégek közül többen 11-est reklamáltak, ám az imrei játékos kapott sárgát (a büntető nem lett volna jogos, de a sárga sem volt az).

94' Kiss játékvezető három perc hosszabbítást mutatott, de Diamant Zsolt elhúzott bedobásáért adott sárgája miatt még ráhúzott egy picit, és ezt a minimális plusz időt nem tudtuk lepörgetni, mert az imreiek jobbról-szemből be tudták ívelni a labdát a kapunk elé, ahol a labda lecsorgott az érte küzdőkről pont az üres Czellahó elé, aki igazított egyet rajta, és szemből, kb. 9 m-ről Schritt Martin mellett fejmagasságban a kapunk közepébe lőtt. 1-1. Ezzel véget is ért a mérkőzés, az Építők elleni meccshez képest most nekünk kellett megelégednünk a döntetlennel.

A szerdai meccsel ellentétben csapatunk ezúttal nem játszott jól, a pestszentimreieknek összességében több helyzete volt a mérkőzésen, míg mi tulajdonképpen az egyetlen igazán veszélyes akciónkból gólt szereztünk, így reálisan nézve tök jogosan egyenlítettek ki, és vittek el tőlünk egy pontot, de ettől még nekünk be kellett volna húznunk a találkozót, mert borzasztó nagy szükségünk lett volna a három pontra, amivel három csapatot is megelőzhettünk volna a tabellán. Sajnos a végén több szituációban is rutintalanul viselkedtünk, nem jó döntéseket hoztunk, így megadtuk ellenfelünknek az esélyt arra, hogy még legyen ideje eljutni a kapunkig. Nem a döntetlen a fájó, hanem az, ahogyan kialakult, és csak remélni lelet, hogy nem ezen az elveszített kettő ponton fog múlni a bennmaradásunk. A hátralévő hat meccsünkön ugyan nekünk van a legkönnyebb sorsolásunk a közvetlen riválisainkhoz (Ikarus, Svábhegy, Csep-Gól) képest, de még mindhármukkal játszunk, amik egyaránt hatpontos meccsek lesznek. Sőt, még ők is játszanak egymással, szóval bármi lehet, ráadásul nagyon extrém esetben akár négyen is kieshetnek szezon végén a BLSZ I-ből. Nekünk most mindenesetre csak a péntek esti, Svábheggyel szembeni meccsünkkel szabad foglalkoznunk!

Petike János: Tudtuk a hazai csapatról, hogy jobb képességű, mint amit a jelenlegi helyzetük mutat a tabellán. Ezt a mérkőzésen be is bizonyították. Szervezetten, fegyelmezetten játszottak, ennek ellenére az első félidőben több lehetőségünk is volt a gólszerzésre. Az ellenfelünk várt a kínálkozó alkalomra, és egy kontrából gólt is szereztek. A második félidőben 30 percig úgy játszottunk, mintha nem lennénk hátrányban: hiába birtokoltuk többet a labdát, lassan építkeztünk, nem voltak igazi helyzeteink. Az utolsó negyed órában kockáztattunk, lényegében négy támadóval álltunk fel. Ekkor már a csapat hozzáállása is megfelelő volt, végül a hosszabbítás perceiben tudtunk egyenlíteni, nem érdemtelenül. Úgy gondolom, hogy ez a hangulatos sporttelep megérdemli, hogy ősszel is BLSZ I-es meccseket rendezzenek itt.

Sólyom Ferenc: A szerdai mérkőzés után kíváncsi voltam, hogy a csapat fizikálisan hogy fogja bírni ezt a mai meccset. Ráadásul az eső miatt elég mély volt a pálya, ami szintén befolyásolhatta a kérdést, de szerintem összességében jól reagáltuk le a dolgokat. Kiegyenlített találkozó volt, ahol sikerült megszereznünk a vezetést, és ugyan a második félidőben olyan igazán nagy helyzete nem volt ellenfelünknek, ám folyamatosan ívelgették be a kapunk elé a labdákat, amikből bármikor kialakulhat egy veszélyes szituáció. Sajnos a legvégét már nem bírtuk, elcsúszott a védekezésünk, és középen üresen maradt egy játékos, de azt gondolom, hogy ha picivel rutinosabbak vagyunk, akkor ez másképpen alakul, mert volt előtte egy olyan szituáció, amiből akár mi rúghattunk volna gólt. Ez egy kettő-egyes szituáció volt, amit nem tudtunk lejátszani egy rossz passz miatt: a bedobást nem a rutinos játékosra dobtuk, hanem a fiatalra, aki rossz döntést hozott, utána az ellenfél beindításánál nem előre húztuk a labdát, hanem oldalra kirúgtuk. Tehát több olyan megoldás volt, ami már arra utalt, hogy fejben elfáradt a csapat. Sajnálom, hogy ezt a pár másodpercet nem bírtuk ki, mert azt gondolom, hogy ha ez sikerült volna, akkor tényleg olyan hetet tudhattunk volna magunk mögött, aminek eredményeként olyan pozícióba kerülhettünk volna a tabellán, ami már valóban bizakodásra adhat okot abból a szempontból, hogy bennmarad a csapat a Budapest I. osztályban.


2022.04.20. (szerda) 17:00
23. fordulóból elhalasztott

ASR Gázgyár - THSE-Szabadkikötő 1-0 (1-0)
Sujtás u., 60 néző; Vezette: Sveda; Asszisztensek: Dobó, Milavecz

ASR Gázgyár: Schritt, Diamant, Lóska, Horváth (Cserjés 93'), Scheiber, Ivancsó (Marján 90'), Balogh, Rézinger, Tóth G., Tóth B. (Mankó 58'), Kocsis B. (Végh 73')
Edző: Sólyom Ferenc

THSE-Szabadkikötő: Tamás, Fekete (Jakab 46'), Marosi (Kádas 46'), Gelencsér, Sulyok (Vitályos 46'), Despotovic (Klausz 44'), Dukát, Katona, Nagy, Szűcs (Németh 73'), Dala
Játékos-edző: Németh Attila István

Gólszerző: Tóth G. 21'

A Tintahalakkal ősszel 2-2-es döntetlent játszottunk egy igen élvezetes mérkőzésen a Szabadkikötő-pályán, ahol bármelyik csapat győzhetett volna. Ezzel az eredménnyel akkor, nyolc forduló után egy középcsapattal szemben szereztük meg a második pontunkat a bajnokságban, ami jó morális alapot adott a további meccseinkhez, így inkább örültünk a szerzett egy pontnak, mintsem bánkódtunk a veszített kettőn. Most annyiban változott a helyzet, hogy már nem elégedhettünk meg az egy ponttal, nekünk feltétlenül mind a hármat be kellett gyűjtenünk a THSE játékosainak jelentős részét adó Újbuda FC U19-es együttesének külföldi túrája miatt az eredeti időpontnál másfél héttel későbbre halasztott bajnoki találkozón. Garics Gábor az Építők ellen sérülést szenvedett, helyette Tóth Bálint kezdett, amiből az is érződik, hogy az előző meccsünkhöz képest kevésbé védekező felállásban léptünk pályára, de hát a győzelem megszerzéséhez ugye gólt/gólokat kell szerezni…

1’ Még fél perc sem telt el a találkozóból, és kis híján megszereztük a vezetést: Kocsis Balázs tette ki a labdát jobbra, amivel Tóth Bálint mehetett be üresen a 16-osra, akinek lapos, gyenge, középre tartó lövése kipattant a ledőlő Tamásról, pont az arra járó Tóth Geri elé, aki begyűjtve azt kb. 7 m-ről az üres bal alsó sarok helyett a kapufát találta telibe.

10’ Két lehetőségünk is akadt egymás után: előbb Diamant Zsolt baloldali beadásáról maradt le épphogy Tóth Geri a bal (hosszú) kapufánál előre vetődve, majd (mivel hozzáért valamelyik védő) az ezt követő jobboldali szöglet után nem sokkal Ivancsó Dávid ívelt be jobbról az ötös mentén, ám az az összes fejelni igyekvő játékosunk mellett elzúgott.

15’ Az első veszélyes THSE akció: Sulyok ment el lendületesen a balon, majd a 16-os magasságába érve laposan középre adott, ahonnan szemből-balról Dala lőtt nem sokkal a jobb alsó sarkunk mellé.

18’ Nagy vendéghelyzet: Balogh Peri labdavesztése után ezúttal Gelencsér tudta jobbról-szemből a 16-osunkig elvinni a lasztit, ahová belépve rögtön Schritt Martinnal találta magát szemben, akiről le is csorgott a játékszer, de szerencsétlenségünkre a Tintahalak másik játékosa elé középre, aki kb. 15 m-ről, szemből rálőtte a kapus nélkül maradt kapunkra, amit a felsőlécünk közepének alja vert le pont az ott tartózkodó Lóska Csabi vállára/hátára, aki ezek után fel tudott szabadítani.

20’ Ez alkalommal Nagy ment át szemből a védelmünkön, mint kés a vajon, majd a 16-osunkról kapu fölé lőtt.

21’ A hullámzó játékból újra mi jöttünk ki helyzettel, és szereztük meg a mérkőzés egyetlen gólját, ami a rengeteg kapu előtti esemény tükrében utólag eléggé valószerűtlenül hat. Kocsis Balázs jobbról ugratta ki Tóth Gerit középen, jó 25 m-en, aki lépéselőnyben kapura vitte azt, és kb. 13 m-ről a kimozduló Tamás mellett a bal alsó sarokba helyezett. 1-0! Kb. öt perccel ezután szintén lett volna egy hasonló kiugratásunk a jobb felé, de azt les miatt lefújták, pedig jó eséllyel nem volt az, mert mélységből futottunk rá a labdára.

30’ Sulyok végzett el szabadrúgást balról, a 16-osunk sarkának folytatásából, kb. 25 m-ről, amit magas ívben tekert a kapunk közepe felé, a léc alá, azonban Schritt Martin felugorva fölé ütötte azt.

31’ A második komolyabb vendéghelyzet a találkozón: Rézinger Boti próbált meg felszabadítani közvetlenül a 16-osnál, ám rosszul találta el, ami így gyertyaként hullott át a túloldalra a 16-osunk és az oldalvonal közé, amit ezután középre adtak, és a hosszún begyűjtve kb. 8 m-ről erősen laposan a kapunk közepe felé lőtték, de Schritt Martin lábbal nagyon védve bele tudott rúgni, ami továbbperdült középre, és az érkező Gelencsér elől valahogy sikerült előbb odaérve eltakarítanunk.

35’ Rézinger Boti baloldali beadását Kocsis Balázs csúsztatta meg fejjel középről a bal (hosszú) alsó sarok mellé.

44’ Egy baloldali kontránk zárásaként Rézinger Boti vitte végig a lasztit a félpályán, majd lőtt a 16-osra belépve, élesebb szögből a bal (hosszú) alsó sarok mellé.

46’ Ezúttal Lóska Csabi iramodott meg ellenfelünk térfelének bal oldalán, majd a 16-osra bejutva nem lőtt, hanem középre akart passzolni Kocsis Balázsnak, ám passzába az egyetlen ott lévő, visszafutó védő belenyúlt, akiről Tamás kezeibe szállt a labda.

A szünetben a Tintahalak hármas cserét hajtottak végre.

64’ Szabadrúgást végezhettünk el ellenfelünk térfelén, a jobbon, amiből Tóth Geri és Ivancsó Dávid koprodukciójában előbbi adhatott be laposan középre, ahol érkezett is az ötös előtt Kocsis Balázs, aki a hálóba lőtt, de Milavecz partjelző lest intett.

67’ Diamant Zsolt végzett el bedobást a balon, nem sokkal a 16-os előtt, amit Balogh Petinek dobott be, és kapta vissza tőle, majd betekerte a rövid ötös előttre, ahol Kocsis Balázs lábbal előrenyúlva nem sokkal a jobb (rövid) alsó sarok mellé továbbította.

71’ Jobboldali THSE szögletet a hosszúról, kb. 8 m-ről a bal (átellenes) sarkunk felé fejeltek vissza, de nem túl erősen, így azt a gólvonalon álló Ivancsó Dávid könnyedén kifejelte.

74’ Balogh Peti és Tóth Geri összjátéka után utóbbi próbált középen, a védők között belépni a 16-osra, ami sikerült is neki, ám lapos, gyenge lövése nem okozott gondot az eldőlő Tamásnak, legalább is első pillantásra, mert ezúttal is kicsorgott róla, amire az időközben tőle nem messze odaérő és gyorsan eszmélő Balogh Peti vetődött be lábbal, amivel a bal alsó sarokba talált, ám Milavecz partjelző most is lest jelzett, ezúttal jó eséllyel hibásan.

78’ Tóth Geri indította Scheiber Bencét a jobb oldalon, aki az alapvonal felé tartva jól adott be fejmagasságban középre, a röviden pedig érkezet is Végh Jani, aki bal (rövid) alsó sarok mellé fejelt.

88’ Balogh Peti pörgette fel magasan a labdát a középkör táján, amivel leindította a jobb oldalon Scheiber Bencét, aki ezúttal Ivancsó Dávidnak passzolt középre, aki átvette azt, majd szemből-jobbról, kb. 12-13 m-ről a rá kiérő Tamás mellett el akarta rúgni, azonban a kapus balra dőlve belevetődött a lövésébe.

A végig nyílt, gólra törő játékot hozó összecsapás első félideje alapján a 2-0-tól a 0-2-őn át a 2-2-ig bármi lehetett volna az eredmény a szünetben, de csak nekünk sikerült egyszer a kapuba találni. A másodikban a Tintahalak gólvonalról kifejelt fejesén kívül csak nekünk voltak helyzeteink, ám az egész mérkőzéshez hasonlóan képtelen voltunk újabb gólt szerezni (két lesgólig ugyan jutottunk), így végig izgulnunk kellett, mert ellenfelünk hajtott az egyenlítésért becsülettel. Kétségkívül eddigi legeseménydúsabb tavaszi (de még az is lehet, hogy egész szezonbeli) mérkőzésünket produkáltuk, ahol kis túlzással annyi helyzetünk adódott, mint az eddigi heten összesen. A három pontot megszolgáltuk (ezzel felzárkóztunk a tabellán előttünk levőkhöz), ám a végére azért jó lett volna bebiztosítanunk a győzelmet. Picivel több mint két napunk van arra, hogy a meccs fáradalmait kipihenjük, mert szombaton 11:00-kor már következik is a Pestszentimre, akik ellen szintén nem lehetnek más céljaink, mint amik a THSE ellen voltak.

Németh Attila István: A hazai csapat előtt adódott a mérkőzés első helyzete rögtön a legelején, amit kihagytak, de erre a kapufára nekünk is volt válaszul két-három helyzetünk, amiket gólra kellett volna váltanunk, ami viszont nekünk nem sikerült, miközben a Gázgyár talált egy gólt. A továbbiakban próbáltunk nyomni, ám jól védekeztek a hazaiak, ezért végül sajnos vereséget szenvedtünk.

Sólyom Ferenc: Fontos mérkőzés volt a mi szempontunkból, már csak amiatt is, mert más csapat ezúttal nem szerezhetett pontot a bajnokságban, hiszen korábbi fordulóból elmaradt találkozót pótoltunk. Tudtuk, ha ezen pontot vagy pontokat szerzünk, akkor fel tudunk zárkózni az előttünk lévőkhöz, ami lényeges a bennmaradás szempontjából. Nehéz meccs volt, elsősorban azért, mert rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, azonban sikerült egy kivételével mindet ki is hagyni, miközben ellenfelünk ugyan fiatal játékosokból áll, de ügyesek, technikásak, és szerintem kifejezetten jó focit játszottak. Szerencsére a kapunk előtt meg tudtuk állítani őket és meg tudtuk akadályozni őket abban, hogy gól szerezzenek, továbbá annak ellenére, hogy ennyi helyzetet kihagytunk, sikerült megőrizni az egygólos előnyünket. Ismét csak pozitívumként tudnám kiemelni, hogy nem kaptunk gólt, ami mindenképpen örömteli, az viszont már kevésbé, hogy többen megsérültek a mérkőzésen, illetve abból kifolyólag, hogy nem lőttük be a helyzeteket, az utolsó pillanatig hajtanunk kellett az előnyünk megtartásáért, ezáltal sokkal több energiát emésztettünk fel, ami a szombati mérkőzésen visszaüthet, bár bízom benne, hogy nem fog, és folytatni tudjuk a sorozatot, amit elkezdtünk.


2022.04.15. (péntek) 19:00
24. forduló

43. sz. Építők SK - ASR Gázgyár 2-2 (0-1)
Hévízi út (Kerület műfű), 60 néző; Vezette: Horváth J.; Asszisztensek: Csékei, Portillo

43. sz. Építők SK: Barsi, Kmetykó M., Gergely,  Rőthy, Örkényi (Ábrahám 46'), Alassmi (Ovszák 76'), Nemes (Demeter 46'), Rozsáli (Hujbert 84'), Kmetykó K., Szabados, Koós (Hámory 93')
Edző: dr. Hevesi Tamás

ASR Gázgyár: Schritt, Diamant (Cserjés 88'), Lóska, Garics (Tóth B. 62'), Horváth, Scheiber, Ivancsó, Rézinger (Mankó 72'), Balogh, Tóth G. (Végh 91'), Kocsis B.
Edző: Sólyom Ferenc

Gólszerzők: Demeter 61'+91' ill. Kocsis B. 10', Végh 94'

Mivel az eredetileg előző hét szombaton esedékes Tintahalak elleni hazai bajnokinkat ellenfelünk kérésére másfél héttel későbbre halasztottuk, ezért a Testvériséggel szemben elveszített Budapest Kupa elődöntőnk után kilenc napunk volt arra, hogy kellőképpen felkészüljünk a másik elődöntőben a papíron esélyesebb REAC ellen 11-esekkel fináléba jutó 43. sz. Építőkkel vívandó Hévízi úti bajnoki összecsapásunkra. A mérkőzést eredetileg nagyszombat délután 17:00-kor rendezték volna, de a hét elején egyesületeink között végbement egyeztetések eredményeképpen sikerült áttenni nagypéntek 19:00-ra, amivel így már nem vágta ketté a négynapos húsvéti ünnepet. Az Építőkkel ősszel hazai pályán a 0-0-ás végeredmény dacára igen eseménydús 90 percet produkáltunk, ahol mindkét együttesnek voltak jobb és rosszabb periódusai, azonban végül egyik sem tudott a másik fölé kerekedni. Modern kori összecsapásaink, azaz 2013 óta nem kaptunk ki tőlük a Sujtás utcában, de idegenben is utoljára 2017 februárjában, még a Fáy utcában (amin amúgy a mostani meccsünket is vezető Horváth János volt a bíró). Ellenfelünknél a tél folyamán több változás történt, mint nálunk, új igazolásaikból négyen is helyet kaptak aktuális kezdőcsapatunkban, míg nálunk pont a tőlük igazolt Kocsis Balázsra hárult a fő gólfelelős szerepe. A kék-fehérek igencsak visszafogottan kezdték a tavaszt, mivel hazai pályán első három bajnokijukat elveszítették, viszont egy hónapja 0-2-re verték a Vízműveket idegenben, ahogy utána a Budafok II-t is 1-2-re, majd két hete a társbérletes Unionét 2-0-ra, és ugyan legutóbb a Béke téren vereséget szenvedtek a Csepeltől, de abban benne volt a REAC elleni kupameccsük fáradtsága. Mindezek és a mi elmúlt hetekben nyújtott  teljesítményünk tükrében nehezen lehetett megjósolni, hogy pontosan mire is számíthatunk a mérkőzésen, de azért egy háromesélyes találkozóban joggal reménykedhettünk. A Csepel elleni kezdőnkhöz képest egy változás történt: Mankó Geri helyett Rézinger Boti kezdett.

Az első játékrész viszonylag kiegyenlített játékot hozott, ahol a mezőnymunka dominált. Igaz, a kék-fehérek valamivel nagyobb labdabirtoklás mellett többször eljutottak a kapunkig (nagyobb helyzet nélkül), míg mi csupán egyszer az övékig, akkor viszont igen pontosan. Az Építők a 6. percben szabadrúgáshoz jutottak a kapunkkal balra-szemben, kb. 25 m-en, amit Koós tekert a jobb (rövid) felső sarkunk fölé, majd négy percre rá a középkör előtt, több Építők játékos között a labdát megtartó Tóth Geri ugratta ki jó ütemben balra, a hazaiak védővonalában Rézinger Botit, aki a 16-osra betörve jól adott be laposan középre az ötösre befutó Kocsis Balázsnak, aki a kapu üresen maradt közepébe továbbított (0-1!). A továbbiakban vendéglátóink főleg előreívelésekkel próbálkoztak, mi pedig a védekezésünk stabilan tartásával. Dr. Hevesi Tamáséknak nem túlzottan tetszhetett amit addig a kispadról  láttak, mert a szünetben kettőt is cseréltek, és a második félidő kezdetével az egyenlítés érdekében azonnal lerohantak bennünket. A fokozódó nyomásból nem tudtunk hatékonyan kijönni, mert általában maximum három-négy passzig jutottunk (de néha még addig sem), és utána rögtön visszakerült ellenfelünkhöz a laszti. Cserékkel minden esetre ekkor még nem nyúltunk bele a meccsbe. Feltűnő volt, hogy amíg a hazaiak az első játékrészben felívelésekkel próbálkoztak, addig a másodikra igyekeztek oldalt elvinni a labdát, és onnan kapu elé adni. Nos, ezekből a 61. percig is (meg főleg utána) jó pár veszélyes akadt, de negyed óra elteltével már nem bírtuk tovább, és Alassmi jobboldali elfutása, majd alapvonal előttről laposan középre tett labdájára (amire Schritt Martin hiába vetődött ki) a frissen beállt Demeter érkezett, aki pár lépésről a hálónkba lőtt (1-1). Bajainkat tetézte, hogy csapatunk fáradni látszott, erőnket teljesen elvitte a védekezés, és kontrákra sem maradt energiánk, az Építők meg minden idegszálával a fordításon ügyködött. A veszély folyamatosan benne volt a levegőben, de a rendes játékidő végéig csak egyszer jutottak el olyan lehetőségig, ahol Schritt Martinnak közbe kellett avatkoznia a jobb saroknál. Aztán a 91. percben a sokadik beadás (ezúttal is a jobbról) úgy tűnt, hogy eldönti a találkozó sorsát: Koós ívelte át a hosszú ötösre, már a kapufán túlra, Gergely felé a játékszert, aki visszafejelte azt az ötös rövid oldalára, ahol megint csak Demeter volt akció közelben, akinek első lövésébe Balogh Peti még bele tudott blokkolni, a visszapattanóból érkező második kísérletébe viszont már senki sem, így a közeli lövés Schritt Martin lábai között a hálónkba vágódott (2-1). A gól után volt még pár perc, hogy minden mindegy alapon kitámadjunk, és Végh Janit is behoztuk előre, Kocsis Balázsnak pedig a 93. percben sikerült az ellenfél kapujával balra-szemben, kb. 23 m-en egy szabadrúgást kiharcolnia. Balázs maga állt a labda mögé, és akár rá is lőhette volna, helyette azonban beívelte középre, ahol Végh Jani jó ütemben ugrott fel kb. 10-11 m-en, és fejjel megcsúsztatva azt a felsőléc aljának a segítségével a bal felső sarokba továbbított (2-2!). Másra már nem maradt idő, Horváth játékvezető lefújta a találkozót.

Nyilván az Építőket hasonló hidegzuhanyként érte az utolsó utáni pillanatos egyenlítésünk, mint minket a 91. perces második góljuk, de borzasztó igazságtalan lett volna, ha így nyerik meg a mérkőzést, mert 90 percen keresztül tényleg minden kiadtunk magunkból, amit lehetett, hogy legalább egy pontot haza tudjunk vinni. Tény, hogy különösen a második félidő alapján ők álltak közelebb a győzelemhez, de kimondott nagy helyzetet a két góljukon kívül nem sikerült kialakítaniuk. Az is tény, hogy volt három 11-es gyanús szituációjuk (bár az első még a 16-oson kívül történt, csak utána esett be a játékosuk), ám egyik sem volt teljesen egyértelmű, amiért mindenképpen büntetőt kellett volna ítélni. A helyzetkihasználásunkra most nem lehetett panasz, mert gyakorlatilag kétszer jutottunk el a 43-as kapujáig (meg még egyszer egy szabadrúgásból, amit Barsi kezébe íveltünk), és két gólt szereztünk belőlük. Ellenfelünk joggal lehet csalódott, ám a szerzett egy pontunk nem érdemtelen, és bár jelen helyzetünkben nem túl sok, de a Csepel meccshez hasonlóan erőt kell adjon a folytatáshoz, első körben a THSE elleni szerdai megmérettetéshez.

Sólyom Ferenc: Először is szeretnék gratulálni a csapatnak ahhoz, hogy az utolsó percig, pontosabban az utolsó pillanatig küzdött a pontszerzésért. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, mint ahogy egyik mérkőzés sem lesz az, de kényszerhelyzetben vagyunk, mert pontokat kell szereznünk ahhoz, hogy bent tudjunk maradni. Azt gondolom, hogy az első félidőben szervezetten és jól védekeztünk, ebből próbáltunk kontrázni, ami gólt is eredményezett. A második félidő picit kaotikusabb volt, ott könnyen bontogatták a védelmünket, bár nagy ziccert nem tudtak kialakítani, de meleg helyzetek adódtak. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy nagyon keveset volt nálunk a labda. Minden esetre az, hogy a 91. percben kapott gól után fel tudtunk állni, mindenképpen azt mutatja, hogy van tartása a csapatnak, és ez a jövőre nézve egyértelműen pozitív.

dr. Hevesi Tamás: Azt kell mondjam, hogy megint rajtunk van az átok, hogy a mögöttünk lévő csapatok ellen egyszerűen nem tudunk futballozni. A második félidőben felborult a pálya, ritkán látni ilyen mérkőzést, hogy ellenfelünk szinte a 94. percben szerzett egyenlítő góljánál jött át először a térfélen. Okulunk belőle, és remélem, hogy sikerül előbb-utóbb változtatni ezen.

Az Építők honlapjának beszámolója:
http://www.43szepitoksk.hu/blszi-24-fordulo-43-sz-epitok-sk-asr-gazgyar-22-01/


2022.04.02. (szombat) 16:30
22. forduló

Csepel FC - ASR Gázgyár 1-1 (1-0)
Béke tér, 70 néző; Vezette: Rábel; Asszisztensek: Végh, Csékei

Csepel FC: Szűcs, Sükösd (Mészáros L. 80'), Mészáros R., Vörös, Haraszkó, Mohácsik, Kristóf, Torda, Németh, Tolnay (Urbin 60'), Pölöskei
Edző: Takács Krisztián

ASR Gázgyár: Schritt, Diamant (Rézinger 60'), Lóska, Garics, Horváth, Scheiber (Tóth B. 71'), Mankó (Marján 76'), Tóth G., Ivancsó, Balogh, Kocsis B.
Edző: Sólyom Ferenc

Gólszerzők: Pölöskei 39' (11-esből) ill. Rézinger 78'

A bajnokság egyetlen veretlen csapata, a tabellát a Pénzügyőrrel azonos pontszámmal vezető, de kevesebb győzelme miatt második helyre szoruló Csepel látott bennünket vendégül szombat délután a Béke téri stadionban, ahol továbbra is minden változatlan, ám számunkra a lényeg, hogy a hazaiakat engedik játszani benne. Ellenfelünk az utóbbi hétvégén csak a 91. percben szerzett kontragóllal tudta X-re menteni meccsét a harmadik helyezett Unionéval szemben, ami persze semmit nem befolyásolt abból a szempontból, hogy természetesen ők számítottak a találkozó toronymagas esélyesének. Az első öt helyezett ellen lejátszott eddigi összesen kilenc meccsünkön nem tudtunk pontot szerezni, erre a 21/22-es kiírásban most nyílt utoljára alkalmunk. Kispadunk ezúttal meglehetősen foghíjas volt, mert csupán három mezőnyjátékos csere állt rendelkezésünkre, mivel múlt heti meccskeretünkből négyen hiányoztak. A kezdőnkben egy változás történt a MUN SE-vel szembenihez képest (Völgyi Dani - Garics Gábor), míg a játékfelfogásunkat az egy hete látottakhoz képest értelemszerűen defenzívebbre hangoltuk. Az idő ezúttal nem kedvezett az eseményen résztvevőknek (ez a nézőszámban is megmutatkozott), mert a hideg mellett végig esett, viszont legalább nem szakadt, illetve a pálya is jól el tudta nyelni a vizet, amely ettől még persze csúszós maradt, amire nekünk különösképpen oda kellett figyelnünk a védekezésnél.

1' Egy perc sem kellett hozzá, és helyzetbe került a Csepel: Tolnay tudott szemből-jobbról üresen belépni a 16-osunkra, majd kb. 11 m-ről laposan lőtt, de az szerencsénkre elakadt a jó ütemben kimozduló, és így Tolnay elé odaérő Schritt Martin lábában.

3' Ez sem volt sokkal kisebb az előzőnél: ezúttal Kristóf jutott be szemből a kapunk elé a védőink között, ám Schritt Martin ezúttal is jól jött ki, és a róla felpattanó labdát hozzá visszahullva fogta meg.

7' Büntetőt reklamáltak a hazaiak, miután egyik játékosuk egy beadás után középen földre került.

17' Szép kontratámadásunk után Lóska Csabi adott be balról középre, amit Kocsis Balázs lekészített a szemből érkező Balogh Petinek, aki a 16-osról, szemből-balról erősen kapura lőtte, ám az a blokkolni tudó védőről szögletre vágódott. Ez volt a legnagyobb lehetőségünk az első játékrészben.

21' Torda végzett el szabadrúgást a balon, a 16-osunk sarka előtt, kb. 19 m-ről, amit magasan a jobb (rövid) felső sarkunk felé tekert és Schritt Martin öklözött, a róla kipattanót pedig eltakarítottuk.

25' Ezúttal is Torda végezhetett el szabadrúgást a balról, csak az előzőnél picivel kijjebbről, amit ugyancsak magasan lőtt be a kapunk elé, és Schritt Martin kilépve szögletre öklözte.

34' Egy jobbról-szemből az ötösünkre beívelt labdára Schritt Martin késve ért ki, ám a felugró Pölöskei fejjel végül az üresen maradt kapunk jobb oldala mellé csúsztatott.

35' A baloldali szöglet után Németh a hosszúról, kb. 10-11 m-ről a rövid oldali oldalhálónkba lőtt.

39' Németh tört be szemből a 16-osunkra, miközben Lóska Csabi kicsit koccolta oldalról a lábát, amitől a játékos földre került, Rábel játékvezető pedig 11-est adott. Gyakran nem szoktak ilyenért, de nyílván meg lehetett adni. A büntetőt Pölöskei a bal alsóba lőtte, Schritt Martin a másik irányba ment. 1-0.

49' Tolnay baloldali beadását Pölöskei a bal sarkunk mellé fejelte.

75' Németh két védőnk között jobbról középre bepasszolt labdájával Pölöskei tudott az ötösünkre belépni és 2-3 m-ről laposan lőni a bal alsó sarkunknál, azonban Schritt Martin a vonalról kilépve lábbal beleugrott a lövésbe, blokkolva azt, amitől az ellenfél játékosa beesett a kapunkba, Horváth Gábor pedig kivitte oldalra a lasztit az ötösünkről.

78' Kontratámadásunk részeként a pár perce beállt Marján Gyuri tudott elfutni ellenfelünk térfelén a jobbon, majd a 16-os oldalvonala és az oldalvonal közöttről az ötös hosszú oldala elé adott be, ahol a kapufa magasságán picit túl, kb. 6 m-en felugró Vörös - Rézinger Boti párosból utóbbi ugrott magasabbra és fejelte rá a lasztit a bal (hosszú) felső irányába, ami a bal kapufa felső részének belső részéről a hálóba pattant. A két cserénk hozta össze a gólt! 1-1!

83' Jobbról-szemből végeztek el szabadrúgást a csepeliek, amit az ötösünk közepe felé tekerve a védőink között kibújó Pölöskei fejelt középmagasan a jobb sarkunk felé, ám Schritt Martin a nehéz talajról elrugaszkodva és elvetődve bravúrral kit tudta öklözni onnan oldalra, a közben az ötösre üresen befutó Kristóf pedig a talajt ért Martin mellett, másfél méterről az oldalhálónkba lőtt.

A végig sportszerű mérkőzésen (ahol mi csak dumáért kaptunk sárga lapokat) ellenfelünk az elején nagyon bekezdett, mi meg még feltehetően nem vettük fel az üzemi hőmérsékletet. Ugyan utána is meg voltak a lehetőségei, de a vezetést végül mégiscsak egy megítélt büntetőből sikerült megszerezniük a csepelieknek, akik a második félidőben mintha kicsit belekényelmesedtek volna az eredménybe, és szűk harminc percig nem jutottak el helyzetig. Azt követően viszont, hogy kihagytak egyet, szinte rögtön megbosszulta magát a dolog, mert egy kontra révén két cserejátékosunk koprodukciójában ki tudtunk egyenlíteni, utána pedig Lóska Csabi vezetésével áldozatkészen védekeztünk, fejelgettük ki a beadásokat, de Schritt Martin bravúrjára és a szerencsére is szükségünk volt ahhoz, hogy megtartsuk a döntetlent. Amíg ellenfelünk az utolsó negyedórára visszaesett, és sok pontatlanságot követett el a támadásépítéseiben, addig mi feljavultunk, egyszer a gólunkon kívül még Tóth Bálintnak is sikerült elfutnia a jobbon, de abból az akcióból végül nem lett semmi komolyabb veszély. Sőt, a 93. percben, miután még rúghattak egy szögletet a kékmezesek, és felszabadítottunk, ha nem várja már mindenki tőlünk annyira a végét és őrzi a döntetlent, akkor akár még kettő a semmibe kapura is mehettünk volna a térfelünkről. Bár ha ez összejön, az talán már tényleg túlzás lett volna, mert így is kimaxoltuk a lehetőségeinket, és nagyon örülünk az egy pontnak, aminél még értékesebb lehet az eredmény lelki hozadéka a továbbiakra nézve. Az Ikarus ismét győzött, hatmeccses veretlenségi sorozatban van, jelenleg húsz ponttal áll, az előttük lévő négy csapat meg egyaránt huszoneggyel. Mi egy meccsel kevesebbet játszva tizenöt egységgel rendelkezünk, és hozzájuk kell mihamarabb felzárkóznunk ahhoz, hogy sikerrel teljesíthessük a bennmaradást bebiztosítást megcélzó kilencmeccses sorozatunkat. Előtte azonban Budapest Kupa elődöntő a Tesivel és egy szabad hétvége!

Sólyom Ferenc: A csapatnak egész héten a hitről és önbizalomról beszéltem. Azt gondolom, elhitték, hogy ma itt tudunk pontot, vagy pontokat szerezni, mert akár még utóbbi is benne lehetett volna, az első nagy lehetőség előttünk adódott, amit bravúrral hárított a Csepel. Ettől függetlenül be kell ismerni, hogy a hazaiak irányították a játékot, ők támadtak többet, és a helyzeteik is megvoltak, még ha nem is voltak akkorák. Mi fegyelmezettek, lelkesek voltunk, és ennek lett az eredménye, hogy a vége felé szereztünk egy szép gólt egy fejes után, úgyhogy szerintem teljesen megérdemelten szereztük meg az egy pontot.

Takács Krisztián: Csak magunknak köszönhetjük az eredményt. A Gázgyár ugyan masszívan védekezett, de a vezetésünk után le kellett volna zárnunk a mérkőzést, ami sajnos nem sikerült. Egy fejes volt a kapunk irányába, ami behullott, ez volt az egyetlen érdemi támadása ellenfelünknek. Nagyon sajnálom a csapatomat, amely úgy gondolom, hogy mindent megtett a győzelemért. Sok sikert kívánok a Gázgyárnak a további mérkőzésekre!


2022.03.27. (vasárnap) 11:00
21. forduló

ASR Gázgyár - MUN SE 2-0 (1-0)
Sujtás u., 80 néző; Vezette: Sveda; Asszisztensek: Sudicky, Bányay

ASR Gázgyár: Schritt, Lóska, Balogh (Kolozsvári 80'), Horváth, Scheiber, Mankó, Diamant, Völgyi (Tóth B. 46'), Ivancsó (Rézinger 65'), Tóth G. (Garics 65'), Kocsis B. (Végh 89')
Edző: Sólyom Ferenc

MUN SE: Monori, Branauer, Bíró, Meggyes, Lengyel, Nagy (Jáky 66'), Rácz (Kiss 46'), Kovács, Farkas (Valkovics 46'), Mohácsi (Rózsa 46'), Feil
Edző: Kántor Barnabás

Gólszerzők: Kocsis B. 38'+74'

A két csapat tabellán elfoglalt helye alapján vérbeli kiesési rangadót játszottunk a MUN SE ellen idei első Sujtás utcai bajnokinkon, kifogástalan időben, a ledolgozandó szombat miatt rendhagyó módon vasárnap. A szerdai Budapest Kupa továbbjutás lelkileg biztosan jót tett együttesünknek, kérdés volt azonban, hogy kiből mennyit vett ki, azaz mennyire leszünk fáradtak a számunkra sokkal fontosabb meccsen, amit egész egyszerűen meg kellett nyernünk ahhoz, hogy egyáltalán érdemben beszélhessünk a hátralévő tíz találkozónkon teljesíthetőnek tűnő bennmaradás kiharcolásáról. Az összecsapás fontosságával hasonlóan lehetett ellenfelünk is, akinek mi jelenthettük az utolsó szalmaszálat, hogy egy felettünk aratott győzelemmel esetleg még megindulhat felfelé a tabellán. Kezdőnkben egy változás történt a Vízművek meccshez képest: Rézinger Boti helyett Völgyi Dani kezdett, aki szerdára pihenőt kapott. A MUN SE-vel szemben ősszel egy már majdhogynem megnyert találkozót adtunk le döntetlenre az utolsó percben, mellyel mindkét gárda első pontját szerezte a 2021/22-es szezonban, amihez azóta mi tízet, ellenfelünk pedig négyet tett hozzá (egy Vízművek elleni október végi 1-0-ás bravúrt és egy február végi Ikarusszal szembeni 3-3-at). A télen erősítettek és edzőváltás is történt, de az Ikarusnak lőtt hármat leszámítva tavasszal nem szereztek más ellen gólt, egyedül ők rúgtak nálunk is kevesebbet (tízet), és kapták eddig magasan a legtöbbet a bajnokságban (hetvenet). Abban szinte biztosak lehettünk, hogy nem fogjuk fél vállról venni a mérkőzést, de azt csak remélni lehetett, hogy a tétje miatt nem is izguljuk túl.

10' Első érdemleges hazai esemény: Lóska Csabi indította Diamant Zsoltot a balon, aki oldalról a 16-oshoz érve laposan középre adott az ötös mentén, ám arról mind Kocsis Balázs, mind Tóth Geri picivel lemaradt.

30' Első számottevő vendég megmozdulás: balról, a 16-osunk sarkától végzett el szabadrúgást Feil, amit középre rúgva és a földről felpattanva Schritt Martin magabiztosan fogott.

32' Scheiber Bence adott be magasan jobbról, a szögletzászlótól, ami a 16-os középen érkező Kocsis Balázs mögött elhaladt, és a 16-os másik oldalának határán Diamant Zsolt gyűjtött be, aki átvétel és befelé tolás után megpróbálta eltekerni a bal (hosszú) alsót, de kísérlete kicsivel mellé ment.

37' Scheiber Bence jobbról lőtte volna be a lasztit a kapu elé, de azt az ötös rövid oldalán kivágták.

38' Lóska Csabi adott be szorongatott helyzetből balról, a szögletzászló elől, amivel szép ívben pont megtalálta a röviden Kocsis Balázst, aki szemből, kb. 8 m-ről a jobb felső sarokba fejelt. 1-0!

44' Balogh Peti indította jó labdával a jobbon Scheiber Bencét, aki a 16-oshoz érve kapu elé adott, amihez a vendégek hozzáértek, így az a jobb (hosszú) alsó sarkot picivel elkerülve szögletre ment.

A szünetben hármat is cserélt ellenfelünk, mi csak egyet: Tóth Bálint jött be Völgyi Dani helyett.

58' Egy jobbról a 16-osunk másik oldalára átívelt labdát kezelt le a kapunknak háttal Valkovics, majd Scheiber Bencével a hátában elindult a mezőny felé, miközben próbált egyben befelé is kanyarodni, ami alatt Sejbi odarúgott, de szerencsénkre nem annyira, hogy az Svedánál 11-est ért volna.

59' Tóth Bálint ment el a jobbon, majd oldalról a 16-oshoz érve középre adott a szemből érkező Kocsis Balázsnak, aki egyből a bal alsó mellé lőtt.

61' Kocsis Balázs ment el a labdával a balon, majd befelé húzva a kimozduló Monorira vezette azt, aki mellett egy laza mozdulattal eltette, de az üres kapu közepe felé gurulót a visszafutó Bíró a gólvonal előtt kivágta.

64' Balogh Peti előre tett lasztijával ezúttal is Kocsis Balázs ment el a balon, és oldalról az ötös el érve középre emelt az ötösre befutó Tóth Bálintnak, aki fejelni próbált, de nem túl jól, így a labda a kapu helyett a beadás irányába, az alapvonal felé szállt, éppen az ugyancsak befutó Tóth Geri - Branauer páros felé, és feltehetően utóbbiról a kapu jobb oldalába pattant a labda, de már les volt.

69' Jobbról végzett el szabadrúgást a MUN, amit a hosszúnk elé lőttek be, ám sikerült eltakarítanunk.

74' Tóth Bálint volt erőszakos és lehet kissé szabálytalan is, amikor a jobbon, az ellenfél térfelén jó 20 m-en, nem messze az oldalvonaltól labdát szerzett, majd kapura vitte, és az odaérni igyekvő Bíró előtt kb. 9-10 m-ről laposan ellőtte, amit Monori lábbal ugyan hárított, ám a róla felpattantó pont az ötös másik oldala előttre beérő Kocsis Balázs felé esett le, aki kb. 6-7 m-ről, a levegőből egyből a kapu jobb felső sarkába továbbított. 2-0!

76' Schritt Martin ütött szögletre egy vendéglövést.

77' Kocsis Balázs baloldali beadása után Diamant Zsolt lőtt, akinek lövése Monoriról szögletre pattant.

86' Jobboldali MUN bedobás után a kapunk elé kerülő labda a bal (rövid) kapufa külső részéről Schritt Martin segítségével szögletre pattant.

91' Jobboldali lapos MUN beadásra Schritt Martin vetődött ki és fogta meg.

A kezdősípszókor még nem tudhattuk biztosan, hogy ellenfelünk milyen taktikát is választ velünk szemben, de hamar kiderült (ahogyan előzetesen sejteni is lehetett), hogy hozzánk hasonlóan abszolút nyíltsisakos játékot, így nézői szempontból is abszolút "fogyasztható" meccset játszott a két csapat, bár azt azért érzékelni lehetett, hogy nem a tabella első felében szereplő együttesek mérkőznek meg egymással. Összességében elmondható, hogy jobban játszottunk ellenfelünknél, de korántsem jól, és hamarabb el kellett volna döntenünk a találkozót, mert 1-0-nál bármikor találhatott volna a MUN egy gólt, vagy kaphatott volna 11-est, mi pedig a második játékrészben borzasztó sokszor vittük emberelőnyben, lendületből a kapujukra a játékszert úgy, hogy az esetek döntő többségében a végén még csak lövés sem lett belőlük. Ez 2-0 után is igaz volt, amikor a feketemezesek végképp kitámadtak, és több lehetőségük is adódott (Schritt Martinnak többször is védenie kellett), de ekkor már szerencsénkre kettő volt közte, és végül szépíteniük sem sikerült szimpatikusan küzdő vendégeinknek. Egy hét múlva Csepelen van jelenésünk, amivel az idei szezonra letudjuk végre az összes olyan együttest, aki ellen a döntetlen is bravúrnak számítana, és lesz hátra kilenc meccsünk (köztük hat otthon), hogy kellő mennyiségű pontot gyűjtsünk össze a biztos bennmaradáshoz. Azonban előtte lesz még egy hosszabb szünet, ugyanis a Tintahalak kérésére az eredetileg soron következő hazai összecsapásunkat eltoltuk április 20-ára, szerdára, így a Csepelt követő újabb bajnokink két hét múlva lesz csak esedékes az Építők ellen a Hévízi úton.

Kántor Barnabás: Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ahogyan az látszik is. Sajnos az első félidőben nagyon gyengén játszottunk, a másodikban szerintem már egy kicsit jobban. A második gólnál véleményem szerint egy egyértelmű faultot engedtek tovább, illetve korábban kaphattunk volna egy 11-est is, és akkor lehet, hogy szorosabban alakul. Ez a dolog bírói része, ezen nem tudunk változtatni, a saját játékunkon viszont igen, ezt nézve pedig sajnos nem alakítottunk ki elég helyzetet az ellenfél kapuja előtt, amiből betalálhattunk volna, miközben kaptunk kettőt, így végül megérdemelten győzött a hazai csapat.

Sólyom Ferenc: A mérkőzés előtt is mondtam a fiúknak, hogy lépésről-lépésre kell haladnunk, apró célokat kell kitűznünk minden mérkőzés előtt. A szerdai kupameccsen az volt a célunk, hogy stabilak legyünk, és kapott gól nélkül próbáljuk lehozni a kilencven percet, ami sikerült. A helyzeteink viszont kimaradtak. A mostani találkozón szintén azt tűztük ki célul, hogy ne kapjunk gólt, de most már azt is, hogy a helyzeteinkből próbáljunk meg annyit értékesíteni, amennyit lehet, és akkor minden bizonnyal meg is tudjuk nyerni. Azt gondolom, hogy a csapat megint fegyelmezetten játszott, és megpróbálta azokat a dolgokat végrehajtani, amiket kértem tőle. Azért ha a második félidőben a befejezéseknél jobban koncentrálunk, akkor véleményem szerint nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna, és hamarabb lezárhattuk volna a mérkőzést, így viszont voltak a végén meleg pillanatok a kapunk előtt, de szerencsére végül sikerült 2-0-ra győznünk.


2022.03.19. (szombat) 11:00
20. forduló

Unione FC - ASR Gázgyár 2-1 (0-1)
Hévízi út (Kerület műfű), 50 néző; Vezette: Kiss G.; Asszisztensek: Madari, Török

Unione FC: Tavasi, Szekeres, Schön, Paár (Horváth 76'), Téglás, Gazdik, Melczer (Sztrunga 71'), Szabó T. (Keresztesi 71'), Kaszai (Kulcsár 52' (Murányi 83')), Hassan, Czvitkovics
Edző: Szabó András

ASR Gázgyár: Pomázi, Cserjés (Rézinger 46'), Lóska, Horváth, Balogh (Diamant 76'), Scheiber, Mankó, Völgyi (Tóth B. 71'), Ivancsó, Tóth G., Kocsis B. (Kolozsvári 83')
Edző: Sólyom Ferenc

Gólszerzők: Kulcsár 61', Sztrunga 74' (11-esből) ill. Kocsis B. 25'

Múlt heti, Pénzügyőr elleni meccsünk után elég gyorsan követték egymást az események, ugyanis ellenfelünk a március 5-én megüresedett vezetőedzői pozíciójuk betöltésével kapcsolatban megkereste Lászka Balázst, akit vezetőségünk végül elengedett, a keddi edzésünket még ő tartotta, ám a szerdait már Sólyom Ferenc, aki bemutatkozása után futásból és játékból álló első foglalkozást vezetett. Nyílván időre lesz szükség ahhoz, hogy csapatunk játékosait jobban megismerje és játékunkat az ő elképzelései szerint formálja át, de a feladat lényegi része adott: annyi pontot kell szereznünk a hátralévő meccseinken, hogy az elég legyen a bennmaradáshoz. A pontgyűjtés megkezdéséhez viszont nem a harmadik helyen álló Unione számít a legmegfelelőbb ellenfélnek, noha biztosak lehettünk benne, hogy mindent meg fogunk tenni a minél jobb eredmény elérése érdekében. A Pénzügyőrrel szemben már akadtak bíztató jelek az első két bajnokink öt kapott góljához és mutatott játékához képest, azonban a kérdés ettől még kérdés maradt: ez mire lehet elegendő a zöld-feketék ellen, akik legutóbbi három bajnokijukból kettőt elveszítettek és a harmadikat is csak az utolsó utáni pillanatokban sikerült megfordítaniuk?! Remélni lehetett, hogy egy pontra mindenképpen!

25' Koncentráltan álltunk bele a mérkőzésbe, ellenfelünk nem tudott nagy nyomást és helyzetet sem kialakítani, többször el is jutottunk a kapujukig, sőt a 25. percben annál is tovább: Tóth Geri tudott a rosszul kilépő embere mellett a jobbon, a felezővonalnál picivel túl nekiiramodni, és befelé húzva meg sem állt kapuval szemben a 16-osig, ahonnan a jobb alsó sarok irányába lőtt, ami Tavasi mellett elhaladva kipattant a jobb kapufáról, majd a kapus lábai között a 16-os másik oldala felé tartott, amire a lövés pillanatában szintén a 16-oson tartózkodó Kocsis Balázs eszmélt a leghamarabb, és hét méterről a közben éppen pozíciót fogó Tavasi mellett a kapu jobb (hosszú) oldalába lőtt. 0-1!

29' Baloldali beadás után Czvitkovics lőtt a 16-oson belül a röviden, de lapos lövését Lóska Csabi a gólvonal előttről tisztázta, Pomázi Dominiknak nem kellett közbeavatkoznia.

36' Czvitkovics jobboldali beadása megtalálta az ötösünk rövid oldala előtt Melczert, aki a kapunk jobb (hosszú) oldala mellé fejelt.

38' Völgyi Dani lőtt jobbról-szemből, kb. 20-21 m-ről a bal (rövid) alsó sarok irányába, azonban az a vetődő Tavasi mellett picivel elkerülte a kaput is.

40' Czvitkovics végzett el szabadrúgást szemből, kb. 25 m-ről, amit nagyon szépen meglőtt a jobb felső sarkunk felé, de Pomázi Dominik nagyot vetődve, bravúrral szögletre ütötte azt. A szögletet a hosszúra lecsorogva Szekeres a tavalyi Hévízi úti meccsünkön gólt érőhöz hasonlóan ismét félfordulatból akarta kapura húzni, de ezúttal sikerült belelépnünk.

42' Le tudtuk kontrázni a hazaiakat, aminek végén Cserjés Dani adott be a baloldalról, a 16-os előttről középre, ami a hosszún üresen álló Kocsis Balázshoz jutott el, aki kb. 9 m-ről pattanás után egyből lőtt, de rosszul találta el, így az a kapu helyett a rövid oldali oldalhálóban kötött ki. Nagy helyzet maradt ki!

45' Ezúttal is Czvitkovics végzett el szabadrúgást, megint csak szemből és kb. 25 m-ről, ám ezúttal a kapunk másik oldalát vette célba, ami végül Pomázi Dominik mellett, a jobb kapufánk közepének külső részéről pattant az alapvonalon túlra.

50' Völgyi Dani baloldali szögletét a rövid kapufa magasságában, kb. 4 m-en felugró Kocsis Balázs a jobb (rövid) sarok fölé tudta csak fejelni.

59' Az Unione baloldali szögletét az ötösünk hosszú oldaláról Schön fejelte a felsőlécünk közepének a tetejére.

61' Téglás nézett farkasszemet Rézinger Botonddal a 16-osunk előtt, a jobboldalon, akin ugyan át tudott jutni, de sikerült kiszorítani őt az oldalvonalig, ahol Ivancsó Dávid igyekezett megakadályozni a beadásban, ám végül mégis sikerült neki, a labda pedig az ötösünk közepére behullva üresen találta Kulcsárt, akinek nem okozott gondot Pomázi Dominik baloldala mellett a hálónkba fejelnie. Kár érte! 1-1.

65' A hazaiak Hassan és Szabó T. útvonalon keresztül jutottak el baloldali beadásig, amit a rövid oldalon Melczer vett le, de kapura lövésig nem jutott, mert a labda elakadt a kimozduló Pomázi Dominikban.

73'+74' Ezúttal is Téglás adott be jobbról középre, kb. 14 m-re Hassan felé, aki elől mellmagasságban Tóth Geri elrúgta a lasztit, ami után a líbiai játékos a sokadik nagy jajgatása közepette a földre került, és ezt most meg is ette Kiss játékvezető, mert 11-est ítélt. A büntetőt Sztrunga magabiztosan a bal alsó sarkunkba rúgta. 2-1.

81' Kocsis Balázsnak emeltük be a játékszert jobbra, az ötös elé, de végül sajnos nem tudta kapura juttatni, csak az alapvonalon túlra.

88' Hassan cselezte be magát szemből-balról a 16-osunkra, azonban lövésébe Pomázi Dominik belevetődött.

Sokáig közel álltunk hozzá, hogy ponttal távozzunk a Hévízi útról, amire a játékunk alapján rá is szolgáltunk volna, annak ellenére, hogy az Unione többet birtokolta a labdát, és több helyzete is volt. Ebből a szempontból az első félidőben kiegyenlítettebb volt a találkozó, a másodikban már nem volt annyi erőnk, hogy igazán veszélyesek legyünk a hazaiak kapujára. Nagy kár, hogy Kiss játékvezető így belenyúlt a mérkőzésbe, és adta oda ezzel a győzelmet ellenfelünknek, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy 2-1 után visszahúzásért egy jogosnak tűnő 11-est meg nem fújt be. Részünkről a legnagyobb veszélyt Kocsis Balázs megmozdulásai jelentették, akinek ha az első félidő végi nagy helyzete bemegy, jó eséllyel máshogy alakultak volna a dolgok. Egy hét múlva, de vasárnap fogadjuk most már tényleg hazai pályán a sereghajtó MUN SE-t, és ha ugyanezt a játékot tudjuk nyújtani, akkor annak a mostanival ellentétben meg kell, hogy legyen az eredménye. Addig azonban Bp. Kupa negyeddöntő a Vízművekkel, tavasszal először a Sujtás utcában, szerdán 15:00-kor!

Sólyom Ferenc: Azt gondolom, hogy amit kértem a csapattól, azt végrehajtották. Megpróbáltunk stabilan védekezni és abból kontrajátékot játszani. Meglátásom szerint, amíg erővel bírtuk, addig megvolt a koncentráltság. Sajnos ellenfelünknél minőségi csatárok szerepeltek, akik meg tudták úgy bontani a fáradó védelmünket, hogy az adódó réseket ki tudták használni. A büntető vagy az volt, vagy nem, ahol én álltam, nem lehetett pontosan látni, a bíró befújta. Ettől függetlenül, szerintem, ha Kocsis Balázs az első félidő végén azt az óriási helyzetet belövi és 0-2, akkor azért ők is másképpen kell, hogy játszanak, és akkor talán nagyobb sanszunk lett volna. De úgy érzem, a végén is mentünk előre, próbáltunk egyenlíteni, most ennyi volt benne. Remélem, hogy fogunk tovább fejlődni, és a kitűzött célt, a bennmaradást ki fogjuk tudni harcolni.

Szabó András: Egy nagyon lelkes, szervezett csapat ellen játszottunk, a meccs képe nem tükrözte a tabellán elfoglalt helyezéseink közötti különbséget. Nehéz volt, már csak azért is, mert amíg mi nem tudtuk berúgni a helyzeteinket, addig a Gázgyár kontrákból jó párszor veszélyeztetett. Szóval egy éles mérkőzés után nagyon örülünk a három pontnak. A helyzeteinket jóval nagyobb százalékban kellene kihasználnunk, ami a tavaszi idényben eddig nem sikerül nekünk, így végül egy szenvedős találkozón, de begyűjtöttük a három pontot. Gratulálok az ellenfélnek, és sok sikert kívánok nekik a bennmaradáshoz!


2022.03.12. (szombat) 10:00
19. forduló

ASR Gázgyár - Pénzügyőr SE 0-1 (0-1)
Váci út (Vízművek műfű), 50 néző; Vezette: Pusztai; Asszisztensek: Nyekita B. L., Lantos

ASR Gázgyár: Pomázi, Cserjés, Lóska, Balogh, Scheiber, Rézinger (Végh 86'), Mankó, Ivancsó, Tóth G., Kocsis B. (Völgyi 46'), Kolozsvári (Tóth B. 70')
Edző: Lászka Balázs

Pénzügyőr SE: Steer, Gál, Grecsó, Madarász, Tóth D. (Tóth M. 83'), Balázs, Mészáros (Megyeri 60'), Fülöp, Bíró, Kasza (Oláh 46'), Gálfi
Megbízott edző: Seres Zsolt

Gólszerző: Bíró 29'

Pályánk állapota miatt a Pénzügyőr elleni hazai meccsünket sem tudtuk még a Sujtás utcában megrendezni, de a Testvériség meccsel ellentétben ezt már nem szerettük volna halasztani, mert akkor nagyon sűrűvé vált volna a tavaszi programunk, amibe a Budapest Kupa negyeddöntőnket is bele kell kalkulálnunk. Következő héten már Aquincumban edzünk, és a MUN SE-vel szembeni két hét múlva esedékes bajnokinkat is már ott tervezzük lejátszani, azonban most még a Vízművek műfüvét voltunk kénytelenek kibérelni, a szokásosnál egy órával korábbi, 10:00-ás kezdőidőpontban. Ellenfelünk egy hete 2-1-es vereséget szenvedett a REAC otthonában, a Csepel pedig a botlásukat kihasználva meg is előzte, egyben második helyre szorította őket a tabellán, melynek következtében Sólyom Ferenc edzőjükkel elváltak útjaik, helyére ideiglenes jelleggel Seres Zsoltot nevezték ki. Számunkra az előző két fordulóhoz hasonlóan a tisztes helytállás lehetett reális cél, vagyis ezúttal a Pénzügyőr dolgának minél jobbani megnehezítése, amin nem segített, hogy egyetlen igazi belső védőnk sem állt rendelkezésre, lévén Garics Gábor REAC elleni sérüléséből még nem épült fel, míg Horváth Gábor ötödik sárgáját szedte össze Budafokon. A védelem összefogása így Balogh Peti csapatkapitányunkra hárult, és a kapunkban ezúttal Pomázi Dominik kapott lehetőséget.

14' Balázs baloldali szöglete hullott le az ötösünk hosszú oldala előtt, amire picit megkésve érkezett Tóth, aki így csak magasan a kapunk bal (rövid) oldala mellé tudott lőni.

21' Újabb Pénzügyőr szöglet balról, ami ezúttal a kapufánk magasságában az ötösünk rövid oldalára esett be, ahol az üresen ugró Gál a felsőlécünk alá szándékozott fejelni, de Pomázi Dominik pont ott állt, és felnyúlva bele tudott kapni a labdába, kapu fölé ütve azt.

22' Az első félidő egyetlen lehetősége a részünkről: Tóth Geri tudott a balon előrejutva az oldalvonal mellől kapu elé adni Kolozsvári Laci felé, aki a leeső labdát a védők mellől, kb. 10-11 m-ről egyből kapu fölé pörgetette.

29' A vendégek egy baloldali, a 16-osunk és az oldalvonal közé előretett labdáját nem tudtuk jól lereagálni, így Bíró oldalról be tudta vinni a lasztit a 16-osunkra, majd nagyon éles szögből, nem sokkal az alapvonal előttről, kb. 7-8 m-ről a röviden álló Pomázi Dominik és a jobb (rövid) kapufa között magasan a léc alá nyesett. 0-1.

31' Szabadrúgást végeztek el a fehérmezesek a térfelünk közepéről, amit jobbra, az ötösünkön belülre íveltek be: a Gállal együtt felugró Pomázi Dominik igyekezett megfogni a játékszert, de nem sikerült neki, ami így végül a kapunkban kötött ki, de a játékvezető szabálytalanság miatt annulálta a találatot.

43' A mérkőzés kétségkívül legnagyobb helyzete: egy szép passzal ismét Bíró tudott (ezúttal szemből-balról) bejutni a védelmünk között a büntetőterületünkre, ám a jól kimozduló Pomázi Dominikban elakadt a lövése, a lepattanót viszont nem tudtuk begyűjteni, hanem átkerült jobbra, ahonnan az ötösünk előttről Gálfi lőtte szét a rövid oldali felsőlécünk alját, majd a levágódót kicsit kijjebbről laposan ismét kapura tették, azonban a gólvonalon álló Lóska Csabi fel tudott szabadítani.

Az első félidő során az említett esetet leszámítva még kétszer tudtunk a Pénzügyőr kapujának előterében feltűnni, de egyikből sem lett semmi komolyabb, mert az elsőnél végül nem lőttünk, a másodiknál meg gyengén. A második játékrészben bő fél óráig a Pénzügyőr fölénye nem érett újabb helyzetekké, csak lehetőségekké (egy blokkról kapu mellé pattanó, két erőtlen fejes, egy fél ütemnyivel hosszabb indítás, egy  középre tartó és kiöklözött lövés, valamint több eltört labda), hogy aztán öt perc alatt minden komolyabb esemény lezajlódjon.

76' A szünetben Kocsis Balázs helyére csereként beállt Völgyi Dani igyekezett a félpályán valamennyivel túl balra megjátszani a lasztit, ami végül picit megpattanva Lóska Csabihoz került, aki előtt üres volt az út a baloldalon, így lendületből a 16-os felé törve középre adott, ám az ismét (ezúttal jelentősen) megpattant egy Pénzügyőr játékoson, akiről a játékszer fejmagasságban a jobb (rövid) oldali kapufa mellé tartott (alacsony ívben hullott), amit az ellentétes mozgásából visszalépő Steer vetődve, bravúrral kapufa mellé ütött szögletre. Ez volt a legnagyobb gólhelyzetünk a meccsen.

78' Baloldali Pénzügyőr szögletet az ötös rövid oldalán Gál csúsztatott meg a bal (hosszú) alsó sarkunk mellé.

79' Gálfi érkezett balról-szemből, és befelé vive lőtt a védővonalunkból, középről a bal alsó sarkunk mellé.

A végén még kaptunk szabadrúgást, meg eljutottunk szögletig, de egyikből sem sikerült veszélyt teremtenünk a Pénzügyőr kapujánál. Az eredmény igazságosnak mondható, a Pénzügyőr megérdemelten győzött egy lapok nélküli találkozón, ám mi is jobban teljesítettünk, mint az előző két hétvégén, és döntetlenre csak nagyon szerencsés csillagegyüttállás esetén lett volna lehetőségünk. Ugyanakkor ellenfelünk ezzel a játékkal jó eséllyel nem fog bajnokságot nyerni. Összességében tehát nincsen semmi szégyenkezni valónk, és emelt  fővel készülhetünk az Unione elleni következő bajnokinkra, ahol talán több keresnivalónk lehet, mert a Hévízi úton eddig még nem kaptunk ki tőlük. Hajrá ASR! Hajrá Gáz!

Seres Zsolt: Egy nagyon szervezetten játszó csapattal találkoztunk, a labdabirtoklásunk az egy gólt leszámítva csak helyzetekig jutott. A mérkőzés összképe alapján a 0-1 szerintem reális eredmény. További sok sikert kívánok a Gáznak!

Lászka Balázs: Örülök a mai teljesítményünknek. Két forduló után végre úgy érzem, hogy igazi csapatként tudtunk működni, együtt dolgozni a pályán. Azt mondjuk nagyon sajnálom, hogy ilyen védelmi hibából kaptuk a gólt a sokkal jobb erőkből álló Pénzügyőrtől. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ugyan már korábban is megnyerhették volna a mérkőzést, de kis szerencsével pontot tudtunk volna szerezni tőlük. Kár, hogy ez végül nem sikerült, de gratuláltam a srácoknak, és ha így megyünk tovább, akkor szerintem egy jó tavasz elé nézünk.


2022.03.05. (szombat) 11:00
18. forduló

Budafoki MTE II. - ASR Gázgyár 5-1 (2-1)
Promontor u. (Budafok műfű), 70 néző; Vezette: Fekete; Asszisztensek: Végh, Ilyés

Budafoki MTE II.: Ilyés, Bán, Németh, Venczel, Molnár (Nagy A. 63'), Szebenyi, Greksa (Harsányi 12'), Nagy D. (Golda 63'), Bakó (Sebők 70'), Földi, Horváth T. (Kelemen Á. 80')
Edző: Pozder Nenad

ASR Gázgyár: Schritt, Cserjés, Lóska, Horváth, Scheiber, Mankó (Kolozsvári 66'), Ivancsó, Tóth G., Kocsis B. (Végh 79'), Völgyi (Tóth B. 55'), Rézinger (Balogh 73')
Edző: Lászka Balázs

Gólszerzők: Horváth T. 10', Greksa 11', Földi 55'+84', Nagy A. 78' ill. Rézinger 17'

A közvetlen élmezőny mögött, ötödik helyen álló Budafok II. volt aktuális ellenfelünk március első hétvégéjén a Promontor utca műfüvén, az időjárásra pedig senkinek sem lehetett panasza. Vendéglátónktól ősszel nagyon simán, 0-5-re kaptunk ki otthon úgy, hogy már negyed óra után eldőlt a mérkőzés. Akkor túlértékelve a képességeinket és rosszul érezve az erőviszonyokat, támadólag próbáltunk fellépni, aminek most pont az ellenkezőjével, azaz biztos, jól szervezett védekezéssel igyekeztünk apellálni, vagyis minél jobban megnehezíteni a hazaiak dolgát. Kezdőcsapatunkba eltiltása után visszatért Ivancsó Dávid és Rézinger Botond is, illetve ezúttal Kocsis Balázs kezdett elől, viszont Garics Gábor a REAC ellen összeszedett sérülése miatt hiányzott a védelmünkből. Sorozatban második idegenbeli meccsünket játszva nem várt ránk könnyű összecsapás ezúttal sem! Jelenlegi helyzetünket elég jól szemlélteti, hogy a Budafok II. két legjobb gólszerzője (Földi és Horváth T.) együtt kétszer annyi gólt szereztek eddig a bajnokságban, mint a mi komplett csapatunk (17+11=28 vs. 13).

4' Az első budafoki lövés: egy jobbról a 16-osunkra betett labdára érkezett a másik oldalon Bakó, aki Tóth Geri szorításában kb. 13 m-ről, pattanás után középre lőtt, de Schritt Martinnak nem okozott gondot megfognia.

8' A mi első kapura lövésünk: Tóth Geri játszott össze Scheiber Bencével a jobboldalon, majd utóbbi a gyertyaként lehullót nagyon éles szögből, közvetlen az alapvonal előttről, kb. 11-12 m-ről kapura lőtte, ám Ilyésnek sem okozott gondot megfognia azt a bal (rövid) alsó saroknál.

10' Eddig tudtuk kihúzni kapott gól nélkül, ráadásul egy ajándékkal: Bakó végzett el bedobást a baloldalon, a 16-osunk magasságában, amit a 16-osunk rövid oldalának közepére dobott be, és átpattant az egymást fogó Lóska Csabi - Földi pároson, ezzel beesve a Horváth Gáborról leváló, a tök üres ötösünk elé bemozgó Horváth T-hez, aki az ötösünk rövid oldala előtt átvette azt, majd kb. 7 m-ről a jobb (rövid) felső sarkunkba lőtt. Schritt Martin hozzáért, de védeni nem tudott. 1-0.

11' Igazából fel sem ocsúdtunk a gólból, rögtön kaptuk a következőt: a hazaiak egy tetszetős támadás révén úgy jöttek át szemből rajtunk a térfelünk közepén, hogy senki sem lépett oda igazán, így Greksa köszönte szépen, és a fölállt védelmünk között szemből a büntetőterületünkre bejutva, lendületből, 12-13 m-ről a jobb alsó sarkunkba lőtt. 2-0.

17' A második gól után azt hihették a hazaiak, hogy eldőlt a meccs, ehhez képest sikerült gólt szereznünk: egy szintén szép, kombinatív akció keretében Rézinger Botond igyekezett a baloldalról befelé törni, majd Kocsis Balázs közreműködésével átjutott jobbra a laszti Tóth Gerihez, aki állított egyet rajta, és jó 25 m-ről, az oldalvonal mellettről átívelt az ötös átellenes sarkához, ahol Rézinger Botond üresen állva kapura fejelt, a labda pedig Ilyés mellett elszállva beesett a bal (hosszú) sarokba. 2-1!

21' Pici hiányzott az egyenlítésünkhöz: jobboldali bedobásunk után Völgyi Dani vitte befelé a 16-os vonala mentén a labdát, majd középre érve kapura fordult, ám a lövése kicsivel elkerülte a bal alsó sarkot. Ilyés vetődött érte, de ha pontos a lövés, valószínűleg nem éri el.

36' Horváth fejelt kapura tök üresen egy jobboldali beadást a 16-osunkra beérkezve, amit Schritt Martin fogott, de ha Horváth leveszi, utána oda rúgja, ahová akarja...

52' Völgyi Dani vesztett labdát cselezés közben a térfelünk közepén, amiből leindultak a budafokiak, és balról laposan középre tették azt az érkező Horváthnak, aki kb. 11 m-ről, szemből el akarta rúgni a kilépő Schritt Martin feje felett/mellett, ám kapusunk jó reflexszel felnyúlva bele tudott ütni és utána megfogni.

55' Itt már Martin sem segíthetett: a hazaiak jobboldali szögletére jól érkezett nagyjából  a rövid kapufánk magasságában, jó 11 m-en Földi, aki Cserjés Dani által gyötörten is felugorva nagyon szép ívű fejessel a jobb (hosszú) felsőnkbe továbbított. 3-1.

75' Jobbról középre indított Bán - Harsányi - Szebenyi összjáték után utóbbi lőtt az ötösünk átellenes sarka előttről, ami szerencsénkre a kimozduló Schritt Martin mellett a jobb (rövid) felső sarkunk mellé vágódott.

77' A budafokiak szemből-jobbról, a 16-osunk előttről emelték be a lasztit (miközben feltehetően szabálytalankodtunk velük) a hosszú ötösünk elé az ezúttal üresen bemozgó Szebenyinek, aki a kimozduló Schritt Martin mellett kb. 9 m-en egyből kapu felé perdítette azt, azonban a laszti a jobb (rövid) kapufa aljának külső részéről kifelé pattant.

78' Egy jobboldali bepasszt Nagy A. vett át a rövid ötösünk előtt, a védőink között, majd néhány mozdulat után kb. 7 m-ről, középmagasan a kapunk jobb (hosszú) sarkába lőtt. 4-1.

84' Földi duplázott felettébb elkerülhető módon: szemből, a 16-osunkról a bal alsó sarkunkba tartó közepes erejű lövésre Schritt Martin vetődve leért, de nem tudta fogni, csak közvetlenül maga mellé ütni, ám arra befutva odaért a csereként beállt Golda, aki az ötösünkön belülről, a rövid kapufánál blokkolni próbáló Martin mellett laposan a hosszúra adott, ahol a szintén üresen érkező Földinek már csak pár méterről az üres kapuba kellett helyeznie. 5-1.

A Budafok II. kétségkívül megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, de azért csak saját magunkat okolhatjuk, hogy ezt ilyen könnyen tudta megtenni, mert tíz perc elteltével ismét összehoztunk egy teljesen elkerülhető gólt, aminek hatása alatt rögtön kaptunk egy újabbat is. Ezek után és az eddigi tapasztalatok alapján némileg váratlanul hatott, hogy sikerült hamar szépítenünk, sőt, a hazaiak tartós, ám olykor meddő mezőnyfölényét ekkor tudtuk egy jó tíz percre megtörni, sajnos nem eléggé. A szünet után a budafokiak labdabirtoklása kezdett átmenni helyzetekbe, a gólt mégis szögletből kaptuk, amitől érezhetően megzuhant csapatunk, a további hazai  gólok és gólhelyzetek ennek egyenes következményei, 3-1 után már nem volt hitünk, hogy itt mi még ki tudnánk egyenlíteni. Az 5-1 megint nem a vállalható vereség kategóriája, azonban újra be kell látnunk, hogy a táblázat első öt csapata ellen nem tudjuk felvenni a versenyt, és következő héten a Pénzügyőr ellen a tisztes helytállás lehet a célunk. A Sujtás utca jelenlegi állapota miatt viszont mindez a Vízműveken, szombaton délelőtt 10:00-kor!

Lászka Balázs: Sajnos most sem kerültük el a rossz kezdést, de a 10. és 11. perc sokkhatásából sikerült az első félidőben felállnunk. Úgy gondolom, hogy akkor játékban egyenlő ellenfelei voltunk ellenfelünknek. Aztán a második félidőben már-már szokásosnak mondható pontrúgásból 3-1-es hátrányba kerültünk, onnan pedig a csapatunk szétesett, és részünkről néhányan vállalhatatlan módon kezdtek el focizni, illetve viselkedni, amit a jövőben nem engedhetünk meg magunknak. Sajnálom az eredményt, valamint az utolsó harminc perc mutatott játékát.

Pozder Nenad: Úgy gondolom, hogy az első félidőben a két rúgott gólunk után érthetetlen visszaesés következett be a játékunkban, amiben az volt a legnagyobb probléma, hogy olyan egyéni hibákat vétettünk, amit a Gázgyár ki tudott használni. A második félidőben sokkal jobban, fizikálisan is felülkerekedtünk ellenfelünkön, ami gólokban és helyzetekben is megmutatkozott. Örülünk neki, hogy tudtuk hozni ezt a mérkőzést is, mert ezek a meccsek sosem könnyűek, ezt most is tudtuk előre, és sajnálom, hogy ellenfelünk jelenleg ilyen helyzetben van, de kívánjuk nekik, hogy mihamarabb keveredjenek ki belőle, ahogyan mi is kikecmeregtünk hasonlóból másfél évvel ezelőtt. Nagyon bíztató az út, amit azóta bejártunk, és nagy reményeket ad arra vonatkozóan, hogy az elvégzett munkánknak, amit ebbe beletettünk, hosszútávon is eredménye lesz. Sok sikert kívánok a Gáznak, és bízom benne, hogy a következő szezonban ismét találkozunk!


2022.02.26. (szombat) 12:00
17. forduló

REAC - ASR Gázgyár 5-0 (2-0)
Szántóföld u. (REAC műfű), 80 néző; Vezette: Nyekita B.; Asszisztensek: Milavecz, Agócs R.

REAC: Szarvasi, Horváth R. (Zemeny 70'), Oláh, Hegyi (Barna 70'), Horváth Kr. (Kindlik 61'), Lakatos (Czifrik 61'), Nagy, Lückl, Horváth Ká. (Laukó 70'), Micheller, Kaszala
Edző: Dinka Balázs

ASR Gázgyár: Schritt, Cserjés, Horváth (Végh 70'), Garics (Diamant 83'), Scheiber, Mankó, Lóska (Kocsis B. 46'), Tóth G., Völgyi (Marján 85'), Tóth B., Kolozsvári (Balogh 58')
Edző: Lászka Balázs

Gólszerzők: Kaszala 25'+32', Nagy 48', Micheller 54'+61'

Pályánk állapota miatt az első tavaszi fordulót halasztanunk kellett, így számunkra a Testvériséggel egyetemben a többiekhez képest egy héttel később kezdődött meg a bajnokság. A felkészülési időszakban öt edzőmeccset és egy Budapest Kupa mérkőzést játszottunk (felemás eredményekkel), melyekből komoly következtetéseket nem lehetett és nem is volt szabad levonni a továbbiakra nézve. Együttesünk tartós hiányzóira továbbra sem számíthattunk, ahogy ezúttal nélkülöztük Rézinger Botondot és Ivancsó Dávidot is, akik a Csep-Gól elleni meccsen begyűjtött piros lapból, illetve ötödik sárgából fakadó eltiltásukat töltötték. Három téli igazolásunk közül ketten rögtön a kezdőnkben kaptak lehetőséget: a Tiszafüredből visszaérkezett Völgyi Dani és a tavaszi idényre "tanulmányi szabadságon lévő" Lakatos Balázs helyét átvevő Garics Gábor. A negyedik helyezett REAC meglehetősen impresszíven kezdte a bajnokságot, hiszen idegenben 0-6-ra gázolt át a velünk egy súlycsoportban lévő Csep-Gólon. Reálisan előre tekintve, tisztes helytállásban, illetve a dolgok nagyon szerencsés együttállása esetén egy esetleges döntetlenben bízhattunk.

5' A hazaiak balról ívelték fel a labdát Michellernek az ötösünk rövid oldala elé, aki a röviden álló Schritt Martin kezébe fejelt.

12' Hegyi jobbról beívelt szögletébe az ötösünk vonalának közepén fejjel belecsúsztattak, de a hosszún befutók pont lemaradtak róla.

15' Lakatos küzdötte át magát Scheiber Bencén, majd szemből-balról, a 16-os előttről lőtt, de a felsőlécünk fölé.

25' Egy balról a 16-osunk rövid oldalára betett labdával Lakatos tudott az alapvonalunk mentén (de annál picit visszább) befelé törni, majd laposan középre adott, ahol a röviden érkező Kaszala az ötösünk előttről középmagasan a jobb (rövid) sarkunkba lőtt. 1-0.

32' Lóska Csabi a 16-osunk előttről próbált nagykeresztet adni a másik oldalra, de laposra sikerült kísérletét Horváth Kr. a középkörnél lefülelte, majd egyből indította balra a 16-oson belül Kaszalát, aki Garics Gábor mellől, viszonylag éles szögből, kb. 12 m-ről kilőtte a jobb (rövid) felső sarkunkat. 2-0.

35' Hegyi jobboldali szögletét Nagy fejelte az ötösünk vonalának közepéről középre, így Schritt Martin viszonylag könnyedén oldalra tudta ütni azt.

48' Baloldalon, a 16-osunk vonalában, az oldalvonal mellől végzett el szabadrúgást a REAC, amit Hegyi adott be középre, de eltörte, így a laszti fejmagasságban a 11-es pontunk környéke felé kacskázott, amire Horváth Gábor és Kaszala mozdult rá, és végül felpattanva az ötösünk vonalának közepe elé hullott be, ahonnan Nagy szemből érkezve és senkitől nem zavartatva a kapunk jobb alsó sarkába lőtt. 3-0.

54' A hazaiak egy kontrából Lakatoshoz tették előre a labdát a baloldalra, aki az alapvonalunk előtt megállva beívelt a kapunk elé, ami ugyan magas volt az ötös rövid oldalán érkező Kaszalának, de a hosszú kapufánkon egy picivel túl üresen befutó Michellernek már nem, aki az ötösünk sarka tájáról a bal (rövid) sarkunkba fejelt. 4-0.

61' Horváth Gábor igyekezett kikísérni az alapvonalunkon túlra a játékszert a 16-osunk oldalvonal mentén, de a játékvezető kézhasználat miatt sárga lappal egybekötve szabadrúgást ítélt, amit Hováth Kr. végzett el jobbról, a 16-osunk oldalvonalának kb. felétől. Az ötösünk vonalának rövid oldalára, a bal (rövid) kapufánk magasságába betekert lasztit Micheller a menteni igyekvő Balogh Peti mellettről középmagasan a bal sarkunkba fejelte. 5-0.

63' Az egyetlen helyzetünk a találkozón: a szünetben becserélt Kocsis Balázs ment el erőszakosan a jobb oldalon egészen az alapvonalig, majd mellette befelé húzva laposan kapu elé adott, ahol az érkező Tóth Bálint beleérve csak a jobb alsó sarok mellé tudta továbbítani.

66' Jobbról, a 16-osunkon belülről, viszonylag éles szögből Micheller kísérelte meg kilőni a jobb (hosszú) felső sarkunkat, azonban Schritt Martin egy szép vetődéssel kiütötte azt.

Már a mérkőzés elejétől magukhoz ragadták a kezdeményezést a rákospalotaiak, akiknek a mezőnyfölényét a 25. percig bírtuk gólt érő hiba nélkül elviselni, amit elég hamar követett a második. A szünetben Kocsis Balázs behozatalával próbáltunk támadóbb szerkezetet felvenni, de ez lényegében három perc alatt jelentőségét vesztette azzal, hogy megkaptuk a harmadik gólunkat is, majd szűk negyedóra alatt még kettőt, amivel már kicsúsztunk a tisztességes vereség kategóriájából. Ennek ellenére nem álltunk be védekezni, hanem próbáltunk előre menni, és ez a mérkőzésnek ebben a szakaszában sikerült a legjobban (amihez nyílván a sárga-kékek cseréi is hozzájárultak), még a szépítő gólunkat is majdnem meg tudtuk szerezni. A REAC végső soron komolyabb erőfeszítés nélkül hozta a számára kötelezőt, míg nekünk nem is a vereség ténye a fájó, hanem az, hogy a rákospalotaiaknak ötből három góljukért lényegében meg sem kellett dogozniuk, hanem mi adtuk oda nekik tálcán a lehetőséget. A REAC-tól mindössze három ponttal lemaradó Budafok II. ellen ezt semmiképpen sem engedhetjük meg magunknak, ha nem szeretnénk újabb vereséget szenvedni.

Lászka Balázs: Nagyon sajnálom a mérkőzést, mert sokkal többet vártunk tőle. Tudtuk, hogy a REAC jó csapat, minőségben előttünk jár, de amire nincs mentség és a legnagyobb bánatom, hogy lélektelen játékot láttam a fiúktól. Annak a szenvedélynek, ami az edzőmeccseinken megvolt a csapatban, nyomát sem lehetett felfedezni, így súlyos vereséget szenvedtünk, és még lehetett volna rosszabb is. A támadójátékunk kritikán aluli volt. Szerencsére van még tizennégy meccsünk, amiken kijavíthatjuk a hibákat, és azok ellen az együttesek ellen, amik ellen reális esélyünk van, meg tudjuk szerezni a szükséges pontokat.

Dinka Balázs: Gratulálok a fiúknak! Az első gólig nem volt jó a helyzetkihasználásunk, utána viszont nagyot javultunk benne, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.


2021.11.27. (szombat) 13:00
15. forduló

Csep-Gól FC ASR Gázgyár 1-2 (1-0)
Dunadűlő u., 40 néző; Vezette: Fekete; Asszisztensek: Bereczki, Gyana

Csep-Gól FC: Kovács, Jencsik, Pásztor, Bankó (Ferenczi 76'), Pócsa, Majer (Dányi 63'), Kristó, Baksa, Nagy, Béres, Zsámbéki
Játékos-edző: Ambruzs Szabolcs

ASR Gázgyár: Schritt, Lóska, Horváth, Lakatos, Cserjés, Mankó, Balogh, Rézinger, Ivancsó (Juhász 86'), Tóth G., Kuti (Végh 46')
Edző: Lászka Balázs

Gólszerzők: Kristó 5' ill. Ivancsó 50', Végh 71'

Finoman fogalmazva sem túl jól sikerült őszi idényünk zárásaként Csepelre látogattunk, az egykori Csepeli Papír-pályára, az évszaknak alapvetően megfelelő, de az ilyenkor elvárhatónál azért valamivel enyhébb időben (eső szerencsére nem esett, csak a második félidő hajrájában szemerkélt pár percet). A mérkőzés eredeti pályaválasztói mi voltunk, de november végén a Sujtás utcai gyepünk már nincs olyan állapotban, hogy jó szívvel lehessen meccset rendezni rajta, így a Csep-Góllal felcseréltük a jogot. Az eddigi szereplésünk tudatában, alapból sem lehettünk túlzottan bizakodóak idei utolsó találkozónk előtt, de annak tükrében, hogy Scheiber Bencét sérülése miatt csak a kispadra tudtuk nevezni, Kolozsvári Lacit és Tóth Bálintot sérülés/betegség miatt pedig még a keretbe sem, tovább csökkentek pontszerzésre irányuló esélyeink. Merthogy az előző szezonokhoz képest nagyot fordult a világ: idei eredményei és nyolcadik helyezése alapján most a Csep-Gól számított az összecsapás esélyesének, hazai környezetben különösen. Hozható meccseiket mind hozták, miközben az Unione elleni 10-1-es vereségük után távozott Petike János helyett Ambruzs Szabolcs, az együttes 27 éves hátvédje vette át az edzői posztot. Vele eddig két győzelem (43. sz. Építők, Ikarus) és egy döntetlen (Csepel) a mérlegük, valamint a Svábheggyel szemben már 0-2-re vezettek a szünetben, ám a második félidőben köd miatt félbeszakadt bajnokit november utolsó napján újra kell majd játszaniuk.

2' Lakatos Balázs igyekezett a jobboldalon a felezővonal felé tartva a labdát megjátszani, de elé lépve megszerezték tőle, majd leindították Bankót a baloldalon, aki laposan középre adott, ám Schritt Martin lábbal menteni tudott az érkező Csep-Gól játékos elől.

5' Jobboldali szögletet végeztek el a hazaiak, amit Kristó tekert be ívesen az ötösre, ahol a (bal) rövid oldali kapufánknál Schritt Martin próbálta volna elöklözni, de az előtte álló Nagy miatt nem mozdult ki a gólvonal előttről, így a labda érintés nélkül átszállt az üres hosszú oldalunkra, ahol a jobb kapufánk nagyjából közepének belső részéről a kapunkba pattant. 1-0.

10' Két, a védelmünkön átjutni igyekvő Csep-Gól játékos közül végül Majer lőtt szemből-balról, közvetlen a 16-osunk előttről a jobb (rövid) felső sarkunk mellé.

12' Baksa felezővonal környékéről előre tett labdáját nézte el picit Horváth Gábor, amivel Majer indult meg szemből-jobbról a kapunknak, majd az őt utolérni igyekvő Lakatos Balázs miatt a 16-osunkra beérve, kb. 14 m-ről lőtt, azonban a jobb (hosszú) alsó felé tartó lövését a kimozduló Schritt Martin lábbal hárította.

21' Ivancsó Dávid lőtt felállt védelemmel szemben, szemből-jobbról, a 16-osról a bal alsó sarok irányába, de nem túl erős kísérletét Kovács balra dőlve könnyedén maga mellé ütötte és felszedte.

40'+43' Kétszer is Kuti Márk került lövőhelyzetbe a 16-os környékéről, de végül egyikből sem lett kapura lövés: először Balogh Peti balra előre, Rézinger Botondhoz tett, majd középre gurított labdájára érkezett jobbról-szemből, másodszor egy indítást vitt volna kapura, de túl körülményesen tette, így beérték.

A szünetben cseréltünk: Kuti Márk helyett Végh Janit hoztuk be előre.

50' Baloldalon próbáltuk előrevinni a játékszert a hazaiak térfelén, majd a 16-os mentén befelé passzoltunk Végh Janinak, aki továbbpasszolta azt még közepebbre Tóth Gerinek, aki remekül ugratta ki balra a 16-oson belül Ivancsó Dávidot, aki pár méteres labdavezetés után, az ötös sarkáról, a szöget zárni igyekvő Kovács mellett laposan a bal (hosszú) alsó sarokba, a belső oldalhálóba tekert. 1-1!

51' Pócsa emelt balról-szemből a bal (hosszú) felső sarkunk mellé.

56' A csepeliek jobbról, a 16-osunk és az oldalvonal között Lóska Csabi mellett el tudtak úgy menni, hogy középre adjanak, ahol Nagy került végül lövőhelyzetbe, de jobbról-szemből, kb. 12 m-ről a jobb (hosszú) alsóba szánt lövésére Schritt Martin vetődve nagyszerűen leért, a kipattanót meg felszabadítottuk.

62' Ismét Pócsa veszélyeztetett, ezúttal jobbról-szemből, kb. 21-22 m-ről lőtt, amivel a bal (rövid) oldali kapufánk felső részének a külső élét találta el.

68' Bankó lőtt jobbról, kb. 9-10 m-ről laposan kapura, amit Schritt Martin vetődve, könnyedén védett.

70' Tóth Geri ugratta ki remekül Rézinger Botondot kapuval szemben, kb. a kék-sárgák térfelének közepén, aki Pásztorral futva elért a 16-os elé, ahonnan a vonalig kimozdult Kovács balja mellett el akarta tekerni a kapuba (pedig el is vihette volna mellette), de a kapus a teste melletti kezével pont annyira hozzá tudott érni a labdához, hogy az a bal sarok mellé menjen.

71' A jobboldali szögletet Balogh Peti csúsztatta meg fejjel az ötösön, a bal (rövid) kapufa magasságában középre, ahol Végh Jani tartózkodott, és aki gond nélkül a kapu közepébe fejelt. 1-2!

79' Végh Jani csúsztatta meg fejjel a lasztit a balon, nem sokkal a felezővonal után, amivel indította a vonal mentén Rézinger Botondot, akinek beadása üresen találta a 16-os közepén picivel túl Ivancsó Dávidot, aki akár át is vehette volna azt, helyette egyből lőtt, de eltörte.

80' Nem sokon múlt, hogy kiegyenlítsen a Csep-Gól: balra, a 16-osunk felé előretett labdát nem találta el Cserjés Dani, így a mellette álló Béressel kellett megküzdenie azért, hogy utóbbi ne lőhessen kapura, akinek erőszakosan mégis sikerült immár a 16-oson belül egy fél ütem előnyt szerezve megtennie ezt, de nagy szerencsénkre kb. 12-13 m-ről, élesebb szögből a bal (hosszú) alsónk mellé pöckölt.

81' Rézinger Botond lőtt el egy lehulló labdát már sípszó után, amit Fekete játékvezető időhúzásnak értékelt, és második sárgával kiállította játékosunkat.

85' Kristó ívelt be jobbról az ötösünk elé, amit Lóska Csabi csúsztatott fejjel a jobb (hosszú) kapufánk felső részének külső élének érintésével szögletre.

Az első félidőben több kapura lövésig jutó Csep-Gól egy általunk igen könnyen adott góllal megszerezte a vezetést, és a látottak alapján nem igazán lehetett érezni, hogy a második játékrészben ezen mi egykönnyen változatni tudunk, azonban játékosaink ezúttal úgy jöttek ki az öltözőből, majd álltak bele a második negyvenöt percbe, ahogyan sokszor pont ellenünk szokott az ellenfél. Ennek öt perc után meg is lett az eredménye, sőt, annak ellenére, hogy ezután a hazaiaknak voltak lehetőségei, a hajrára ismét mi tudtunk veszélyesebbek lenni, és egy pontrúgásból sikerült átvennünk a vezetést, amit nem volt egyszerű megtartanunk, a bő tíz perc emberhátrány tovább nehezítette a helyzetünket, de végül valahogy csak kibekkeltük a hátralévő időt, még ha akadtak is melegebb pillanatok. Nagyon jól jött nekünk most ez a három pont, aminek köszönhetően a tizennegyedik helyen telelhetünk, ám a mérkőzés a győzelem ellenére változatlanul megmutatta azokat a hiányosságainkat, amiket eddig is tudtunk, és amiken a tavasszal feltétlenül változtatnunk kell ahhoz, hogy a 2022/23-as szezonban is a BLSZ I. tagjainak mondhassuk magunkat. A felkészülésünket január 10-én kezdjük! Van bőven feladatunk a tavaszi rajtig, annyi bizonyos!

Lászka Balázs: Sajnos rosszul kezdtük a mérkőzést, hiszen már a 5. percben hátrányba kerültünk, de utána szerencsére sikerült hamar felállnunk, és át tudtuk venni a játék irányítását. A szünetben végrehajtottunk egy cserét, amivel támadóbb szelleművé tettük a csapatot, hál' Isten ez bejött, és a csapat is jól reagálta le a dolgokat. Szerintem a mérkőzés egészét figyelembe véve több helyzetünk és lehetőségünk volt, így megérdemelten győztünk. Most már csak azt kellene elhinnie a srácoknak, hogy jó játékosok, tudnak focizni, és szebb lesz a tavaszunk, mint amilyen ez a hányatott sorsú ősz volt!

Ambruzs Szabolcs: Nagyon sajnálom, hogy utolsó hazai meccsünkön az ellenfél elvitt tőlünk három pontot. Nem érdemeltünk vereséget, de még a döntetlen sem lett volna feltétlenül igazságos. Ha több szerencsénk van, akkor legalább utóbbi meglehetett volna, de az előző meccsünkön is csak a szerencsén múlt a győzelmünk, mindig nem reménykedhetünk benne, így az a feladatunk, hogy az utolsó idei meccsünkön és a tavasszal is jobban kezünkbe vegyük az irányítást!


2021.11.20. (szombat) 13:00
14. forduló

Vízművek SK ASR Gázgyár 1-0 (1-0)
Váci út, 70 néző; Vezette: Király Sz.; Asszisztensek: Sudicky, Szuhodovszki

Vízművek SK: Hollókőy, Csorba (Hutás 60'), Juhász (Ujvári 24'), Kiss, Niedermüller, Varsa (Rafaisz 80'), Török, Faragó, Peller (Sárosi-Menyhei 87'), Mamusits (Kerékgyártó 72'), Prantner
Edző: Mészöly Géza

ASR Gázgyár: Schritt, Cserjés, Lóska, Lakatos, Scheiber, Mankó, Balogh, Rézinger (Diamant 59' (Juhász 87')), Ivancsó, Tóth G., Kolozsvári (Végh 56')
Edző: Lászka Balázs

Gólszerző: Faragó 41'

A Vízművek elleni közműrangadónak már jó pár szezonja nem mi vagyunk az esélyesei, különösen, ha a Váci úton kerül sor az összecsapásra, ám ezúttal bizakodhattunk abban, hogy önmagához képest ellenfelünknek sem megy túl jól az idei bajnokságban, a forduló előtt csupán a tabella kilencedik helyét foglalták el. Az eddigi eredményeik meglehetősen változatosak, de a legnagyobb meglepetést kétségkívül azzal szolgáltatták egy hónappal ezelőtt, hogy 1-0-ra kikaptak a MUN SE-től, utána a Tintahalak is megverte őket otthon, azóta viszont - velünk ellentétben - győzni tudtak Pestszentimrén és hazai környezetben ikszeltek a SZAC-cal. Az Unionétől, a Pénzügyőrtől és a REAC-tól nagyon kikaptak, ennek is köszönhetően kapott gólok tekintetében jobban állunk náluk, viszont hozzánk képest több mint kétszer annyi gólt rúgtak eddigi ellenfeleiknek, amiknek a harmadát a TFSE-től igazolt Faragó Milán szerezte. Együttesünkből ezúttal hiányzott Tóth Bálint és a megbetegedett Horváth Gábor, utóbbi helyett Cserjés Dani játszott, Lóska Csabi pedig eggyel beljebb húzódott a védelemben. Szinte az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy a füvön vagy a műfüvön lesz megrendezve a találkozó, végül azonban rámehettünk a fűre. Nyíltsisakos meccsre lehetett számítani, hiszen az előzetes erőviszonyok és a vélelmezett szándékok alapján mindkét félnek ez állt az érdekében, legalábbis a kezdősípszó elhangzásakor.

21' Mankó Geri gyűjtött be egy pontatlanul előregurított Vízművek labdát az ellenfél térfelén, középen, majd passzolta le előre Ivancsó Dávidnak, aki kitette azt balra Rézinger Botondnak, aki Kiss szorításában bevitte a 16-osra, majd az ötös sarkától picit kijjebbről, kb. 10 m-ről, élesebb szögből lőtt, ám a jobb (rövid) felső sarok felé tartó kísérletét a szöget záró Hollókőy felnyúlva és ugorva szögletre ütötte.

32' Szabadrúgást végeztünk el a Vízművek kapujával nagyjából szemben, kissé balra, kb. 25 m-ren, amit Rézinger Botond lőtt rá laposan a sorfal mellett a hosszú felé, ami közepes erővel úgy ment végül a bal alsó sarok mellé, hogy Hollókőy biztosította.

35' Mamusits jutott be jobbról a 16-osunkra, aki ezek után laposan a hosszúra adott, és érkezett is társ, aki kb. 10-11 m-ről nem túl erősen, laposan ellőtte azt a rövid sarokról átmozgó Schritt Martin balja mellett, ahol viszont ott állt Lóska Csabi, és ki tudta rúgni a mezőnybe.

41' Kiss indult meg a kapunk irányába a jobb oldalvonal mellől, nem túlzottan messze a felezővonalunktól, és át tudta rágni magát annyira a védekezésünkön, hogy a 16-osunk átellenes oldalára íveljen, ahol Mamusits lekezelte azt, és már ő is rálőhette volna onnan, de helyette középre passzolt Faragónak, aki kb. 9-10 m-ről a Mamusits lövőhelyzetéhez a szöget záró Schritt Martin mellett a jobb alsó sarkunkba passzolt. 1-0.

42' A középkezdés után nem sokkal Rézinger Botond lőtte el balról a lasztit a kapu előtt, de mivel nem érkezett senki a hosszún, így ez végül se lövésnek, se beadásnak nem volt jó.

62' Baloldali szabadrúgást végeztek el a hazaiak az oldalvonal és a 16-osunk vonala közöttről, amit kb. a 11-es pontunk felé íveltek be, és amit Prantner fejelt kb. 10-11 m-ről a jobb (rövid) alsó sarkunk mellé.

67' Rézinger Botond labdájával indult meg Tóth Geri a jobbon, majd a 16-oson belülre érve laposan a rövid ötös elé adott be, amibe a védőkkel középen befutó Végh Jani ugyan hozzá tudott érni, de nem túl erősen, így a laszti hiába ment el Hollókőy mellett és tartott a jobb (hosszú) alsó sarokba, azt az oda befutó védő könnyen ki tudta vezetni a gólvonal előttről.

70' Ivancsó Dávid forgolódott kapuval szemben, kissé jobbra, kb. 19-20 m-en, majd ellőtte a jobb (hosszú) alsó felé, Hollókőy azonban vetődve kiütötte.

77' Hollókőy kapuskirúgása után a már a mi térfelünkön pattanó labdát fejelte el Lakatos Balázs, de pont Hutás irányába, aki begyűjtve azt indította Faragót, aki a bal alsónk felé lőtt, de Schritt Martin leért rá.

92' Hutás tekert szemből-jobbról, a 16-osunkról a bal (rövid) alsó sarkunk mellé.

A végig kiegyenlített játékot hozó mérkőzésen mindkét félidőben mindössze egy-egy olyan lehetőségünk volt, amiből reálisan gólt szerezhettünk volna, de egyikkel sem sikerült élnünk. A Vízművek sem dúskált a helyzetekben, ám abból a párból egyet be tudott eredményesen fejezni, aminek köszönhetően meg is nyerte a meccset, és otthon tartotta a három pontot. Védekezésünk az elmúlt időszakban elkezdett konszolidálódni, és képes ugyan hibákra, vagy egyéni megingásokra, azonban most Horváth Gábor kiválása ellenére is le tudta tisztességgel hozni a találkozót egy kapott góllal, ahogy az Ikarustól és a SZAC-tól is lehet egy-egy gólt kapni, ez benne van a pakliban. Az viszont merőben tragikus, hogy tizennégy bajnokin mindössze tizenegy gólt szereztünk, és ha ebből kivesszük a Svábhegy elleni 5-2-őt, akkor tizenhárom meccsen írd és mondd hatot, miközben kilenc meccsen maradtunk gólképtelenek. Sajnos ki kell mondanunk, hogy támadójátékunk, pontosabban támadópotenciálunk jelen állapotában nem üti meg a BLSZ I. szintjét, a Vízművek elleni második félidőben igazából remény sem nagyon volt rá, hogy reálisan ki tudjunk egyenlíteni. Rúgott gól nélkül meg nyílván nem lehet meccset nyerni, és ha még nem is kapunk, 0-0-val és egy ponttal túl sok mindenre nem megyünk, jelen helyzetünkben különösen. Idei utolsó ellenfelünknek, a Csep-Gólnak sincs sok gólja (16), de azokat úgy osztja be, hogy a vele hasonló képességű ellenfeleket mind meg tudja verni (MUN, Pestszentimre, SZAC, 43. sz. Építők, Ikarus, a Svábhegy elleni félbeszakadt meccsükön is vezettek félidőben 0-2-re), és ezzel a 7-8. helyen áll, amiről mi csak álmodozhatunk. Ha nem nyerünk ellenük az idényzárón, akkor egészen biztosan kieső helyen telelünk.

Lászka Balázs: Szerintem két gyenge csapat produkcióját láthattuk ma, és mindössze egy igazi akciót, amiből végül a győztes gól született. Nagyon sajnálom, hogy ezt a fiatal együttest nem tudtuk legyőzni, és megint azt kell mondanom, hogy ez csak saját magunknak köszönhető. Nagyon sokat kell javulnunk a tavaszra, hogy komoly változás álljon be nálunk és eredményesek legyünk!

Mészöly Géza: Nagyon örülök a győzelemnek, különösen egy ilyen presztízsmérkőzésen, mint amilyen a Víz és Gáz közötti. Végig a fair play szellemében zajlott a találkozó, mindkét együttes győzelemre játszott. Sok fiatalunk van, akik a szezon eddigi részében és ezen a meccsen is játéklehetőséget kaptak, ami rendkívül pozitív, és ezt a tavasz folyamán szeretnénk tovább erősíteni. Nagyon örömteli dolog, hogy ezzel a megújult, fiatal kerettel sikerült középcsapattá válnunk, és most begyűjtenünk a három pontot.


2021.11.13. (szombat) 11:00
13. forduló

ASR Gázgyár - Ikarus BSE 1-1 (0-0)
Sujtás u., 70 néző; Vezette: Czene-Joó; Asszisztensek: Végh, Csékei

ASR Gázgyár: Schritt, Lóska, Horváth, Lakatos, Scheiber, Mankó, Balogh (Diamant 82'), Rézinger (Tóth B. 38'), Ivancsó, Tóth G., Kolozsvári
Edző: Lászka Balázs

Ikarus BSE: Bálint, Papp (Balaska 82'), Szél, Barát (Gaál-Szabó 46'), Bíró, Ferkel, Horváth, Schile, Komlódi, Szabó, Martzy
Edző: Orenstein József

Gólszerzők: Tóth G. 73' ill. Gaál-Szabó 85'

BLSZ I-es örökrangadón fogadtuk az Ikarus csapatát idei utolsó hazai mérkőzésünkön, ami a két együttes aktuális helyezésétől függetlenül (a Vízművekhez hasonlóan) tényleg mindig rangadónak számít, hiszen komoly múltra tekint vissza Budapest legfelsőbb osztályában. Ellenfelünk múlt heti, Svábhegy elleni győzelmével visszaelőzött bennünket a tabellán, így nem is lehetett más a célunk, mint újbóli visszaelőzésük, és a kieső helyről való ismételt elkerülésünk. Persze tudtuk, hogy a győzelmet nem adják ingyen, a buszgyáriak két hete hozzánk hasonlóan döntetlen játszottak az Építőkkel, és a többi eredményükből is arra lehetett előzetesen következtetni, hogy nagyjából két egyforma erősségű gárda méreti meg magát egymás ellen, egy közhelypuffogtatóan hatpontos meccsen, ahol azért a hazai pálya és a fű mégiscsak nekünk kedvez. Kezdőcsapatunkban a SZAC ellenihez képest egy Juhász Levi - Lóska Csabi, illetve egy Ivancsó Dávid - Tóth Bálint csere ment végbe.

9' Az első lehetőség, majd lövés az Ika előtt adódott: Papp és Szél játszottak össze középen, már a 16-osunkon belül, amiből utóbbi kapunk felé törésére vetődött el Schritt Martin balra, és jutott ki róla a labda az alapvonalon túlra, szögletre. A jobboldali szögletet a 16-osunkról, kb. szemből kapura tették, amire Martin magabiztosan dőlt rá.

12' Rézinger Botond indult meg a megszokott módon, balról a 16-os felé, majd a védők előtt, kb. 20 m-ről, szemből-balról lőtt, de talán az eddigieknél is magasabb ívben csapódó labdája (mint ahogy már többször is a szezonban) a felsőléc bal szélén csattant.

16' Tóth Geri jobboldali beadására volt érkezőnk az ötös hosszú oldalán, azonban a kilépő és előreugró Bálint még épphogy bele tudott paskolni a labdába, ami után ugyan felszabadítottak, de csak röviden, Ivancsó Dávid visszaszerezte azt, és meg is játszotta volna, de már les volt.

34' Kolozsvári Laci lépett volna ki szemből-jobbról a labdával a 16-oson belül, és tört volna kapura, azonban Horváth egy kötöttfogásban pontot, cselgáncsban pedig júkót érő mozdulattal, két kézzel a földre rántotta csatárunkat, és utána még rá is feküdt, ám Czene-Joó játékvezetőnél ez a mai napon nem ért büntetőt.

39' Tóth Geri iramodott meg a jobb oldalon, majd már a 16-oson belül, az alapvonal előttről laposan középre adott, de az nem az ötös rövid oldalára befutó Kolozsvári Laci felé ment, hanem a kivetődő Bálint lábai és az alapvonal között elhaladva a bal (rövid) oldali kapufát találta el.

52' A mérkőzés legnagyobb helyzete, ami kimaradt: Balogh Peti középről indított labdája Kolozsvári Lacin keresztül jutott el balra Tóth Gerihez, aki oldalról remekül adott be laposan a kapu előtt jól érkező Tóth Bálint felé, aki az ötös előttről viszont nem találta el jól, és a Bálint bal oldala mellé tartó lapos lövés a kapus lábáról a felsőléc balszélének érintésével szögletre pattant.

67' Szabadrúgást kaptunk a jobbon, az Ikarus 16-osa és oldalvonal között, amivel az alapvonal felé kiugrattuk Tóth Bálintot, aki az alapvonal határáról középre adott, és az ötös rövid oldalán érkezett is Kolozsvári Laci, aki a rövid felsőbe fejelt, ám Csékei intésére Czene-Joó érvénytelenítette a találatot. Nagyobb valószínűséggel (és a későbbi visszajelzések alapján) nem volt kint a labda, de ezt akkor és onnan nem lehetett egyértelműen eldöntetni.

73' Jobboldali bedobást végeztünk el nagyjából a vendégek 16-osának magasságából (miután Balogh Peti különbözött össze az egyik Ikarus játékossal, akitől érkezett egy fejelő mozdulat, Peti részéről meg egy fellökés, de végül Czene-Joó gálánsan nem ítélt semmit), amit Tóth Bálint passzolt középre a 16-os vonalában, onnan pedig továbbtettük Tóth Gerinek, aki szemből-balról, nem sokkal a 16-oson belülről a jobb felső sarok felé lőtt, amibe a sarokhoz odalépő Bálint kézzel ugyan beleért, ám az onnan az eredeti rendeltetési helyére pattant tovább. 1-0!

80'-81' Az Ikarus részéről egy jobbról a kapunk előtt elgurult labda, míg tőlünk Tóth Geri Kolozsvári Lacinak tett kiugratása és lesnek ítélése okozott eseményt.

85' A piros-kékek baloldalról, a félpálya környékéről íveltek át a jobbra, a 16-osunk sarka elé Gaál-Szabó irányába, amire a hozzá nem elég közel álló Lóska Csabi csak úgy tudott felugrani, hogy fejjel maga mögé csúsztatta azt, tökéletes ütemben kiugratva az ellenfél játékosát, aki jobbról berobogott a 16-osunkra, majd az ötös elé kimozduló Schritt Martin mellett kilőtte a bal (rövid) alsó sarkunkat. 1-1.

Sajnos nem tudtuk megtartani negyed órával a vége előtt megszerzett vezetésünket, és egy egyéni hibának köszönhetően az Ikarusnak sikerült kiegyenlítenie, amikor már csak öt perc volt hátra a rendes játékidőből. A mi szempontunkból joggal mondhatjuk tehát, hogy veszítettünk két fontos pontot egy közvetlen riválissal szemben, és nehogy a végelszámolásnál éppen ezek hiányozzanak majd! Ugyan a mezőnyben időszakosan váltakozó súlyú, de alapvetően kiegyenlített játék folyt, addig a helyzetek tekintetében nekünk volt három kapufánk és egy érvénytelen gólunk, míg a buszgyáriaknak igazából a gólon kívül egyetlen igazi gólszerzési esélyük sem. A SZAC meccshez és a legutóbbi szezonokhoz hasonlóan ezúttal is elsősorban a rossz helyzetkihasználásunk akadályozott meg bennünket abban, hogy egy ilyen jellegű, szoros mérkőzést megnyerjünk. A hátralévő két fordulóban pedig erre kisebb esélyünk lesz, hiszen mindkétszer idegenbe megyünk, az Ikarusnál jobb, vagy legalább is jobban szereplő együttesekhez (Vízművek, Csep-Gól). Nem állunk tehát valami rózsásan a téli szünet közeledtével!

Orenstein József: Többet kaptam mind a két csapattól, mint amit vártam. Szerintem ez a BLSZ I-ben egy kimondottan színvonalas és főleg nagy iramú mérkőzés volt. Nyílván előfordultak hibák mind a két oldalon, de szerintem egy jó mérkőzést játszottunk, ahol igazságos döntetlen született. Talán a mezőnyben mi uraltuk jobban a játékot, viszont a nagyobb helyzetei a Gázgyárnak voltak, szóval szerintem ez az 1-1 reális eredmény. Gratulálok mind a két csapatnak!

Lászka Balázs: Nagyon sajnáljuk ezt a mérkőzést is, mert úgy gondolom, hogy végig domináltunk, és meg voltak a lehetőségeink arra, hogy megnyerjük, de csak saját magunkat okolhatjuk azért, hogy ez végül nem sikerült, és döntetlen lett. Az ilyen egyéni hibákat ki kell küszöbölnünk a jövőben, és akkor sikeresek leszünk, de addig is nagy szükségünk lenne a pontokra!


2021.11.06. (szombat) 13:30
12. forduló

SZAC - ASR Gázgyár 1-0 (0-0)
Thököly út, 60 néző; Vezette: Agócs R.; Asszisztensek: Sudicky, Csékei

SZAC: Illés, Koritár, Malya, Tóth D. (Hassan 72'), Kozselka, Molnár K., Béres (Horváth D. 43'), Diós, Biczó (Kovács I. 66'), Molnár A. (Horváth L. 30'), Cipf (Nagy D. 66')
Edző: Hargitai László

ASR Gázgyár: Schritt, Juhász (Végh 73'), Horváth, Lakatos, Scheiber, Mankó, Balogh (Kuti 82'), Rézinger, Tóth G., Tóth B. (Ivancsó 61'), Kolozsvári
Edző: Lászka Balázs

Gólszerző: Nagy D. 79'

Egyik csapat sem a legszebb napjait éli az idei bajnokságban: kettőnk összecsapása most igaz alsóházi rangadónak számított, mivel a forduló előtt a  13-14. helyen álltunk, kétpontos SZAC előnnyel, így győzelmünk esetén megelőzhettük volna a lőrincieket, és feljöhettünk volna a 13. pozícióba. Bár a mérkőzés abszolút háromesélyesnek tűnt, az előjelek nálunk voltak kedvezőbbek, hiszen mi az elmúlt hétvégén 5-2-re győztünk a Svábhegy ellen, míg a SZAC hazai pályán úgy kapott egy négyest a kerületi rivális Pestszentimrétől, hogy hatvan percen keresztül emberelőnyben játszott. Ugyanakkor ellenünk szólt, hogy a SZAC-cal 2013 óta tartó összecsapásaink során még egyszer sem sikerült győznünk a Thököly úton (öt bajnoki és egy Bp. Kupa-meccsen két döntetlen és négy vereség a mérlegünk, utóbbiból háromszor 1-0), és nem játszottunk műfüvön a szeptember végi, budafoki MUN meccsünk óta. Csapatunkból "hosszú távú" kiesőinket leszámítva ezúttal Cserjés Dani és Lóska Csabi hiányzott, előbbi munkaügyi elfoglaltság, utóbbi betegség miatt.

1' Rögtön egy hazai helyzettel indult a találkozó: Tóth végzett el jobboldali bedobást a térfelünkön, amivel a SZAC házi gólkirálya, Molnár K. a 16-osunk sarka előttről elindult befelé a vonal mentén, majd szépen rá is lőtte azt a jobb (hosszú) alsó sarkunk felé, a csavarodó labdát azonban Schritt Martin egy remek vetődéssel kitolta onnan.

7' Az első veszélyesebb lövésünk a mérkőzésen: Scheiber Bence iramodott meg a jobbon, és passzolt felfelé a 16-osra Kolozsvári Lacinak, aki kapunak háttal állva visszafelé passzolt a szemből érkező Tóth Gerinek, aki balra ellépve, kb. 23 m-ről lőtt, picivel a felsőléc fölé.

10' Kolozsvári Laci ment el egy előre tett lasztival a balszélen, majd a 16-os magasságába érve jobb külsővel kapu elé nyesett, és ugyan kicsit késve, de érkezett is a hosszún Tóth Bálint, aki a kimozduló Illés jobbja mellett gyengén a kapu közepének irányába továbbította azt, ám a gólvonalon álló Koritár minden gond nélkül kirúgta a felé guruló játékszert.

11' Kozselka cselezgetett a balon, a 16-osunk sarkánál, majd élesen ellőtte azt a kapunk előtt, ami a bal (hosszú) kapufánktól nem sokkal kijjebb hagyta el a játékteret. Valamelyik védőnk hozzáért a lövéséhez, mert szöglet következett.

33' Viszonylag fellazult SZAC védelemre vihettük rá a labdát Tóth Bálint révén, aki Tóth Gerihez passzolt, ő pedig Kolozsvári Lacihoz továbbított a kapuval szemben, kicsivel a 16-oson belülre, de Koló túl sokáig tartotta magánál, későn lőtte el, és nem is jól, ráadásul akkor, amikor már négy védő is volt vele szemben a büntetőterületen belül,  így Illésnek végül csak fel kellett szednie azt az ötösön belül.

43' Második nagy első félidős helyzetünk, ugyancsak Tóth Bálint révén: jobboldali szögletünk lecsorgott a mezőny felé, ahol kb. 12-13 m-en szemből-jobbról érkezett Tóth Bálint, aki egyből lőve a lábak között megtalálta az utat a bal (rövid) sarok felé, ám a középmagasan érkező labdát a saroktól nem messze álló Illés egy remek vetődéssel kiütötte.

A félidő végén akadt még egy lehetőségünk, ám Tóth Bálint jobbról középre tett lasztijáról Kolozsvári Laci méterekkel lemaradt. Ettől függetlenül a szünetig már meg kellett volna szerezzük a vezetést, de egyszerűen nem sikerült a SZAC kapujába találnunk.

49' A kék-feketék az első játékrészhez hasonlóan hamar jelezték nekünk, hogy már megy a mérkőzés: Molnár passzolta be a játékszert balról Kozselkának, aki balról-szemből, a 16-osunkról egyből kapura lőtt, ami a lövésre érdemben reagálni nem tudó Schritt Martin mellett a rövid oldali felsőlécükön csattant.

55' Scheiber Bence tudott a jobbon betörni a 16-osra, majd az alapvonal előttről remekül adott az ötös hosszú oldalára, a kapufa magasságában álló Rézinger Botond felé, aki a helyzet nagyságához képest csúnyán, a félig üres kapu helyett a léc fölé fejelt.

59' Baloldali kisszögletet végeztek el a hazaiak, és így íveltek az ötösünk közepe elé, amit  Horváth L. fejelt nem a legerősebben a bal felső sarkunk irányába, amit Schritt Martin vetődve paskolt ki onnan.

69' A csereként beállt Ivancsó Dávid cselezte be magát balról a 16-osra, majd élesebb szögből, kb. 13-14 m-ről lőtt, azonban a rövid felé tartó, nem túl erős lövését a kapufánál álló Illés biztosan hárította.

72+73' Baloldali bedobás után forgattuk át a labdát a jobbra, ahonnan Scheiber Bence jobbról-szemből, kb. 20 m-ről, lendületből kapura lőtt, ám a jó erővel a bal (rövid) felsőbe tartó kísérletét Illés elugorva szögletre ütötte. A jobboldali szögletet Tóth Geri tekerte be az ötös közepe elé, amit kapuval szemben, kb. 8 m-ről Kolozsvári Laci tudott estében nem túl erősen kapura kotorni, és Illés vetődve kipaskolni a jobb alsó sarokból.

A győzelem reményében kockázatot vállaltunk: Végh Jani állt be Juhász Levi helyett.

79' A 66. percben becserélt két SZAC csere villant meg: Kovács futott el labdával a jobb oldalon, majd a 16-osunkhoz érve jó ívben adott középre, amivel pont megtalálta a két védőnk között az ötös hosszú oldala előtt érkező Nagyot, aki a jobb felső sarkukba fejelt. Schritt Martin még hozzáért, de hárítani nem tudott. 1-0.

86' Scheiber Bence játszotta oda jobbról a lasztit a 16-oson belülre Végh Janinak, aki néhány méter labdavezetés után, szemből-jobbról, kb. 10-11 m-ről laposan lőtt, ami elakadva az egyik védő blokkjában szögletre vágódott.

88' Ivancsó Dávid végzett el baloldali szögletet, amit az ötösre csavart be, és senkitől hozzá nem érve a bal (hosszú) alsó sarok mellett hagyta el a játékteret.

91' Jobbról elvégzett szabadrúgásunk után Végh Janiról pattant a laszti a 16-os közepéről pár méterre a bal sarok mellé.

Fájó vereséget szenvedtünk, amit a látottak alapján semmiképpen sem érdemeltünk meg, és minimum a döntetlenre rászolgáltunk volna. Az első játékrészben közelebb álltunk a gólhoz, mint a másodikban, és rossz kimondani, de két gyenge csapat mérkőzésén végül az nyert, amelyik egy támadást értelmes módon, helyes döntésekkel és kivitelezéssel be tudott fejezni. Kicsit az lehetett az ember érzése, hogy a Svábhegy 5-2-es  legyőzése elkényelmesített bennünket, azaz úgy voltunk vele, ezek után valahogy csak megverjük a SZAC-ot is. Hát, sajnos nem sikerült... Támadó játékosaink ezen a napon gyenge teljesítményt nyújtottak, csapatunkból egyedül két belső védőnk dicsérhető. Ha a következő, egyben idei utolsó hazai meccsünkön nem tudjuk megverni a Svábhegyet 2-0-ra legyőző Ikarust, akkor tulajdonképpen meg is érdemeljük, hogy adott esetben kieső helyen teleljünk. Bízzunk benne, hogy azért ez mégsem fog bekövetkezni!

Lászka Balázs: Az elmúlt hetek játéka után igencsak meglepett a csapat mostani produkciója, nagyon dekoncentráltak voltunk, és az egész együttest sok hiba jellemezte. Az első ötös támadószekciónk kifejezetten gyenge teljesítményt nyújtott, így nem lehetett más a mérkőzés kimenetele, mint hogy nem tudtunk nyerni, sőt még veszítettünk is, tehát a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg.

Hargitai László: Nagyon küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, ahol mindkét csapatnak nagy jelentőséggel bírt a három pont megszerzése, hiszen ez egy hatpontos meccs volt. Kicsit szomorú vagyok, hogy a két együttes közös múltját figyelembe véve nekünk most kiesési rangadót kellett játszanunk egymással. Szerintem tipikus egygólos meccset vívtunk, ahol érződött, hogy aki azt berúgja, akkor megnyeri. Lelkesen védekeztünk, az első félidőben a Gázgyárnak ugyan több helyzete volt, akkor többet értek oda a kapunk elé, de a második félidő alapján szerintem megérdemelten nyertük meg a találkozót.


2021.10.30. (szombat) 11:00
11. forduló

ASR Gázgyár - Svábhegy FC 5-2 (1-1)
Sujtás u., 60 néző; Vezette: Bartis; Asszisztensek: Madari, Németh Zs.

ASR Gázgyár: Schritt, Cserjés, Horváth, Lakatos, Scheiber, Mankó, Ivancsó (Tóth B. 56'), Balogh (Vacic 84'), Rézinger (Diamant 83'), Tóth G., Kolozsvári (Végh 81')
Edző: Lászka Balázs

Svábhegy FC: Horváth B., Potocska, Major (Veress 46'), Durrant (Horváth L. 71'), Horváth Á., Kovács B., Csillag, Marczinka, Plajner, Marchica, Bánk (Nieto Guerrero 83')
Edző: Bajzik József

Gólszerzők: Rézinger 40', Kolozsvári 57'+62'+79', Tóth B. 65' ill. Csillag 3', Marczinka 51' (11-esből)

Az őszi idény kétharmadán túl még győzelem nélkül állva a Svábhegy ellen már nem lehetett célunk az egy pont megszerzése, nekünk innentől kezdve a hazai meccseinket mindenképpen hoznunk kell, sőt, igazából a SZAC és a Vízművek elleni idegenbeli bajnokijainkat is (még ha ez jóval nehezebbnek is ígérkezik), ahogy a pályaválasztói jog felcserélése miatt Csepelen megrendezendő, idei utolsó, Csep-Gól elleni mérkőzésünket is. A Svábhegy eddig meglehetősen rapszodikus, de összességében nem rossz szezont fut, mert igaz ugyan, hogy súlyos pofonokba is belefutottak a Testvériség és a Budafok II. (0-9, 2-8) ellen, azonban az előre kalkulálható vereségeiken túl kapott gól nélkül verték a MUN-t, a SZAC-ot és egy hete 43. sz. Építőket (utóbbi így jó összehasonlítási alap lehetett az összecsapásunk előtt), a Tintahalakkal és a Pestszentimrével pedig hozzánk hasonlóan döntetlent értek el idegenben. Mindez a középmezőny alját jelenti számukra. Ettől függetlenül sejthető volt, hogy ha a tényleges tudásunkat és az elmúlt hetekben kibontakozni látszó bíztató játékunkat bele tudjuk tenni a találkozóba, akkor valóban meg is tudjuk nyerni azt. Pozitív közeli emlék, hogy az előző szezon záró fordulójában hosszú idő, 2017 novembere után először sikerült győzni ellenük (2-3-re), ráadásul idegenben. Múlt héthez képest változást jelentett kezdő csapatunkban, hogy Rézinger Botond felépült a Pestszentimre meccs előtti bemelegítéskor szerzett húzódásából, Mankó Geri letöltötte egymeccses eltiltását, viszont Lóska Csabi orrcsonttörése miatt most még nem lehetett a benevezettek között, és Tóth Bálint is a kispadon kezdett.

3' Elképzelhető, hogy fejben még nem teljesen voltunk fent a pályán, ami a Svábhegyet a legkevésbé sem érdekelte. A vendégek szabadrúgása után a 16-osunkon belülre felívelt labdát csúsztattunk ki fejjel szögletre. A jobboldali szöglet az ötösünk elé beívelődve lecsorgott a hosszúra, ahonnan korábbi játékosunk, Durrant Nicholas szemből-balról, kb. 11-12 m-ről lőni akart, amibe beleblokkoltunk, de az visszapattant hozzá, így ugyanonnan újra próbálkozhatott, ezúttal már sikeresebben, ráadásul a lövéshez még árnyalatnyit Csillag is hozzáért, a labda pedig a felsőlécünk bal oldalának aljáról a földre vágódott (feltehetően már a gólvonalunk mögé), majd onnan a hálónk belső részének tetejére pattant. 0-1.

8' Ivancsó Dávid végzett el kisszögletet a jobb oldalon, amit Tóth Gerinek passzolt le, aki átívelt az ötös hosszú oldalára, a kapufa vonalában álló Kolozsvári Lacinak, aki 2-3 m-en felugorva elfejelte azt a kapu előtt a túloldali kapufa mellé.

10-13' Pár percen belül kétszer is akadt dolga Horváthnak: előbb egy lövésünket fogta, majd miután egy baloldali beadásunkról Tóth Geri épphogy csak lemaradt az ötös előtt, és a labda átkerült a hosszú ötösre, neki kellett rádőlnie.

24' Marczinka lőtt szemből, kb. 23 m-ről, ami nem sokkal kerülte el a jobb felső sarkunkat.

27' Ezúttal is Marczinka villant meg, amikor jobbról-szemből be tudta játszani magát a 16-osunkra, majd laposan középre adott, de az szerencsénkre elgurult a kapunk és a befutó Plajner között.

32' Az ipari mennyiségben érkező, de sajnos nagyobb veszélyt nem jelentő Scheiber Bence beadások egyikét fülelte le a hazai védelem az ötös rövid oldalán, ám a 16-oson kívülre kivinni kívánt labdát még a büntetőterületen belül belevezették Balogh Petibe, aki kb. 13 m-ről lőtt is, de Horváth belevetődött a kísérletébe.

40' A bajnokság során már többször volt hasonló helyzetből kapura lövése Rézinger Botondnak, aki ezekből eddig csak kapufáig jutott, most azonban balról-szemből a 16-os elé érve, az odalépni igyekvő Potocska előtt sikerült úgy eltekernie a játékszert 17 m-ről, hogy az szép ívet leírva és csapódva a bal (hosszú) felső sarokba vágódott. Horváthnak esélye nem volt odaérnie. Nagyon szép találat volt! 1-1!

43' Jobboldali szögletünk csorgott le az ötös rövid oldala előttre, amit Lakatos Balázs szemből-jobbról, kb. 6-7 m-ről laposan a jobb (hosszú) alsó sarok irányába tett, ám az ott álló csapatkapitány, Horváth Ákos kirúgta a gólvonalról.

50'+51' Sikerült a második félidő elején is bealudnunk: Bánkot találták meg egy bepasszal tök üresen a 16-osunkon, aki szemből-balról rávitte azt a kimozduló Schritt Martinra, majd balra el akarta húzni mellette, kapusunk azonban elvetődve kézzel elvitte a lábát, amiért jogosan járt a 11-es és a sárga lap. A büntetőt Marczinka az irányt jól érző Martin mellett a jobb alsó sarkunkba lőtte. 1-2.

57' Jobboldali szögletet végzett el Tóth Geri, amit az ötös vonalának közepére ívelt be, és a felugró Horváth Á. - Kolozsvári Laci párosból utóbbinak érkezett jól, aki a kapu közepében álló Horváth és a tőle balra tartózkodó két védője között a hálóba fejelt. 2-2!

59' Rézinger Botondot ugrattuk ki a baloldalon, aki oldalról a 16-oson belülre érve kapura tekert, ám a bal (hosszú) felső sarokba szánt kísérlete ezúttal a felsőlécen csattant.

62' Horváth Gábor tette bele a lábát még a mi térfelünkön felé tartó labdába úgy, hogy azzal kiugratta a jobbon Kolozsvári Lacit, aki az elé beeső játékszert megtartva és Horváth Á-t maga mögött tartva jobbról-szemből bevitte azt a 16-osra, majd az ötös sarka előttről rálőtte, ami Horváth lábai között a kapuba jutott. 3-2!

65' Kolozsvári Lacit ezúttal a baloldalon sikerült beindítanunk, aki Potocskát és Veresst lehagyva oldalról be tudta vinni a lasztit egészen az ötös oldalvonaláig, majd a rövidet záró Horváth és a középen befutó Kovács között pontosan passzolt középre a tíz perccel korábban becserélt Tóth Bálintnak, akinek 2-3 m-ről már nem okozott gondot a kvázi üres kapuba, a léc alá továbbítania. 4-2!

66' Bánknak majdnem rögtön sikerült egy gól mínuszra visszahoznia csapatát, ám a 16-osunk közepére betett labdát Mankó Gergő szorításában végül csak a jobb alsó sarkunk mellé tudta gurítani.

A következő szűk negyedórában a Svábhegy érezhetően próbált extra erőket mozgósítani a szépítés érdekében, ám támadásai nem vezettek helyzetekhez, míg a mi részünkről egyszer Rézinger Botond ugorhatott volna ki üresben középen egy szép passz után, de Németh partjelző kétségkívül tévesen lesnek húzta be a szituációt.

79' A fellazult Svábhegy védelmet kihasználva ezúttal is Rézinger Botond ment el a baloldalon, majd a 16-os felé érve középre passzolt a 16-os rövid oldalára Mankó Gerinek, aki továbbtette azt a 11-es pontnál tartózkodó Kolozsvári Lacinak, aki a védője mellett kapura fordulva és el is esve középmagasan, az elvetődő Horváth mellett kilőtte a jobb sarkot. 5-2!

88' Két cserénk játszott össze: egy előre tett labdát vitt be jobbról-szemből, és tartott meg Vacic Ádám a 16-oson belül, majd visszagurította azt a mezőny felé a szemből érkező Végh Janinak, aki a 16-osról egyből lőtt, kifelé kanyarodva, nem sokkal a jobb (hosszú) alsó sarok mellé.

Mint ahogyan az a fentiekből is látható, az 5-2-es végeredmény ellenére egyáltalán nem volt ez egy könnyű mérkőzés, a vendégek két korai góllal mindkét félidőben vezetést szereztek, a védekezésünk különösen a másodiknál rendesen kihagyott, és az első játékrészben a lehetőségeink ellenére sokáig képtelen voltunk a kapuba találni. Nagyon pozitív azonban, hogy 1-2 után milyen gyorsan tudtunk reagálni az eseményekre, és nem csak kiegyenlítettünk, hanem tíz perc alatt három gólt szerezve nagyjából el is döntöttük a mérkőzést. Ekkor valami átszakadt az egész csapatban, ami úgy tűnt, ezen az összecsapáson túl akár az egész szezonunkra is vonatkozhat, és a további meccseinkre is pozitív hatással lehet. Első idei győzelmünkkel egyrészt elkerültünk az utolsó helyről, másrészt kikerültünk a kieső helyekről, és annyi gólt rúgtunk a kilencven perc alatt, mint eddig összesen a szezonban. Ahhoz azonban, hogy a helyezésünk tartósan legalább így maradjon, és relatíve nyugodt telünk lehessen, a hátralévő négy meccsünkön maximum körüli pontszámot kellene szereznünk.

Veress Balázs: Bár az első félidőben sem játszottunk jól, sokáig vezetni tudtunk, de a végén megérdemelten egyenlített a hazai csapat. Viszont a második félidőt szerintem úgy kezdtük, ahogy igazából végig kellett volna futballoznunk, ekkor dominálni is tudtunk, újra meg is szereztük a vezető gólt, de egy pontrúgásból sajnos visszahoztuk a mérkőzésbe a Gázgyárat, utána pedig gyakorlatilag tíz perc alatt el is dőlt a találkozó sorsa. Szerintem sokkal több volt ebben, még akkor is, ha a végeredmény nem ezt mutatja!

Lászka Balázs: Nagyon vártuk már ezt a sikert, amit szerintem magabiztos játékkal és az egész meccsen dominálva értünk el, azt azonban nagyon sajnálom, hogy a két félidő elején két ilyen gólt kaptunk, nehézzé téve számunkra a mérkőzést. Véleményem szerint igazságtalan lett volna, ha ezt a mai találkozót nem nyerjük meg!


2021.10.22. (péntek) 19:00
10. forduló

Pestszentimrei SK - ASR Gázgyár 0-0
Táncsics M. u., 80 néző; Vezette: Csorba; Asszisztensek: Sveda, Busai

Pestszentimrei SK: Mészáros, Urbán, Polónyi (Léránt 83'), Molnár (Mészáros 71'), Czellahó, Garamszegi (Krénusz 56'), Czene, Geiger (Egry 71'), Szombathy, Dobronyi (Kazi 56'), Papp
Játékos-edző: Mészáros Dániel

ASR Gázgyár: Schritt, Lóska (Juhász 96'), Horváth, Lakatos, Scheiber, Balogh, Ivancsó, Cserjés, Tóth G., Tóth B., Kolozsvári (Végh 83')
Edző: Lászka Balázs

Pestszentimrén utoljára bő három évvel ezelőtt játszottunk bajnoki mérkőzést, akkor Sergő Marci korai góljával tíz percig vezettünk, amikor 11-es formájában érkezett a hazaiak válasza, és az eredmény már nem is változott a hátralévő 70 perc során. Az imreiek a 2018/19-es bajnokság végén visszaléptek a BLSZ I-től, amit a BLSZ II. idei megnyerése után újra vállaltak, és eddig nem is okoznak csalódást, hiszen kilenc meccsen szerzett 11 pontjukkal, köztük három győzelemmel (legutóbb a Tintahalak meglepetésszerű legyőzésével) a középmezőnyben foglalnak helyet. Mivel a hazaiak újabban a péntek esti hazai bajnokikat preferálják, ezért kénytelenek voltunk alkalmazkodni a hét végéhez képest korai, de az adott naphoz viszonyított késői időponthoz és a villanyfényhez (műfűhöz legalább nem kellett...). Csapatunkba visszatért a kiállítása miatti kétmeccses eltiltását letöltő Horváth Gábor, ugyanakkor Mankó Gergőre öt sárgája miatt nem számíthattunk, továbbá Rézinger Botond ágyékhúzódást szenvedett a bemelegítéskor, így helyette végül Cserjés Dani játszott a balszélen. Az erőviszonyokat előzetesen értékelve abszolút kiegyenlített, háromesélyes meccsre lehetett számítani, ahol számunkra kiemelten fontos célt jelentett a három pont megszerzése, hiszen most már tényleg égető szükségünk lenne rá. A 400 forintos meccsbelépő meglepetésszerűen hatott szurkolóinkra, nem az összeg nagysága, hanem önmagában annak ténye miatt, hiszen legutóbb már a Csepel sem kért tőlünk ilyet, és azért ez a BLSZ I-ben nem is szokás...

4' A középpályáról íveltük fel a labdát a 16-osra a sérüléséből felépülni látszó, de fizikailag még nem tökéletes állapotban lévő Kolozsvári Lacinak, aki balra felé vitte azt lendületből, majd ezzel egyre kiszorítottabbá váló szögből lőtt, ám az elakadt a jól kimozduló, mindössze 16 éves Mészáros Mirkóban, akinek édesapja a Pestszentimre ezúttal nem kezdő, csak később, a hajrára beállt játékos-edzője, Mészáros Dániel.

19' Kolozsvári Laci tette ki az ellenfél térfelének közepéről a lasztit jobbra, az egész mérkőzésen jól mozgó Tóth Bálintnak, aki el tudta vinni azt a 16-os oldalvonaláig, majd laposan az ötös rövid oldalára adott be, ahol érkezett is Tóth Gergő, de lövése pont a rövid sarkon álló Mészáros lábát találta el, akiről kipattant.

32' A hazaiak első, kapura tartó lövése Molnár révén, szemből, kb. 25 m-ről, ami kellemetlenül meg is pattant a bal sarok előtt a földön, de Schritt Martinnak nem jelentett problémát.

34' Papp lőtt ugyancsak szemből, kb. 22-23 m-ről, szabadrúgásból a jobb alsó sarkunk felé, amit Schritt Martin vetődve fogott meg.

39' A kék-fehérek a középvonal magasságában, balról passzoltak befelé, de rosszul, mert sikerült megszereznünk, és leindulnunk belőle, amiből Tóth Geri adott jó passzt a 16-oson belülre bemozgó Kolozsvári Lacinak, aki a kapuval szemben érkezve eltolta azt a kimozduló, a labdához picit hozzáérő Mészáros mellett balra, ám az ötös elé érve már csak gyengén tudta azt a jobb (rövid) alsó sarok felé elpasszolni, amit a gólvonal elé befutó két védőből az egyiknek nem okozott gondot lekezelni és felszabadítani.

45' Papp végzett el szabadrúgást a térfelünkön, a bal oldalvonal mellettről, amit az ötösünk hosszú oldalára adott be, és a gólvonalon maradó Schritt Martin előtt a földön felpattanva végül épphogy a bal (hosszú) felső sarkunk mellett hagyta el a játékteret.

47' Jó ütemben ugrattuk ki a jobbon a mélységből érkező Tóth Bálintot, aki laposan középre adva Ivancsó Dávidot találta meg, aki megtartotta azt, majd a 16-os mezőny felé eső vonala mentén kissé jobbra vitte, és "fű alatt" kapura lőtte, azonban a jobb (hosszú) alsóba tartó, nem túl erős kísérletét Mészáros még időben észlelte, és vetődve kiütötte.

49' Ismételten Ivancsó Dávid lőhetett, ezúttal szemből, a 16-osról, ám középre tartó labdáját Mészáros könnyedén fogta. Az ellentámadásból Garamszegi jutott be balra a 16-osunkra, aki már át is vitte azt Schritt Martinon, de még két védőnk ott volt közte és a kapu között, ráadásul Martin közben hátulról bele tudott nyúlni a labdába, pluszban meg les is volt.

67' Cserjés Dani baloldali beadása után Ivancsó Dávid gyűjtötte be középen a játékszert, majd tette ki jobbra Scheiber Bencének, aki oldalról jól adott középre, az ötös elé, pont az üres Tóth Geri felé, aki azonban csak úgy tudta beletenni a fejét, hogy a labda a kapu előtt elhúzva a 16-os másik oldala felé haladt tovább.

A hátralévő időben, és úgy a második félidő egészében is voltak lehetőségei a hazaiaknak, amikből nagyobb veszély is kialakulhatott volna a kapunk előtt, azonban ezekből végül nem született gól, néha mondjuk a szerencse is kellett hozzá, például amikor az amúgy jó teljesítményt nyújtó Lakatos Balázs mellett már elmentek, de kezezés miatt Csorba lefújta az akciót. A játékvezető egyébként ezen a napon az előnyszabályok alkalmazásával meglehetősen hadilábon állt. A szünet után rövidebb ideig sikerült nyomást gyakorolnunk a hazaiakra, de érdemi eredmény nélkül, az utolsó húsz percben pedig már nem tudtunk helyzetet kialakítani a kapujuk előtt, bár a hosszabbítás második percében volt egy lehetőségünk, amikor Ivancsó Dávid szabadrúgása után Lakatos Balázs fejelt balról a kapu elé, de a nem ideális ütemben odaérő Végh Jani csak a léc fölé tudott fejelni. Két percre rá Lóska Csabit könyökölték orrba a 16-osunk előtt, ami miatt pár percig állt a játék, és lettek picit ingerültebbek a hazai szurkolók játékosunk reakciója miatt, akinek elképzelhető, hogy ismét eltörött az orra. A találkozón összességében nekünk voltak kimondott helyzeteink, amiket képtelenek voltunk értékesíteni, de a hazaiaknak is adódott több olyan lehetősége, amikből végső soron gólt szerezhettek volna. Örömteli, hogy három meccsen maradtunk veretlenek egyhuzamban, és második mérkőzésünkön nem kaptunk gólt, de az nem egy túl jó kombináció, hogy elől nem tudunk gólt szerezni, hátul pedig bármikor benne van a levegőben, hogy olyat hibázunk, amiből simán gólt kaphatunk. Az egy ponttal sokkal nem vagyunk beljebb, de ennek ellenére meg kell becsülnünk, viszont a Svábhegy ellen, hazai pályán egyszerűen kötelező a három pont, ahogy a két utolsó hazai meccsünkön, az Ikarus és a Csep-Gól ellen is.

Lászka Balázs: Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk megnyerni a mai mérkőzést, amin úgy gondolom, hogy a játékosaim 100 %-ban betartották az előzetesen megbeszélteket, ezért mindenképpen jár nekik a gratuláció, de amíg nem tudjuk berúgni a nagy helyzeteinket, addig nem tudunk meccset nyerni. Minden esetre fel a fejjel, és nagyon bízom benne, hogy a következő meccsünkön már győzni tudunk!

Czene Péter csapatkapitány: Szerintem egy alapvetően kiegyenlített mérkőzést játszottunk, amin ellenfelünknek ugyan volt egy-két helyzete, amikből gólt szerezhetett volna, de összességében a döntetlent igazságos végeredménynek érzem.


2021.10.16. (szombat) 11:00
9. forduló

ASR Gázgyár - 43. sz. Építők SK 0-0
Sujtás u., 70 néző; Vezette: Fekete; Asszisztensek: Dobó G., Agócs R.

ASR Gázgyár: Schritt, Juhász, Lóska, Lakatos, Cserjés, Mankó, Ivancsó, Balogh (Kolozsvári 63'), Rézinger, Tóth G., Tóth B. (Scheiber 70')
Edző: Lászka Balázs

43. sz. Építők SK: Haraldseid, Alassmi, Kmetykó, Ovszák (Borgulya 70'), Fodor (Érsek 74'), Gergely, Hujbert, Szabó Zs., Mészáros, Koós, Kocsis (Szuhai 86')
Edző: dr. Hevesi Tamás

A 43. sz. Építőkkel szemben kifejezetten jó a közelmúltbeli mérlegünk, hiszen bajnoki mérkőzésen utoljára 2017 februárjában kaptunk ki tőlük, hazai pályán modernkori (2013 óta tartó) összecsapásaink alkalmával még egyszer sem, legutóbbi három Sujtás utcai találkozónkat pedig megnyertük. Aktuális ellenfelünk a középmezőny közepén helyezkedik el a tabellán, az Unione-Csepel-Testvériség hármastól csak szűken kapott ki, a Budafok II.-SZAC-Vízművek triót szintén csak szűken verte, mindössze a Pestszentimre elleni hazai vereség az, ami némileg váratlan eredménynek tekinthető a részükről. Mivel a héten, szerda este pótolták az Unione elleni, Hévízi úti házi rangadójukat, várható volt, hogy dr. Hevesi Tamás két és fél napra rá kicsit forgatni fogja együttesét, ami négy pozícióban meg is történt. Mi ugyanazzal a kezdővel léptünk pályára, amivel a Tintahalak ellen egy hete 2-2-es döntetlent értünk el. Mindent egybe vetve kiegyenlített csatára lehetett előzetesen számítani, ami a párharcainkat az elmúlt szűk egy évtized tekintetében amúgy is jellemezi. A találkozó BLSZ I.-rekordgyanús abból a szempontból, hogy mérkőzésellenőrének (Kovács Imre), játékvezetőjének és két partjelzőjének összéletkora 205 évet tett ki.

4' Nagyon hamar egy gyors és szép támadással jártunk igen közel a gólhoz, amikor Balogh Peti tette balra előrefelé a labdát Tóth Gerinek, aki a védők mellett el tudta azt vinni a 16-os oldalvonaláig, majd laposan középre adott a 16-os közepe mentén, ám a hosszún Alassmit lehagyó Tóth Bálint hiába vetődött előre, így sem tudta pont elérni azt, és Haraldseiddal szemben kapura továbbítani.

20' Juhász Levi számított el egy jobbon előre tett Építők labdát, amit a nyáron a Kelentől igazolt Koós kezelt le, és vitt jobbról beljebb a 16-osunkon belül, majd az érkező Lóska Csabi miatt az ötösünk sarka előttről, éles szögből rálőtte, azonban szerencsénkre csak középmagasan a rövid oldalon álló Schritt Martin felé, aki kiütötte azt, ám pont Koós felé, aki begyűjtötte, és ugyancsak az ötösünk előttről, de már beljebbről kicsivel a bal alsó sarkunk mellé lőtt.

27' Szabadrúgást kaptunk az Építők kapujával szemben, kb. 23-24 m-en, amit végül Balogh Peti tekert rá a sorfal mellett a bal alsó sarok felé, ám kísérlete picivel elkerülte a kaput.

30' Hujbert lőtte rá jobbról-szemből, kb. 17-18 m-ről életerősen a labdát a jobb (hosszú) alsó sarkunk felé, és bizony Schritt Martinnak bravúrra volt szüksége ahhoz, hogy vetődve leérjen rá, majd a kipattanót megfogja.

31' Baloldali beadásunk után a 16-os közepéről kapunak háttal visszagurítottuk a lasztit a 16-os elé Balogh Petinek, aki szemből ravasz módon laposan eltekerte azt a lábak mellett a bal alsó sarok felé, ám az a kapufa széléről az alapvonalon túlra pattant.

36' Ismét Koós lőhetett jobbról, az ötös sarka előttről Lóska Csabi szorításában kapura, ami a röviden álló Schritt Martin mellett el is ment a kapunk közepe irányába, majd a középen bemozgó Kocsis hozzáérve a hálónkba juttatta, nagy szerencsénkre, mert így les lett, különben nem lett volna az, és feltehetően ugyanúgy a kapunkban kötött volna ki.

41' Ivancsó Dávid szerzett labdát a középpályán, amivel kiugratta a jobbon Tóth Bálintot, aki a 16-os sarka környékén a büntetőterületre belépve lőtt, ami a mozdulatlan Haraldseid mellett a bal (rövid) kapufa és a felsőléc találkozásáról a kapu mögé pattant.

42' Schritt Martin engedte túl közel magához a rátámadó Kocsist, akit eltalálva szerencsénkre a jobb (rövid) alsó sarkunk mellé csorgott a labda.

50' Hujbert tudott szemből, a védelmünkön részben átjutva, 17 m-ről lövőhelyzetbe kerülni, ám tekerése léc fölé szállt.

55' Baloldali vendég beadás után Kocsis fejelt középről, kb. 8-9 m-ről nem túl erősen középre, amit Schritt Martin vetődve húzott le a levegőből. A kapuskiadásból nem tudtuk túl sokáig megtartani a játékszert, amivel Koós tudott szemből, lendületből a kapunkra törni, de 15 m-ről eleresztett lövése a bal alsó sarkunk mellé ment.

57+58' Kocsis lőtt szemből, a 16-osunkról tisztán kapura, ám Schritt Martin a bal alsónkba tartó kísérletébe lábbal kinyúlva hozzá tudott érni, amiről az a bal felső sarkunk mellé pörgött szögletre. A jobboldali szöglet után a rövid oldali alapvonal felé tartó labdát lefedezni igyekvő játékosunk feltehetően szabálytalanul földre került, így Kocsis alapvonalról kapu elé tett, és Fodor által kapásból, az ötös előttről a felsőlécünk alá bombázott lövését Dobó partjelző intésére Fekete játékvezető nem adta meg.

69' Ivancsó Dávid cselezte magát lövőhelyzetbe kissé jobbra, a 16-oson belül, ám kb. 13-14 m-ről a jobb (hosszú) felső sarok felé tartó tekerése ha centikkel is, de elkerülte a kaput.

77' Jobboldali Építők szögletet fejelt Kocsis középről, kb. 12-13 m-ről középre, Schritt Martin lába mellé, azonban kapusunk nagyobb gond nélkül leért rá. Az ellentámadásból a nemrég becserélt és felfutó Scheiber Bencéhez került üresen a laszti, aki jobbról, a 16-oson belülről, a helyzet nagyságához képest csúnyán a kapu rövid oldala mellé lőtt.

80' Jobboldali szabadrúgásunk után Rézinger Boti indult meg a baloldalon, majd a 16-os oldalvonalán már jócskán túljutva a bal (hosszú) alsó sarok irányába tekert, ám lövése picivel elkerülte a kaput, miközben a bevetődő Tóth Geri sem tudott hozzáérni.

84' Tóth Geri szerzett labdát a középpályán, még az ellenfél térfelén, amit kitett Rézinger Botinak a balra, akitől visszakapta azt, és balról-szemből, a 16-os előttről lőtt, de a laposan az ellenfél kapusának bal oldala mellé tartó kísérletére Haraldseid eldőlve leért.

Mint a fentiekből is látható (két kapufa itt, két meg nem adott gól ott stb.), a mérkőzés nem az eseménytelen 0-0-ák sorát gyarapítja, mindkét csapatnak megvolt az esélye a mérkőzés megnyerésére, de végül egyik sem tudott gólt szerezni, így az összkép alapján reális döntetlen született. Ugyanakkor hullámzott a játék a kilencven perc alatt: míg az első félidőben nagyjából kiegyenlített játék mellett vegyesen adódott hasonló számú helyzet mindkét együttes előtt, addig a második játékrész első felét az Építők dominálta, a második felében viszont nekünk voltak helyzeteink. A gólszerzésben minket főleg a kapufa és a pontatlanság, az Építőket inkább a jó napot kifogó Schritt Martin és a kellő koncentráció hiánya akadályozta. Az egy ponttal sokkal nem vagyunk beljebb, muszáj következő héten legalább ikszelnünk a THSE-t váratlanul otthon megverő Pestszentimrével, és utána itthon vernünk a Svábhegyet. Tizenötödik helyen állunk, és a hátralévő hat fordulóban a jelenlegi 9-14. helyezettekkel csapunk össze.

dr. Hevesi Tamás: A helyzeteket be kell rúgni! Sokkal egyszerűbb játék ez a futball, mint sokan gondolnák. Nyílván sem a fű, sem a kezdési időpont nem kedvezett nekünk, de ha berúgjuk a helyzeteinket, akkor nyerünk, viszont a mérkőzés előtt böngésztem a statisztikákat, és nem találtam olyat, amikor mi ezen a pályán győzni tudtunk volna. Ez a sorozat most folytatódott!

Lászka Balázs: Gratuláltam a srácoknak a pontszerzéshez, ami a mi helyzetünkben ugyan értékesnek mondható, de nyílván meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. Azonban lépésről-lépésre kell haladnunk, és a legutóbbi két találkozó már bíztató játékot hozott. Remélem a továbbiakban ezeket meg is tudjuk nyerni majd, mert a helyzeteink megvannak hozzá.

Az Építők honlapjának beszámolója:
http://www.43szepitoksk.hu/9-fordulo-asr-gazgyar-43-sz-epitek-sk-00/


2021.10.10. (vasárnap) 18:00
8. forduló

THSE-Szabadkikötő - ASR Gázgyár 2-2 (1-1)
Szabadkikötő u., 45 néző; Vezette: Czene-Joó; Asszisztensek: Nyekita B. L., Róka K.

THSE-Szabadkikötő: Tamás, Révész (Fodor 56'), Dala (Jakab 56'), Gelencsér, Varga, Despotovic (Sulyok 72'), Dukát, Katona, Huszty, Nagy (Kádas 85'), Szűcs
Játékos-edző: Németh Attila

ASR Gázgyár: Schritt, Juhász, Lóska, Lakatos, Cserjés, Mankó, Ivancsó, Rézinger, Balogh (Kolozsvári 73'), Tóth B. (Vacic 75' (Diamant 88')), Tóth G.
Edző: Lászka Balázs

Gólszerzők: Gelencsér 35', Jakab 59' ill. Mankó 43', Tóth G. 62'

A Tintahalak négy, felemásra sikerült NB III-as szezon után tértek vissza a BLSZ I-be. Az első harmadosztályú szezonjukban visszalépések miatt nem estek ki, a másodikban mindössze két pont választotta el őket ettől, a harmadik a koronavírus miatt félbeszakadt, a negyedikben pedig már jóval az utolsó forduló előtt eldőlt a sorsuk. Az egyre biztosabbá váló kiesés hatására a szezon végére egyre több játéklehetőséget kaptak a kettős igazolással az Újbuda FC U19-es együttesében párhuzamosan játszó, és a következő, immár BLSZ I-es kiírásra is maradó fiatalok. Összességében tehát sok fiatallal és mellettük jó pár megmaradt, idősebb, rutinos játékossal vágtak neki a 2021/22-es szezonnak, nagy játékosmozgás nem történt. Azt, hogy a keretük nem bajnokesélyes, az első két forduló eredményei után sejteni lehetett (43. sz. Építők 1-1, Svábhegy 1-1), de az elmúlt pár forduló alapján azt is, hogy pariban vannak az éllovasokkal (Pénzügyőr 1-2, REAC 0-1). Szóval akármennyire is gyengén szerepelünk eddig az ősszel, előzetesen nem tűnt lehetetlennek egy pontot elhozni Szabadkikötőről. Horváth Gábor kétmeccses eltiltása miatt is ezúttal négy védővel álltunk fel, két védekező középpályással megtámogatva. Kezdőnkben helyet kapott a két hete az SC Sopron U19-es együttesétől igazolt Tóth Bálint, akit jobbszélsőként alkalmaztunk. A vasárnap este 18:00 nem túl gyakori kezdési időpont a BLSZ I-ben, de nekünk most ehhez és így a villanyfényhez is alkalmazkodnunk kellett.

11' Jobboldali szögletet végeztek el a hazaiak, amit az ötösünk közepe elé adtak be, ahonnan Dala nem sokkal a bal alsó sarkunk mellé sodorta azt testtel.

18' Szabadrúgást végeztek el a Tintahalak, amit balra, a 16-osunkon belülre íveltek be, ahonnan Dala kb. 10-11 m-ről a jobb alsó sarkunk felé lőtt, de az az odaérő Schritt Martinról kipattanva kapunk másik (bal) alsó sarka mellett kigurult szögletre.

35' Balogh Peti próbálta meg még a felezővonal előtt, a balon előrejátszani a labdát, ám kísérlete pontatlan lett, így a kékmezesek azt begyűjtve felívelték a játékszert balra, a 16-osunkon belülre, amit Gelencsér tett a levegőből maga elé, majd pattanás után, félmagasan, kb. 12 m-ről a jobb sarkunk felé lőtt, és Schritt Martin ugyan hozzáért, de az a kapufánk mellett a hálónkban kötött ki. 1-0.

39' Ivancsó Dávid végzett el szabadrúgást a baloldalról az ötös hosszú sarka felé, amit középre próbáltunk tenni, de a labdát a kimozduló Tamásnak sikerült testtel elsodornia.

43' Ivancsó Dávid tette ki a lasztit középről a 16-os oldalvonala felé, jobbra Tóth Bálintnak, aki laposan a rövidre adott be, amit az ott álló védő ki akart rúgni, azonban saját játékostársát találta el, akiről az az ötös előtt, a jobbon tartózkodó Mankó Gergő felé pattant, akinek a sípcsontjáról a földre ülő Tamás mellett közvetlen a kapufa mellé, a bal alsó sarokba pattant a labda. Néha nekünk is lehet szerencsénk! 1-1!

51' Cserjés Dani passzolt jobbról befelé, egyben előrefelé egy labdát rosszul, amit Varga Örs tudott szemből-jobbról, a 16-os előttről kapura lőni, de Schritt Martin vetődve védett a bal (rövid) alsó saroknál.

54' Ivancsó Dávid adott forintos labdát balról, az oldalvonaltól nem messziről középre Tóth Bálintnak, aki teljesen üresen vezethette azt rá szemből Tamásra, majd balra el akarta húzni mellette, de túl közel járt már hozzá, így a kapus egy látványos és pontos vetődéssel egyszerűen leszedte azt a lábáról. 100 %-os ziccert hagytunk ki, ami most nekünk kiváltképpen óriási luxus.

58' Jobboldalról tettük be a labdát a 16-os rövid oldalára Tóth Gerinek, aki odapasszolta azt a jobbról beérkező Balogh Petinek, aki viszonylag éles szögből, kb. 10-11 m-ről ellőtte azt a kapu és egyben sajnos a jobb (hosszú) felső sarok mellett is.

59' Még fel sem ocsúdtunk az előző helyzetből, amikor a pár perce csereként beállt Jakab gondolt egyet, és éles szögből, kb. 20 m-ről, balról a bal (hosszú) alsó sarkunk irányába nyesett, ami az egyből és nem lépés után vetődő Schritt Martin mellett a hálónkban kötött ki. Ez így végképp baromira nem hiányzott... 2-1.

62' Sokáig nem kellett bánkódnunk: remekül íveltük fel a labdát jobbra előre Tóth Gerinek, aki átvétel után a 16-os vonala és a védők mentén elkezdte befelé vinni azt, majd nagy erővel kapura lőtt: a laposan kissé középre tartó laszti Tamás lába mellé letett kezeinek szélét is érintve a jobb alsó sarokba vágódott. 2-2!

68' Balogh Peti adott kiváló ívelést a jobbon Ivancsó Dávidnak, aki az elé beeső labdával a védőjét kizárva jobbról elindult kapu felé, majd kb. 8 m-ről laposan el akarta lőni Tamás mellett, de az az ötös sarkánál kirontó kapus lábáról szögletre vágódott.

A továbbiakban mindkét együttesnek voltak lehetőségei, mi elsősorban az ellenfél kapuja elé laposan betett labdákkal veszélyeztettünk (Tóth Geri egyszer mindössze egy ütemmel maradt le róla, hogy lőhessen), míg a THSE inkább beívelésekkel és szabadrúgásokból tette ugyanezt, és többször csak remélhettük, hogy valamelyik játékosunk végül tisztázni fog a kapunk előtt, vagy a lövés elkerüli a kapunkat. A döntetlen a látottak alapján igazságos, és bár a hazaiaknál volt többet a labda, de a nagyobb helyzetek megítélésem szerint előttünk adódtak, amikből meg is nyerhettük volna a mérkőzést. Örömteli, hogy végre futballt láthattunk együttesünktől, és több támadásunk (köztük jó pár kontra), valamint helyzetünk volt, mint az eddigi hét forduló során összesen. Élvezetes meccset játszottunk, és ha az egy pont olyan sokat nem is ér a háromhoz képest, jelenlegi helyzetünkben arra mindenképpen jó, hogy a további mérkőzésekre lendületet adjon csapatunknak, hiszen az eddigi nyolc bajnokinkon a jelenlegi első nyolc helyezettből héttel játszottunk, azaz most jönnek a papíron legalább is gyengébb együttesek, akik ellen több keresnivalónk lehet, és akik ellen minél több pontot be is kell gyűjtenünk ahhoz, hogy kikerüljünk a leghátsó régióból. Hamarosan kiderül, hogy az Építőkkel szemben mennyit tudunk a most mutatott játékunkból továbbvinni! Hajrá ASR! Hajrá Gáz!

Lászka Balázs: Azt gondolom, hogy egy jó csapat ellen sikerült döntetlent játszanunk, ami a mi helyzetünkben sikernek mondható, de mindezek mellett a lehetőségeink megvoltak a mérkőzés megnyerésére is. Gratuláltam a fiúknak, és bízunk a sikeres folytatásban!

Németh Attila: Az első félidőben próbáltuk uralni a játékot, tettük mindezt kisebb-nagyobb sikerekkel, de inkább kiegyenlített játék folyt. A második félidőben talán nekünk voltak nagyobb helyzeteink, érződött, hogy az ellenfél elfáradt, és sikerült is visszavennünk a vezetést, de egy buta góllal másodjára is kiegyenlített a Gázgyár. Az elsőnél egy megpattanó labda révén nagy szerencséjük volt, a másodikat meg szerintem lesállás előzte meg. Sajnos 2-2 után további gólt nem tudtunk szerezni, a nyomásunk ellenére sem.


2021.09.25. (szombat) 11:00
6. forduló

MUN SE - ASR Gázgyár 2-2 (1-1)
Promontor u. (Budafok műfű), 30 néző; Vezette: Agócs; Asszisztensek: Tóth I. T., Ilyés

MUN SE: Monori, Branauer, Bíró, Meggyes, Durázi (Rózsa 62'), Feil, Talabér, Juhász, Valkovics (Rácz 77'), Kiss, Pápai
Edző: Tánczos Ferenc

ASR Gázgyár: Schritt, Cserjés, Lóska (Balogh 57'), Lakatos, Horváth, Scheiber (Juhász 88'), Mankó, Rézinger, Ivancsó, Tóth G., Kolozsvári (Végh 33' (Vacic 82'))
Edző: Lászka Balázs

Gólszerzők: Feil 15'+89' ill. Lóska 4', Tóth G. 72'

Az utolsó két helyezett csapat egymás elleni mérkőzésére gyakran szokás mondani, hogy kiesési rangadó, de ez jelenleg még szerencsére túl korai kijelentés volna, hiszen csak nemrég kezdődött el a bajnokság. Tény azonban, hogy a két, egyedül nulla pontos csapat mérte össze tudását remek időben, a hazai meccseinkkel megegyező időpontban kezdve a Promontor utcai Budafoki MTE műfüvén. Ellenfelünket az előző bajnokságban nem sok választotta el a BLSZ II. bajnoki címétől, végül mégis meg kellett elégedniük a második, ugyanúgy feljutást érő hellyel. Keretük a nyáron valamelyest gyengült, mert sokáig úgy tűnt, hogy Csepelen tudják tartani az edzéseiket, ami több fontos játékosuknak messze lett volna, így ők eligazoltak máshová, a végén (de már túl későn) aztán kiderült, hogy mégis edzhetnek Budafokon. Lóska Csabi Pénzügyőr elleni kiállítása végül csak egymeccses eltiltást ért, így ő kezdhetett a betegséggel küzdő Balogh Peti helyett, és Rézinger Botond is újra rendelkezésünkre állt. Elől Kolozsvári Lacit küldtük pályára, de sérülése miatt csak fél órát tudtuk fenntartani. A csapatkapitányi karszalagunkat Ivancsó Dávid kapta meg.

4' Ivancsó Dávid végzett el jobboldali szögletet, amit szépen ívelt be picivel a 11-es ponton túlra, ahol kellően üresen érkezett Lóska Csabi, és kb. 9-10 m-ről a kapu jobb felső sarkába fejelt. Több mint 450 perc után megszereztük első gólunkat a szezonban! 0-1!

10' A hazaiak első kapura lövése: Pápai próbálkozott balról-szemből, kb. 23 m-ről, de a bal (hosszú) alsó sarokba tartó lövésére Schritt Martin magabiztosan dőlt rá.

15' A baloldalon, nem sokkal a felezővonal előtt Lóska Csabi próbálta meg kétszer is áthámozni magát az emberén, hogy előre tudja játszani a lasztit, kísérlete azonban mindkétszer kudarcba fulladt, sőt másodjára laposan előre tudták tenni azt a 16-osunk félköríve felé Feil irányába, amire Schritt Martin kifutott, de elrúgott a laszti fölött, így Feil immár a 16-osunkon belülről, balról nyugodtan passzolhatott az üres kapunk jobb (rövid) oldalába. 1-1.

27' Feil végezhetett el szabadrúgást balról-szemből, kb. 17-18 m-ről, amit szépen el is tekert a jobb (rövid) felső sarkunk felé, a kapufa mellé, ami még picit meg is pattant a sorfalunkon, így Schritt Martinnak vetődve, bravúrt bemutatva, visszanyúlva kellett a fejmagasságú labdát kiütnie onnan.

31' Kolozsvári Laci tartotta meg a balon, a felezővonalnál a játékszert, majd tette előre középen Tóth Gerinek, aki Rézinger Botondnak továbbított balra, aki a 16-os felé közeledve nagyszerűen tekert a bal (hosszú) felső sarok irányába, ám a lövés végül a felsőlécen csattant, a kipattanót ugyan Scheiber Bence gyűjtötte be, de lövése kb. 12-13 m-ről, jobbról-szemből kapu fölé ment.

40' A MUN SE baloldali szögletét a rövid oldalon Durázi csúsztatta meg fejjel, ami a kapunk bal (hosszú) felső sarka fölé ment.

49' Egy balról a 16-osunk vonala mentén középre tett labdát Kiss lőtt meg szemből-balról, kb. 18 m-ről, szerencsére középre, de Schritt Martinnak így is bele kellett kapnia ahhoz, hogy kiszedje a léc alól.

57' Balogh Peti ívelt szépen balról-középről jobbra, a 16-os sarka felé Tóth Gerinek, aki az embere mellett laposan ellőtte azt, ám Monori magabiztosan fogta a bal (rövid) alsó saroknál.

61' Ivancsó Dávid szemből, kb. 22-23 m-ről lövésre vállalkozott, ami nem is ment sokkal a bal felső sarok fölé.

67' Hazai kontra három a kettőben, melynek végén a pár perce becserélt Rózsa jobbról, a 16-osunkon belülről lőhetett a balról elé tett passz után, de kísérletébe Schritt Martin belevetődött.

68' Talabér lőtt balról-szemből, a 16-osunkról a jobb (rövid) alsó sarkunk felé, amit Schritt Martin magabiztosan fogott.

72' Balogh Peti lőtt balról-szemből, a 16-osról laposan a kapu közepe felé, amire Monori magabiztosan dőlt rá. A kapus által kiadott labda Horváth Gáborhoz került, aki rögtön továbbította azt Tóth Geri felé a 16-os félköríve irányába, aki átvétel után egyből kapura fordulva kb. 20 m-ről lőtt, ami a dermedt Monori tekintetétől kísérve laposan a bal alsó sarokban kötött ki. 1-2!

Vezetésünk ismételt megszerzése után sokáig úgy tűnt, hogy az eredmény már nem fog változni, mindössze egy-egy említésre méltó esemény történt: előbb a csereként beállt Vacic Ádám lőtt jobbról, nagyon éles szögből a rövid sarok felé (Monorinak nem okozott gondot), majd a túloldalon Schritt Martin paskolt léc fölé egy jobbról kapura ívelt labdát a rövid saroknál. Aztán jött a 89. perc...

89' Baloldali bedobást végzett el a MUN SE a térfelünkön, amivel sikerült a 16-osunk oldalvonala mentén megindulniuk az alapvonalunk felé, miközben a szerelni igyekvő Mankó Geri rálépett ellenfelünk sarkára, és a földre került, így ezután már az alapvonalunk mentén tudtak befelé haladni, majd középre passzolni az ott üresen tartózkodó Feilnek, aki átvétel után, a kirobbanó Schritt Martin mellett fejmagasan a kapunk közepébe lőtt. 2-2.

Az első félidőben nem támadtuk nagy erőkkel ellenfelünk kapuját, hanem a biztos védekezésre alapozva igyekeztünk támadásokat építeni. Korai vezetésünket sajnos hamar sikerült ismételten nagyon könnyű gólt kapva döntetlenre rontanunk, majd mindkét együttesnek volt egy-egy komoly lehetősége, hogy átvegye a vezetést, de nem éltek vele. A második játékrészben kezdtek egyre jobban érződni annak jelei, hogy sikerülhet felőrölnünk a MUN-t: mezőnyfölényünk kialakulni látszott, és igaz, hogy a hazaiaknak volt kontrából egy nagy helyzete, de mi kezdtünk a kapujukra egyre veszélyesebbek lenni, és végül egy szép Tóth Geri góllal visszavettük a vezetést. A hátralévő időben a feketemezeseknek öt perce volt igazán, amikor irányítani tudták a pályán történteket, de azt leszámítva kontrolláltuk a találkozót, és jó esély mutatkozott arra, hogy hazavigyük mind a három pontot. Ehhez képest Scheiber Bence 88. percben bekövetkezett sérülése és cseréje a jobb hátsó alakzatukban kellően elégséges zavart keltett a védekezésünkben ahhoz, hogy a MUN-osok kihasználva eme megingásunkat a 89. percben kiegyenlítsenek, és egy pontot mégis csak otthon tartsanak. Az egyébként sportszerű, lapok nélkül végigment mérkőzésért nagy kár, és az események alakulása tükrében ezt akár egy vereséggel felérő döntetlennek is értékelhetjük. Ugyanakkor be kell látnunk, hogy jelenlegi állapotunkban a MUN SE-vel nagyjából egy szinten vagyunk. A következő két fordulóban biztosan nem lesz ekkora esélyünk a három pontra, mert előbb érkezik hozzánk a Csepel, majd megyünk a Tintahalakhoz a Szabadkikötőre.

Lászka Balázs: Nagyon sajnálom a mérkőzés végeredményét, azt, hogy így alakult, és végül döntetlen lett, mert úgy gondolom, hogy azt történt a pályán, amit mi akartunk, kétszer is vezettünk, de saját magunknak köszönhetjük, hogy nem tudtuk megnyerni. Egyik csapat sem volt jó formában a mérkőzés előtt, de a látottak alapján igazából a mérkőzés után sem. Gratuláltam a srácoknak a hozzáállásukhoz, ám a hibákat ki kell javítanunk, előre kell tekintetünk és pontokat kell szereznünk!

Talabér Gábor technikai vezető: Kiegyenlített, közepes színvonalú mérkőzésen a végén szerencsével egyenlítettünk. Az ellenfél a második félidőt uralta. Nem állunk jól!


2021.09.18. (szombat) 11:00
5. forduló

ASR Gázgyár - Unione FC 0-2 (0-2)
Sujtás u., 60 néző; Vezette: Molnár I.; Asszisztensek: Madari, Csékei

ASR Gázgyár: Schritt, Cserjés, Juhász (Diamant 88'), Lakatos, Horváth (Kolozsvári 46'), Scheiber, Mankó, Balogh, Ivancsó, Tóth G., Végh (Vacic 76')
Edző: Lászka Balázs

Unione FC: Tavasi, Szekeres (Paár 85'), Lettrich, Sztrunga, Schön, Gazdik, Visegrádi (Czvitkovics 52'), Horváth B., Radovits (Kayali 76'), Melczer, Hassan (Benedek 88')
Edző: Szabó András

Gólszerzők: Melczer 33', Hassan 45'

Utoljára bajnoki mérkőzésen, hazai pályán 2018.08.24-én sikerült győznünk a 2021/22-es kiírásban még veretlen, négy meccséből hármat megnyerő, ezzel második helyen álló Unione ellen, azóta sorozatban három vereség a mérlegünk (1-2, 0-3, 0-2). Ellenfelünk több alapemberét nélkülözte, de ettől még ők voltak a találkozó esélyesei, már csak azért is, mert Hassan például szerepelt a kezdőjükben, aki számunkra mindig különösen sok veszélyt szokott okozni. A mi oldalunkon Rézinger Botond játékára nem számíthattunk, illetve Kolozsvári Laci kisebb sérülése miatt csak a cserepadon kezdett, helyettük Juhász Levi és Végh Jani kapott játéklehetőséget. A kapunkban ezúttal ismét Schritt Martinnak szavazott bizalmat Lászka Balázs vezetőedzőnk. Sajnos Kocsis Máté térdszalagja a pesszimista várakozásokat igazolva elszakadt, így ő ősszel már nem fog tudni pályára lépni. Igyekeztük a lehető legszilárdabb védekezést felvinni a pályára: ötvédős, szélen felfutós rendszerünket ezúttal két védekező középpályással egészítettük ki, bízva a jobb hatékonyságban. Kispadunkon helyett kapott a főként hiányzóink pótlására érkezett Vacic Ádám, akit a héten a Kisbértől igazoltunk, és aki a hajrára be is állt a meccsen.

22' Jobboldalon végzett el szabadrúgást az Unione a 16-osunk vonala és az oldalvonal közöttről, amit Melczer tekert be a kapunk elé, ahol az ötösünk vonalának rövid oldalán védőink között Szekeres ugrott fel rá féloldalasan, de fejese a felsőlécünk közepe fölé szállt.

33' Sztrunga a jobbon, a szögletzászlónk mellől passzolt pár métert befelé az alapvonal mellett tartózkodó Hassannak, aki gondolt egyet, és a 16-osunk határa környékéről, közvetlenül az oldalvonal mellett elindult a kapunk irányába, miközben két védőnk is képtelen volt feltartóztatni, majd az ötöshöz érve bepasszolta azt az ötös rövid oldalán tartózkodó Melczernek, akinek átvétel után már csak arra kellett figyelnie, hogy a rövid kapufánál álló Schritt Martin mellett megfelelően el tudja rúgni, ami laposan eltekerve nem is okozott problémát számára. Meglehetősen amatőr gólt hoztunk össze. 0-1.

40' Végh Jani emelte be remekül a lasztit a 16-os határánál szemből-jobbról bemozgó Tóth Gerinek, aki 14-15 m-ről akár még tovább is vihette volna azt kapura, helyette inkább lőtt a jobb (hosszú) alsó sarok irányába, ám gyengére sikerült kísérletét a ledőlő Tavasi biztosan fogta.

44' Ismét Tóth Geri lőhetett az előzőéhez hasonló helyről, csak pár méterrel kijjebbről, kb. 18 m-ről, de az ezúttal életerősen meglőtt, ugyancsak a jobb (hosszú) alsó sarokba tartó és még le is pattanó lövését a leérő Tavasi bravúrral szögletre ütötte.

45' A baloldali szögletből nem sikerült veszélyeztetnünk, viszont a vendégek a laszti megszerzése után egyből felívelték azt a jobb oldalvonal mellé, nem sokkal a felezővonal után Hassan felé, akire Cserjés Dani vigyázott, de az érkező labdát bal-bekkünk nem tudta Hassan előtt elérni, akiről még le is pattanva a földre került, így a líbiai a jobbról elindulva egyedül gyalogolhatott befelé, a kapunk elé, ahol a 16-osunkhoz érve, az odáig kilépő Schritt Martin felett egy laza bokamozdulattal a kapunk közepébe emelt. 0-2.

A szünetben Horváth Gábor helyett behoztuk Kolozsvári Lacit, hogy erőteljesebben támadjunk, hiszen a 0-2 őrzésének semmi értelme nem lett volna.

A második játékrészben az Unione (0-2-es vezetése tudatában) nem erőltette túlzottan a támadásokat, visszább húzódott, így nálunk volt többet a labda, amivel próbáltunk kapura veszélyes szituációkat kialakítani, de labdabirtoklási fölényünk a szervezetten védekező feketemezesekkel szemben meddő maradt. Mindössze Kolozsvári Lacinak adódott egy bal beadás utáni, kapuval szembeni fejese kb. 10 m-ről (mivel nem a legjobb ívben jött neki, ezért csak úgy tudta megfejelni, hogy az kapu mögé szállt), illetve a hosszabbítás végén a pár percre beállt Diamant Zsoltnak egy lövése éles szögből (Scheiber Bence jobboldali beadása túlment a hosszú kapufán, amit már kiszorítottan csak a kapu rövid oldala mellé tudott rúgni). Az Unionénak ezzel szemben adódott egy kontra utáni, jobboldalról bevitt Hassan találata, amit les miatt nem adtak meg, valamint egy szemből-jobbról, a 16-osról megeresztett fejmagasságú lövése, amit Schritt Martin belekapva szögletre tisztázott (a jobboldali szöglet a hosszún felpattant a földről, amiről épphogy csak lemaradt fejjel az érkező Schön).

Az eredmény szempontjából vállalható vereséget szenvedtünk az előzetesen is erősebbnek tartott Unionéval szemben, mindössze a kapott gólok mikéntjei a fájók, illetve az, hogy továbbra sem sikerült gólt rúgnunk, így pedig nehéz akárcsak pontot is szerezni, amiből változatlanul nullán állunk. Következő ellenfelünk a rajtunk kívül még egyedül pont nélküli MUN SE lesz, szintén szombaton 11:00-kor, a Promontor utcai Budafok műfüvön. Az eddig látottak alapján szerintem érthető, hogy előzetes esélylatolgatásba nem bocsátkozom, de az talán kijelenthető, hogy nem lesz súlycsoportkülönbség a két együttes között.

Szabó András: Úgy érzem, hogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Mivel elég sok támadójátékosunk hiányzott, ezért ma kicsit biztonsági játékot játszottunk. Szerintem azt történt a pályán, amit szerettünk volna, 0-2-re nyertünk, a célunkat elértük, a három pontot begyűjtöttük. Picit féltem a mérkőzéstől, hiszen a Gázgyár góltalansági és nyeretlenségi sorozata is egyszer meg fog szakadni. Szervezettek és lelkesek voltak, azonban a góllal meg tudtuk őket bontani, és onnantól kezdve szerintem könnyebb volt a dolgunk. A második félidőt picit lelazsáltuk, ám akkor már a védekezésre hívtam fel a játékosaim figyelmét, szóval feltehetően ezért történt így. Sok sikert a Gázgyárnak, hiszen elég nehéz helyzetben van, de biztos, hogy nem ők a leggyengébb csapat ebben az osztályban!

Lászka Balázs: Sajnálom, hogy egy nagyobb játékerőt képviselő ellenfelünknek két ilyen góllal megkönnyítettük a dolgát! Sajnos a támadásainkban nem volt meg a kellő erő ahhoz, hogy szorosabbá tegyük a mérkőzést! Gratulálok ellenfelünknek, a következő bajnoki mérkőzésünkön pedig több rossz sorozatunknak is szeretnénk véget vetni!


2021.09.11. (szombat) 15:30
4. forduló

Pénzügyőr SE - ASR Gázgyár 4-0 (2-0)
Kőér u. (Spari-pálya), 40 néző; Vezette: Horváth J.; Asszisztensek: Sudicky, Lantos

Pénzügyőr SE: Iváncsics, Gál Sz., Grecsó (Deésy 56'), Tóth M., Gál M., Fülöp, Bíró (Tóth D. 69'), Balázs, Mendebaba (Tóth M. M. 56'), Schrammel (Nyuli 78'), Csigi (Németh 69')
Edző: Sólyom Ferenc

ASR Gázgyár: Pomázi, Cserjés, Horváth (Tóth N. 76'), Lakatos, Scheiber, Mankó, Tóth G. (Diamant 81'), Ivancsó, Balogh (Lóska 46'), Rézinger (Nagy 54'), Kolozsvári (Végh 46')
Edző: Lászka Balázs

Gólszerzők: Csigi 17'+22'+46', Németh 72'

A bajnokságot eddig hibátlan mérleggel, kapott gól nélkül vezető, deklaráltan a feljutást kitűző, és a nyáron ennek szellemében erősítő Pénzügyőr vendégei voltunk szombat kora délután a Kőér utcai Spartacus-pályán, ahol az eddigi találkozóinkkal ellentétben most nem a műfüvön, hanem végre a füvön léphettünk pályára. Azért itt, mert a Pasaréti úti sporttelep állítólag még nem kapta meg a tűzvédelmi jóváhagyást (nettó vicc, hogy egy focimeccset nem lehet a BLSZ-ben megrendezni tűzvédelmi vagy katasztrófavédelmi okok miatt - a szerkesztő őszinte véleménye). A hazaiak nyári igazolásai szinte kizárólag az NB III-ból és megye I./Budapest I-ből érkeztek, közülük is kiemelendő Csigi Ádám neve, aki tavaly a Bonyhád megye I-es együttesében 23 meccsen lőtt 36 találatával lett gólkirály, és első három BLSZ I-es meccsén már hétnél jár. Kezdő csapatunkból az előző bajnokihoz képest hiányzott Kocsis Máté, aki a Budafok II. ellen súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, helyette a kétmeccses eltiltásából visszatérő Ivancsó Dávid kapott szerepet. Hét közben a Budapest Kupában bár túljutottunk a Goldballon, de egyáltalán nem nyújtottunk meggyőző teljesítményt, és a látottak alapján nyilvánvalónak tűnt, hogy már ahhoz is jóval többre lesz szükségünk, ha egyáltalán csak meg akarjuk nehezíteni soron következő bajnoki ellenfelünk dolgát.

2' Kis híján sikerült meglepetésszerűen kezdenünk: Balogh Peti tudta a baloldalon a 16-os előttig felvinni a játékszert, majd lepasszolta azt a két szezon után pont a Pénzügyőrből hozzánk igazolt Tóth Gerinek, aki balról, a 16-oson belülről átgurított az ötös vonala mentén a hosszúra, amiről csak kicsivel maradtunk le, így az elgurult a kapun túlra.

4'  A hazaiak baloldali beívelését a 16-osunk átellenes oldaláról középre adták, amit Scheiber Bence fejjel tisztázni tudott, ám a büntetőterületünkön kívülre került lasztit vissza tudták tenni az ötösünk közepe elé, amit Csigi a kapunknak háttal állva rákanalazott, ám az a felső lécünk fölé szállt.

6' Jobboldali Pénzügyőr szöglet hullott be a 11-es pontunkon picit túlra, amit Csigi jobb belsővel kapásból kapura tett, és lövése nem is kerülte el sokkal a bal (hosszú) felső sarkunkat.

17' Eddig tartottunk ki: a pénzügyőrök jobboldali felívelését az ötösünk hosszú oldala előttről Balázs felugorva átfejelte az ötösünk mentén jobbra, ahol Csigi szintén felugorva Pomázi Dominik mellett a kapunk közepébe fejelt. 1-0.

22' Rögtön jött a következő is: Cserjés Dani próbált kikísérni egy labdát a balunkon, az alapvonalnál, ám az nem gurult ki, így kénytelen volt lefedezni, de abba meg belepiszkáltak, megszerezték, és oldalról bevitték a 16-osunkra, majd az ötös sarka előttről, az ötösünk mentén középre gurítottak a két játékosunk mögött üresen tartózkodó Csiginek, aki Pomázi Dominik lábának érintésével a kapunk közepébe lőtt. 2-0.

27' Mendebaba szemből, kb. 20-21 m-ről életerős lövést eresztett meg, amely épphogy csak elkerülte a kapunk jobb sarkát.

32' Jobboldali Pénzügyőr beívelés után a hosszú ötösünk előttről Gál fejelt a bal (hosszú) felső sarkunk felé, ami végül a felsőlécünk tetejéről pattant kapu mögé.

42' Ivancsó Dávid tudott balról betörni a hazaiak 16-osára, majd kb. 14 m-ről, éles szögből a bal (hosszú) felső sarok felé lőtt, kísérlete azonban picivel elkerülte a célt.

44' 11-es gyanús esett a Pénzügyőr büntetőterületén belül, miután játékosunk egy hazai szerelési kísérletnél földre került, Horváth játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot.

45+2' Jobboldali szögletet végezhettünk el, ami után a túloldalról Horváth Gábor tette vissza a labdát kapu elé, de a hosszún végül nem tudtuk értelmezhető erővel kapura tenni azt, így Iváncsics simán felszedte a bal kapufánál.

46' Fél perce ment a második játékrész, amikor jobboldali bedobást végeztek el a fehérmezesek a térfelünkön, majd átvétel után egyből beindították Csigit, aki jobbról-szemből játszi könnyedséggel jutott be játékosaink között a 16-osunkra, és kb. 12-13 m-ről higgadtan a jobb (hosszú) alsó sarkunkba lőtt. 3-0.

49' Schrammel lőtt jobbról, a 16-osunkon belülről középmagasan a bal (rövid) sarkunk felé, ami a szöget záró Pomázi Dominikról szögletre pattant.

50' Csigi tartotta meg a lasztit a jobbon, a 16-osunkon belül, majd betette azt középre, üresbe Bírónak, aki a kimozduló Pomázi Dominik mellett a kapunk bal oldala mellé lőtt.

72' A hazaiak baloldalról elvégzett szabadrúgását a kapunk elől épphogy csak a 16-osunkon kívülre tudtuk kiemelni, amit szemből visszatettek az ötösünk közepe elé a Csigi helyett három perce beállt, üresen maradt Némethnek, aki átvétel után, fordulásból, a kirontó Pomázi Dominik mellett a kapunk bal oldalába lőtt. 4-0.

84' A második félidőre becserélt Lóska Csabi csak szabálytalankodva tudta megállítani a Pénzügy támadását a 16-osunk határán, aminek következtében az ellenfél játékosa földre került. Horváth sporttárs e cselekedetéért teljesen érthetetlenül egyből pirossal kiállította játékosunkat, pedig nem volt utolsó emberes szituáció, és szabadrúgást adott, noha inkább tűnt 11-esnek az eset. Utóbbi 4-0-nál kevésbé lett volna fájó számunkra, mert így Csabit két meccsre elveszítettük.

Már a kezdés előtt egyértelmű volt, hogy nekünk nem ezt a meccset kell megnyernünk (ez még a tavaszi hazai győzelmünknél is jóval nagyobb bravúr lett volna) ahhoz, hogy végre elindulhassunk felfelé a tabellán, ami a látottak alapján hamar be is bizonyosodott, hiszen bő negyed óráig tudtuk gól nélkül tartani sokkal erősebb kerettel bíró ellenfelünket, majd szinte rögtön jött a második is. A Budafok meccshez hasonlóan ezúttal is védelmünk bal oldala mutatkozott igencsak sebezhetőnek, és főleg a mesterhármasig jutó Csigit voltunk képtelenek hatástalanítani, akinek jó készítettek elő a csapattársak. Elől sok veszélyt nem okoztunk, bár a találkozó első lehetősége előttünk adódott, és akadt néhány használható támadásunk, azonban továbbra sem tudunk betalálni ebben a bajnokságban, és a gólkülönbségünk jelenleg 0-13-at mutat. A sorsolás nem kedvez a következő hétre sem, hiszen a második helyezett Unione gárdáját fogadjuk hazai pályán, ahol és akik ellen az elmúlt meccseinken nem termett túl sok babér számunkra.

Lászka Balázs: Úgy néz ki, hogy ez a heti két meccs sok volt számunkra, és a fáradtság mellett sajnos a nagyobb tudás is az ellenfél oldalán volt. Többször belehibáztunk, de a játékosaim hozzáállásához gratulálok, viszont most már el kell kezdenünk gyűjteni a pontokat a bajnokságban.

Sólyom Ferenc: Azt gondolom, hogy az első pillanattól kezdve lehetett látni, minőségi különbség van a két csapat között. Mondjuk ez nem mindig látszódott meg a mérkőzés során, mert szerintem a Gáz lelkesen játszott, bár a 4-0 véleményem szerint reális, sőt volt még további négy-öt nagy helyzetünk, amikből gólt szerezhettünk volna. Szerintem a szurkolóink jól szórakoztak, mondjuk én már nem annyira, mert sok problémán volt a csapatom játékával, elsősorban a futómennyiséggel, de most nekünk mégiscsak az a legfontosabb, hogy minden mérkőzést behúzzunk, hogy szép játékkal vagy sem, az igazából másodlagos.


2021.09.04. (szombat) 11:00
3. forduló

ASR Gázgyár - Budafoki MTE II. 0-5 (0-4)
Sujtás u., 80 néző; Vezette: Rábel; Asszisztensek: Végh, Grünvald

ASR Gázgyár: Pomázi, Cserjés, Balogh (Lóska 36'), Lakatos, Horváth (Juhász 61'), Scheiber, Mankó, Rézinger (Végh 53'), Kocsis (Marján 87'), Tóth G., Kolozsvári (Diamant 73')
Edző: Lászka Balázs

Budafoki MTE II.: Ilyés, Bán, Golda (Závoda 71'), Venczel, Szebenyi, Sebők (Horváth B. 71'), Farkas (Kelemen 81'), Györe, Kutrovácz, Földi (Harsányi 55'), Horváth T. (Nagy 71')
Edző: Pozder Nenad

Gólszerzők: Horváth T. 3'+10'+51', Földi 17', Farkas 35'

Nem mondhatjuk, hogy az elmúlt években a Budafok II. ellen túl jól menne csapatunknak, hiszen a legutóbbi négy bajnoki találkozónkat elveszítettük velük szemben, közülük hármat ráadásul hazai pályán (1-7, 2-3, 0-2). Bár továbbra is vannak hiányzóink (akik közül Cséka Krisztofer bokaszalag-szakadás miatt bizonytalan ideig nem léphet pályára, ahogy Buhály Gergő bevethetőségére is még jó darabig várni kell), de két forduló eltelte után visszatérőink is Lakatos Balázs és Horváth Gábor személyében, akik rögtön a kezdőnkben kaptak helyet. Úgy álltunk bele a mérkőzésbe, hogy a nyári erősítéseinknek köszönhetően egy nyíltsisakos, támadó jellegű felfogással lehet esélyünk a győzelemre, sajnos azonban nagyon hamar kiderült, hogy ezen a napon erről szó sincs...

3' Elpasszolt labdánk után a 16-osunk elé betett játékszert Horváth T. kezelte le a kapunknak háttal, majd jobbra kipasszolta azt Györének, aki elfutott vele az alapvonal felé, az ötös vonalában laposan középre, egyúttal visszaadott a kapu elé beérő Horváth T-nek, aki laposan a kapunk közepébe lőtt. Ilyen egyszerű játék a futball!... 0-1.

4' A középkezdés után az elveszített labdánkkal megiramodva szinte rögtön Farkast ugratták ki jobbra a 16-osunkon belül, aki a kimozduló Pomázi Dominik miatt kisodródott, és csak a kapunk mögé tudott emelni.

10' Egy balról a kapunk elé felívelt laszti tök üresen találta Horváth T-ét a rövid oldalon kb. 10-11 m-en, aki felugorva fejjel belecsúsztatott, ami az ötös környékén tartózkodó Pomázi Dominik mellett elhaladva a bal (hosszú) kapufánk belső oldaláról a gólvonalunk mögé pattant. 0-2.

14' Egy jobbról beívelt labdánkat Tóth Geri kezelt le picivel a 16-oson belül, majd középre passzolt Kolozsvári Lacinak, aki szemből, kb. 14-15 m-ről jó erővel egyből tekert nem sokkal a bal alsó sarok mellé. Közvetlen az eset után a megszerzett labdával Rézinger Botond tudott a balon elmenni, majd a 16-oson belülre érve kapu elé adni, azonban a Scheiber Bencéhez került játékszert a vendégek szögletre tisztázták.

17' A teljes átjáró házként működő baloldali védekezésünkön keresztül ezúttal Györét ugratták ki a budafokiak jobbra, a 16-osunkon belülre, akinek lövése a kimozduló és vetődő Pomázi Dominikon úgy pattant fel, hogy az pont beesett középre a kapunk elé, ahonnan az ötösre beérkező Földinek már nem okozott gondot az üres kapunkba fejelni. 0-3.

25' Baloldali szögletünk után a kapu elől kitisztázott labdát Kocsis Máté lőtte lehullóban, kapásból, szemből-balról, a 16-os előttről a kapu közepe felé, amire Ilyés rávetődött.

35' Ezúttal Golda és Földi összjátékából utóbbi adott a baloldali védelmünk mögé kerülve oldalról a kapunk elé, a nem túl erős labdába középen még kapusunk is hozzáért, de a hosszú felé lecsorgót képtelenek voltunk időben lereagálni és odaérni rá, ami Farkasnak sikerült a leghamarabb (de neki sem túl gyorsan), aki köszönte szépen, és átvétel után kb. 10 m-ről a kapunkba lőtt. 0-4.

41' Farkast ugratták ki üresben a 16-osunkon belülre, aki szemből érkezett a kilépő Pomázi Dominik felé, és az eldőlő kapusunk alatt laposan a kapunkba lőtt, de szerencsénkre les miatt nem adták meg.

45' A csereként beállt Lóska Csabi baloldali bepassza után Rézinger Botond tudott szemből, kb. 20-22 m-ről kapura lőni, remek kísérlete azonban levágódott a felsőléc baloldaláról, amit a védők szögletre tisztázták.

51' Farkas tudott a jobboldalon elmenve a 16-osunk oldalvonalától laposan középre adni a rövid kapufánk magasságában érkező Horváth T-nek, aki lendületből, kb. 12 m-ről, középmagasan a kapunk bal oldalába lőtt, megszerezve harmadik gólját. 0-5.

58' Györe lőtt balról-szemből, a 16-osunkról középmagasan a kapunk közepe felé, amit Pomázi Dominik könnyedén maga elé ütött.

61' Ismét Györe lőtt, ezúttal középről, kb. 18-19 m-ről, ám a jobb alsóba tartó kísérletét kapusunk vetődve fogta.

73' Tóth Geri ugratta ki remek labdával Kolozsvári Lacit kb. 20-21 m-en, aki balról-szemből a 16-osra belépve lőtt, de a bal (hosszú) alsó sarokba szánt kísérletét Ilyés lábbal hárította.

77' Tóth Geri végzett el jobboldali szabadrúgást, amit kapu elé ívelve a felugró Végh Jani fejelt rá, ám középre, így a felnyúló Ilyés könnyedén le tudta húzni.

89' Végh Jani tudott a 16-oson belül, a balon alapvonal felé törni, majd be-, egyben visszagurítani Tóth Gerinek, aki kb. 13 m-ről egyből lőtt is, ám a jobb (rövid) sarokba tartó labdáját Ilyés lábbal hárította.

Természetesen a végeredmény önmagában is lesújtó, de azt kimondottan sokkoló volt látni, ahogyan a Budafok bő negyed óra alatt úgy rohant át a baloldali védelmünkön, mint kés a vajon, mintha az nem is létezne, és három gólt szerezve gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát, formalitássá téve a hátralévő hetvenöt percet. Egyszerűen gyorsabbak, robbanékonyabbak, pontosabbak voltak, 0-3-ig szinte osztálykülönbség volt a két együttes között. Mi hiába gondolhattuk azt, hogy támadólag fellépve irányíthatjuk a találkozót, ezt a védekezésünk ezúttal nem tette lehetővé, három perc és 0-1 után pedig nyílván nem ülhettünk rá az eredményre, de az sajnos további budafoki gólokat szült. Védelmünkben többen még nincsenek megfelelő fizikai állapotban, de ez nem lehet mentség egy ekkora telitett betlire, mint amit ezen a napon láthattunk tőle, az ötből négy gól közvetlenül a baloldali védekezésünknek tudható be. A vendégek a második félidőben visszább álltak, 0-5-nél már kevésbé erőltették a támadásokat, és teljesen megérdemelten nyerték meg még ilyen különbséggel is a találkozót. Nekünk három meccsen eddig nemhogy pontot, még gólt sem sikerült szereznünk, és félő, hogy ez nem a következő, Pénzügyőr elleni idegenbeli bajnokin fog megtörni, ne adj Isten az azt követő, Unione elleni összecsapáson. Persze minden meccs más és más, így bizakodni lehet és kell is, hogy előbb-utóbb kezdenek majd összeállni a dolgaink. Azt azonban ezúton ígérem, hogy a Testvériség meccs utáni zárógondolatomra utalva többet nem fogok olyat leírni, hogy "ennél rosszabb már tényleg nem nagyon lehet", mert mint látjuk, sajnos mégiscsak lehet... Csütörtökön Budapest Kupa meccs a BLSZ II-es Goldballal, ott azért tényleg illene már gólt/gólokat szereznünk!

Pozder Nenad: Mindaz, ami az előző mérkőzéseinken nem jött ki a csapatból, most kijött. Az első félidőben olyan játékot tudtunk produkálni támadásban, olyan sok helyzetet tudtunk kialakítani, és hála Istennek még ki is használni, ami az eddig lejátszott meccseinken nem volt ránk jellemző. Az eddigiekben óriási egyéni hibáknak köszönhetően veszítettünk pontokat, az előző meccsen mondjuk már picivel jobbak voltunk, de szerencsére most jött ki igazán a valódi arca a csapatunknak, azaz az, amit valójában tudunk játszani. Nagyon bízom benne, hogy ez a srácoknak egy olyan tartást ad, amitől az elkövetkezendő tizenkét fordulóban ugyanezt a szintet tudják hozni. Dolgozunk tovább, rengeteg fiatalunk van, akiket be kell építeni a csapatba, és akik közül jó páran már be is mutatkoztak. Remélem, hogy a többieket is (akik most nem voltak benne a tizennyolcas keretünkben) majd ugyanilyen szinten fogjuk tudni használni, és a felnőtt fociba eredményesen beemelni. Sok sikert kívánok a Gázgyárnak, szerintem sokkal több van ebben a csapatban, a játékosokban, és ez a 0-5-ös eredmény nem tükrözi az igazi arcát az együttesnek. Bízom benne, hogy Balázs megtalálja a módját annak, hogy kihozza belőlük a valós tudásukat!

Lászka Balázs: A csapat a heti munkája és az alapján, ahogyan elkezdtük a mérkőzést, elég magabiztosnak tűnt, ezért is volt sokkoló számunkra az első tizenhét perc, amikor három helyzetből három gólt kaptunk. Ezzel nagyon nehéz helyzetbe sodortuk magunkat, és nem éreztem úgy, hogy a csapatban lett volna annyi, hogy innen vissza tudjunk jönni a mérkőzésbe, ami be is bizonyosodott. Sajnos csapatszinten és egyénileg is mindenki a valós szintje alatt teljesített, amiért a játékosoknak és nekem is vállalni kell a felelősséget. Gratulálok az ellenfélnek!


2021.08.19. (csütörtök) 18:00
1. forduló

Testvériség SE - ASR Gázgyár 3-0 (2-0)
Bánkút u., 100 néző; Vezette: Csorba; Asszisztensek: Sudicky, Király Sz.

Testvériség SE: Zubány, Ubrankovics, Bódis, Rosta, Szijártó, Orosz, Buzás (Ács 84'), Ambrózi (Fehértói 84'), Tamás (Pálmai 67'), Hornok (Sztojanovits 68'), Tréfás (Somogyi 91')
Edző: Kollár Zsolt

ASR Gázgyár: Schritt, Cserjés, Lóska, Balogh, Scheiber, Mankó (Végh 78'), Völgyi (Ivancsó 66'), Tóth G., Kocsis, Rézinger (Cene 88'), Kolozsvári
Edző: Lászka Balázs

Gólszerzők: Ambrózi 22', Tamás 44', Rosta 91'

A 2021/22-es bajnokság holtversenyben első, a háromnapos ünnep miatt csütörtök estére tett mérkőzésén léptünk pályára Újpalotán a Testvériség ellen. Csapatunk kerete a nyáron nagy átalakuláson ment keresztül, hiszen egy tucat új játékos érkezett, és érdemben közel ennyi is távozott. Az elmúlt évekkel ellentétben azonban a komolyabb játékoscserének most erősebb minőségi, a kezdő csapatunkat súlyozottan érintő aspektust szántunk, amivel nem titkolt célunk az volt, hogy az elmúlt szezonokban folyamatosan csökkenő játékerőnkön (ami az eredményeinkben és a pályán mutatott játékunkban is megmutatkozott) javítsunk, és ne a kiesés elkerüléséért, hanem a biztos középmezőnyért legyünk versenyben. Távozóink közül ugyanakkor Fehér Kende és Balló Harold személyében tavaly lőtt góljainknak közel fele (16 a 34-ből) is elment, pótlásuk az erősítéseink ellenére nem lesz egyszerű feladat. Sérülés és nyaralás miatt ezúttal még nem állt mindenki rendelkezésünkre, de a kezdő tizenegyünkben így is hat új igazolás kapott lehetőséget. Nyolc, különböző erősségű ellenféllel szemben játszott felkészülési mérkőzéseink meglehetősen vegyes képet mutattak, de ezeken természetesen nem az eredmény, hanem a játékunk összerakása volt a fontos. Annyi azért bizonyosnak tűnt, hogy az összeszokottság kialakulásához még időre lesz szükség. A Tesire jó értékmérőként tekinthettünk annak megállapítására, hogy hol is tartunk most, hiszen az utóbbi évek masszív BLSZ I-es középcsapataként nem szokott nagy változásokon átesni a keretük, ezúttal is mindössze két új igazolás kapott helyet a kezdő csapatukban.

22' Az első játékrész közepéig keresték a fogást egymáson a csapatok, pár percig a Testvériség volt aktívabb, egy kapunk előtti szabadrúgásig is eljutottak, de utána mi lettünk a kezdeményezőbbek, amivel sok veszélyt mondjuk nem jelentettünk a kapujukra, igaz, a Tesi sem, amikor időnként áttevődött a térfelünkre a játék. Egészen a 22. percig! Ekkor ugyanis egy középen előre ívelt labdájukra mozdult ki Schritt Martin a 16-os határára, aki a pattanó játékszert megpróbálta elfejelni, de rosszul számította ki az ütemet, így a fejese gyertyaként visszahullott a 16-osra, ahonnan Ambrózi egyből az üres kapunk közepébe továbbított. Gyakorlatilag a semmiből kerültünk hátrányba. 1-0.

32' Rézinger Botond igyekezett kihozni a lasztit a jobbon, a 16-osunk és az oldalvonal között, de Bódis kellően erőszakosnak bizonyult, és megszerezte tőle, majd sikerült oldalról a 16-osunk félkörívéhez bepasszolniuk, ahonnan Buzás szemből-jobbról  a felsőlécünk bal oldalát találta el, ahonnan az az alapvonalon túlra pattant, szögletre, tehát valamelyikünk a lövéshez még hozzáért. A jobb szögletet Schritt Martin öklözte ki a 16-osunk határára, ahonnan jobbról-szemből Rosta lőtt egyből a bal (rövid) alsó sarkunk mellé.

44' Bódis adott be balról, a 16-osunk és az oldalvonal közöttről, amit az ötös sarkánál fejjel rácsúsztattak, de az elment a kapunk előtt. Felszabadításunk után a kirúgott labdát jobbról magas ívben visszarúgták a 16-osunkra, amit felugorva Ambrózi fejelt tovább a kapunk elé, ahol a tök üresen maradt Tamás a gólvonalunk előttről, a belevetődni próbáló Schritt Martin mellett a hálónkba fejelt. Páran befutottunk a gólvonalra, így nem lehetett les. Ez is nagyban elkerülhető gól volt. 2-0.

47' Igyekeztünk nagyobb elánnal kijönni az öltözőből a második félidőre, aminek jeleként Cserjés Dani iramodott meg a balon, és tört be balról-szemből a 16-osra, de 10-11 m-ről, a bevetődő védő mellől leadott gyenge lövését Zubány bal lábbal könnyedén hárította.

50' Baloldali Testvériség beadás után középről a 16-osunk másik oldalára áttett labdát Hornok vette át, majd lőtt pár lépés után szemből-jobbról, kb. 10 m-ről kapura, amibe az ötösre kilépő Schritt Martin ütött bele.

55' Baloldali bedobásunk után ezúttal is Cserjés Dani tudott lőni balról, élesebb szögből, a 16-oson belülről, de lövése pár méterrel elkerülte a bal (hosszú) alsó sarkot.

58' Völgyi Dani végzett el szabadrúgást szemből, jó 30 m-ről, amit beívelt a 16-os vonalán, középen tartózkodó Tóth Gerinek, aki átvétel után balra tette tovább azt a 16-oson belülre Cserjés Daninak, aki immár harmadszor próbálkozhatott lövéssel, de kísérletét Zubány az elsőhöz hasonlóan lábbal hárította.

61' Ellentámadásunk eredményeként a balról áttett labdát Rézinger Botond lőtte a belépni igyekvő védő mellől, szemből-jobbról, Zubánnyal szemben, kb. 18 m-ről jócskán kapu fölé.

65' Völgyi Dani tudott a balon, a 16-oson belül betörni az alapvonalig, ahonnan a rövid sarok elé löbbölt, ahol Tóth Geri lekezelte azt, majd az ötös előttről, félfordulatból a jobb (rövid) felső sarok fölé lőtt.

75' Sztojanovits iramodott meg a jobbon, majd a 16-oson kívülről középmagasan meglőtte a bal (rövid) sarkot, de Schritt Martin könnyedén fogta.

76' 11-es gyanús eset Tóth Gerivel szemben, de a bíró nem ítélt büntetőt.

78' Rosszul sikerült szabadrúgásunk után az ellentámadni igyekvő ellenfélre csúszott rá hátulról, még a hazaiak térfelén a bő tíz perce becserélt Ivancsó Dávid, amiért Csorba játékvezető kiállította.

86' Pálmait indították be jobbra, a 16-osunkon belülre, akinek lövése elakadt a kimozduló Schritt Martinban.

90' Rosta lőtt balról-szemből, a 16-osunkról kapura, ami kicsit meg is pattant, ám kísérletét Schritt Martin így is gond nélkül fogta a jobb (rövid) alsó saroknál.

91' A jobb oldalvonalnál Ács tudott elmenni az alapvonal előttig, majd az ötös magasságában laposan középre adott, ahol az ötös rövid oldalán üresen tartózkodó Rosta a bal (rövid) kapufánál lévő Schritt Martin mellett a bal sarkunkba lőtt. 3-0.

95' Pálmai lőtt egy elfutás után, lendületből, jobbról-szemből, kb. 22 m-ről a kapunk fölé.

Sajnos messze nem az előzetes várakozásainkat hozta a mérkőzés, főleg, ami a játékunkat illeti, de persze az eredmény sem másodlagos. Igazából rosszabbul játszottunk, mint azokon a tavalyi mérkőzéseinken, amikről akkor azt mondtuk/írtuk, hogy rosszul játszottunk. Az előrejátékunk borzasztó gyenge volt, hátul pedig újfent súlyos egyéni hibákat követtünk el. Előbbit jól szemlélteti, hogy egyedül Cserjés Dani tudott balbekként két olyan, nem túl erős lövést kapura lőni, aminél Zubánynak ugyan nem nagyot, de egyáltalán védenie kellett, máskülönben meg sem izzadt a hazaiak kapusa, az első félidőben pedig egyáltalán nem. Nagy kérdés, hogy ez mennyire az összeszokottság hiányának, és mennyire az esetleg nem megfelelő hozzállásnak tudható be egyes játékosaink részéről. Az első gólt mindazonáltal nagy egyéni hibából, a semmiből kaptuk, ami nyílván negatívan hatott mindenkire, hiszen a gól addig nem volt benne a mérkőzésben. Bár az addig látottak alapján igencsak nehéz volt elképzelni, hogy az utolsó előtti percben 2-0-ra nőtt hátrányunkat hogyan is lehetne lefaragni, más lehetőségünk nem lévén, a második félidőben egyre inkább kitámadtunk, amivel több eseményt tudtunk vinni a Testvériség kapuja elé, de ők is jobban tudtak veszélyeztetni a fellazult védelmünk miatt. A 78. percben a legfrissebb igazolásunkat, Végh Janit is bevetettük a gólszerzés érdekében, ám Ivancsó Dávid ezt követő azonnali kiállítása gyakorlatilag az utolsó szalmaszálat is elvette tőlünk, a hátra lévő negyed órának már nemigen maradt tétje, ahogy a harmadik kapott gólunk sem osztott, vagy szorzott. Ebből a találkozóból igazából egyetlen egy pozitívumot lehet leszűrni, mégpedig azt, hogy emberi számítás szerint ennél rosszabb már tényleg nem nagyon lehet!... Hajrá ASR! Hajrá Gáz!

Lászka Balázs: Elmondtam a játékosaimnak is az öltözőben, hogy a hozzáállásuk kritikán aluli volt, ahogy elkezdtük a mérkőzést. Úgy gondolom, hogy az 1-0-val magunkat hoztuk nagyon nehéz helyzetbe. Az első félidőben nem játszottunk jól, görcsösen játszottunk, amit akár be is tudhatnék az idény eleji formának, de akkor sem lehet két ilyen gólt ajándékozni az ellenfélnek! Ezekkel gyakorlatilag kivégeztük magunkat a mérkőzés hátralévő részére, és már csak az volt a kérdés, hogy egyáltalán vissza tudunk-e kapaszkodni a meccsbe, esetleg bravúrral ki tudunk-e egyenlíteni, a kiállítás azonban végleg eldöntötte a három pont sorsát. Gratulálok az ellenfélnek!

Kollár Zsolt: Nyitó fordulóban nekünk ez egy nagyon jó meccs volt. Tudtuk, hogy a Gázgyár megerősödött, mert Balázsék jól igazoltak, ám össze kell még nekik érniük. Nálunk is kijöttek a hiányosságok, de jól használtuk ki az előttünk adódó lehetőségeket, és kis szerencsénk is volt, mert kétes szituációkból jól jöttünk ki, azonban tettünk is érte, hogy így legyen: küzdöttünk, csúsztunk, másztunk. Főleg a kiállítás után, ha az utolsó passzaink jobbak, akkor még rúghattunk volna gólt, ám így is abszolút elégedett vagyok. Szerintem megérdemelten nyertünk, de nem hiszem, hogy ez a Gázgyár szempontjából bármit is jelentene a szezonra nézve. Jó a kapcsolatunk, Balázzsal baráti a viszonyunk, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban!